Atilla Gimnázium

alt

Kétszeresen bátor tettel Attiláról nevezték el a gimnáziumot, valamint rovással is kiírták a nevét az új zászlóra.

 

Attila/Atilla hun uralkodóról neveztek el gimnáziumot

Az országban elsőként az abai gimnázium veszi fel Atilla hun uralkodó nevét. Az intézmény elnevezése Atilla Király Gimnázium lesz – írja a feol.hu. A lap beszámolója szerint ugyanis megérkezett az engedély a névváltoztatásra.

alt

Atilla Gimnázium zászlója: Kérdés, hogy a felirat balról-jobbra tart, vagy a hátoldal látszik a képen?

A 4500 fős Fejér megyei település polgármestere, Kossa Lajos így kommentálta a lépést: ?Atilla, Szent István és Mátyás, a három szakrális király olyan lelki, szellemi örökséget hagytak maguk után, olyan évszázadokon átsuhanó üzeneteket küldenek felénk, amelyek irányt mutatnak, megerősítenek és nemesítenek, a közösségünket pedig példaértékű tettekre sarkallják. Alkalmazkodni kell a változásokhoz, de lelkünkben nem szabad változnunk, kapaszkodnunk kell az ősi hagyományokhoz.?

A polgármester meghívására a településre érkezett Cey-Bert Róbert Gyula író is, akinek a Püski kiadónál jelent meg Atilla, a hun üzenet címmel könyve. Ő a feol.hu cikke szerint arról beszélt, hogy ?a rendszerváltás után felerősödött a finnugor elmélet hirdetése, és sajnos ma sem csitulnak ezek a hangok. Nem értik meg a mai, globalizált világban, hogy lelki nagyság is van”

(Feol.hu – eredeti cikk, index.hu – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share