Nyílt levél a KMKSZ-nek

alt

Magyarországon törpe kisebbséget alkotnak a nyílt rovásellenzők, akiknek személyes, ideológiai alapú iszapbírkózása átszűrődött Kárpátaljára is. Nem ez a követendő példa.

 

Kétféle ember van!

Ahogy ezt már sokszor megfogalmaztuk: van, aki épít és van, aki rombol. Ugyanígy, a rovásműveltséget is van, aki gyarapítja és van, aki pusztítja. Nem engedhető meg, hogy nyelvi örökségünk fontos részét, egy élő írást, nemzeti jelképet se kíméljék azok a viszálykodók, akiknek egyébként a rovásműveltséghez semmi közük sincs.

A rovótársadalom sajnos ugyanolyan megosztott, mint a nemzet, de ilyenkor “kell egy csapat”, aki megmutatja, hogy felül lehet emelkedni a kicsinyes torzsalkodáson. A Rovás Alapítvány ebben kíván példát mutatni és ennek a példának a követésére hív mindenkit. Van lehetőség és főleg szükség is részt venni az építő munkában!

Kárpátalján a 3 év sikeres táblaállítási munka után kialakult méltatlan helyzettel kapcsolatban az alapítvány levelet írt a KMKSZ elnökének, melyre várja a pozitív választ. 

 

Kovács Miklós, elnök részére – Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség

2013. augusztus 25.

Tisztelt Elnök Úr!

Nemzeti írásunk, az emberiség és a magyarság közös kulturális örökségének részét képező székely-magyar rovás ügyében fordulok Önhöz. Levelem egyben felkérés, hogy a rovásműveltség ápolásában élenjáró Kárpátalján a jelenkori rováshasználat elősegítésben Ön és a vezetése alatt álló KMKSZ is működjön közre a rovótársadalom minden tagjával – a nemzeti együttműködés szellemében.

Mint Ön is tudja, a korszerű rováshasználat egyik sikertörténete – a könyvnyomtatás és az oktatás mellett – a köztéri feliratok örvendetes gyarapodása, melynek legismertebb példái a rovással készült helynévtáblák. A civil kezdeményezések között jelenleg a Rovás Alapítvány által a közúti táblaállítás szakembereivel és hatóságaival közösen létrehozott ún. “Kárpát-medencei egységes székely-magyar rovásos helynévtáblák” rendszere a legelterjedtebb, melynek segítségével az elmúlt nem egészen 3 évben 230 magyar településen közel 700 egységes tábla került felállításra. Ezek közül több, mint 30 tábla 13 kárpátaljai településen található, s ezzel az eredménnyel a határ mentén lévő magyar tömbterület az egész Kárpát-medencében is az élvonalba tartozik. A táblák felállítását – követendő példaként – Kovács Béla EP-képviselő úr is támogatja, viszont a tényleges megvalósítás mindig a helyi magyar közösségek (önkormányzat, társadalmi szervezet, cég és magánszemély) szándékán, összefogásán és áldozatvállalásán múlik.

Ennek ismeretében elszomorító a hír, hogy újabban a csatlakozni szándékozó településeken a táblaállítást megakadályozó nyomásgyakorlásra, illetve a már meglévő rovástáblák eltávolíttatására is van elítélendő példa. Tájékoztatom, hogy a rovótársadalom többsége számára a közszereplők (egyének vagy szervezetek) rovásellenes megnyilvánulásai teljességgel elfogadhatatlanok, s azok maradnak a jövőben is. Ugyanez vonatkozik a pártpolitika, illetve a közéleti és személyes ellentétek belekeverésére is a minden építő szándékú ember számára nyílt részvételt biztosító és deklaráltan politikamentes rovástábla-misszióba.

Sajnálatos tény, hogy a végletesen megosztott magyar közéletben nem ritkán politikai bozótharc áldozatává válik nemzeti írásunk, s egyben nemzeti jelképünk. Azonban ezzel párhuzamosan, szinte az összes világnézet, politikai beállítottság képviselői részéről szerencsére megtalálható a rovásműveltség ismerete, megbecsülése és pártolása is. Ez alapján tehát kijelenthetjük, hogy rovásműveltséghez való viszony nem ideológiai kérdés, hanem a nemzet iránt érzett felelősségtudat és az emberi jellem egyértelmű mércéje.

A fentiek értelmében, ezennel hivatalosan felkérem Önt és a KMKSZ-t, hogy az összmagyar értékek és érdekek mentén, lehetőségeikhez mérten vegyenek  részt a rovásműveltség terjesztésében Kárpátalján és támogassák az egységes Kárpát-medencei székely-magyar rovásos helynévtáblák felállítását minél több településen. A Rovás Alapítvány – mint minden értékteremtő személy és szervezet felé – Ön és KMKSZ irányában is nyitott az együttműködés iránt és bízik abban, hogy az eddigi kiemelkedő eredményeinket a jövőben közös akarattal és munkával túl tudjuk szárnyalni.

A témával, illetve a közös munka lehetőségével kapcsolatosan szívesen állok rendelkezésükre és kérem, hogy a felmerülő kérdések esetén forduljanak hozzám, vagy munkatársaimhoz bizalommal.

Munkájukhoz jó egészséget és sikert kívánok.

Tisztelettel,

Sípos László, elnök – Rovás Alapítvány

(Rovás Infó) 

 

Kapcsolódó cikkek:

Share