Figyelemre méltó balliberális vélemény hibás rovásfeliratok kapcsán. A selejt az selejt – nincs mese!
Fehér holló
Az önmagában mutatja az országban uralkodó tudathasadást, hogy egy helyesrovási (szakmai) kérdésben írt naplójegyzet szerzője közli a politikai hovatartozását – holott ennek semmi köze a témához. Majd balliberális coming out után megvallja, hogy azért kell eszmetársai előtt szabadkoznia, mert nyelvészeti tanulmányai révén ismeri a rovásírást (a magyar és az egyetemes kulturális örökség részét)!
Nos, ez a milliő mindent el is mond az ortodox ballib társadalomról. Pedig ha egy kicsit is elvonatkoztatunk a pártoskodás szellemi béklyóitól, akkor rájövünk, hogy nincs olyan nép, ország, ahol egy értelmiségi ne büszkén és – ami ennél is fontosabb – a jelenkorban is ne közös szellemi erőforrásként tekintsen egy saját, élő írásrendszerre (nincs olyan sok a földön).
Mindenesetre a – magukfajtái közti – bátorságért és a szakmai kritikáért minden elismerés a szerzőnek. Bár lennének többen!
(Rovás Infó)
Szent István és a rovásírás (barokeszter.hu)
?Szent István napi rendezvények? – olvasható a tiszavasvári buszmegállóban kifeszített plakáton, a magyarságtudat pallérozásának nem titkolt szándékával, kevélyen rovásírással is. Kedves dolog ez, csak éppen három aprócska hiba árnyékolja be a nemzeti érzést: a poszter készítői megfeledkeztek arról, hogy őseink – ?a múlttól a jövőig? – jobbról balra haladtak az írásban, ráadásul néhány betűt is sikerült összekuszálniuk. Még nagyobb gond azonban, hogy Istvánunk nem volt azért a rovásírás legnagyobb barátja, hiszen épp az ő uralkodása idején rendelte el Róma (akkor még nem hívták Vatikánnak a pápa lakhelyét) ?a régi, pogány írás? felszámolását és a latin betűk bevezetését. Mindent egybevetve tehát talán már csak egy Kulka János-kép hiányzik a plakátról, hogy teljes legyen a zavar?
Hibás rovásfelirat: “Szent István napi rendezvények” (barokeszter.hu)
Mindig magyarázkodnom kell, hogy ismerem a rovásírást, pedig alapvetően baloldali, liberális értékeket vallok (más kérdés, hogy releváns párt, amire szavazhatnék, már régóta nincs ebben a kategóriában, de ezt most hagyjuk). Nem, nem vagyok agyatlan neonáci vagy a múltba révedő, gőgös revizionista, aki aprócska nemi szervét egy nagyobb országgal szeretné megtoldani, és kikérem magamnak, hogy csak e két kategória képviselőit érdekelheti a székely-magyar rovásírás. Egyszerűen van egy határozott nyelvészeti érdeklődésem, a laikusok kíváncsi, nyitott szemléletével (hiába szeretem a lingvisztika minden ágát, az egyetemen csak ötödszörre tudtam levizsgázni frázis-szintaxisból, úgyhogy vannak bőven hiányosságaim), spirituális emberként természetesen érdekelnek a teremtett világ szimbólumai, és persze szívesen olvasok történelmi ihletésű regényeket és dokumentumkönyveket, mint a legtöbb bölcsész.
Még az én felületes történelmi érdeklődésemmel is tudom, hogy a Szent Istvánnak tulajdonított rendelet, miszerint ?a beadott iratok és vésetek pedig tűz és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék?, egyszerű hamisítvány. Az viszont egyértelmű, hogy államalapító királyunk volt az, aki hazánkat politikai értelemben is európaivá integrálta, s ezzel a lépéssel – a hagyományok és a hitvilág mellett – a korábbi írás is megszűnt, a helyébe pedig a latinbetűs kereszténység költözött. Természetesen csak lassan, hiszen a latin írás csupán egy szűk réteg osztályrésze volt, így aztán a rovásírást még sokáig használták maguk között az egyszerű, de írástudó emberek. István nem sietett kiirtatni a ?pogány betűvetés? nyomait, hiszen magán a jogaron, a Szent Koronán koronázó paláston is megtalálhatók a székely írás szójelei, az azonban egyértelmű, hogy a pápa vazallusává válásával elindult egy folyamat, amely tudatosan szakított őseink hitvilágával és írásbeli kultúrájával. És ebben a folyamatban sajnos idővel az erőszak – a tűz és a vas – is komoly szerepet kapott?
Lehet vitatkozni arról, hogy István megmentette-e az idegen tengerben magányosan hánykolódó, tucatnyi népcsoportot magában foglaló, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget politikai döntésével, vagy inkább kulturális-spirituális öngyilkosságot követett el ?árulásával? a puszta hatalomvágy okán, amely a következő ezer évre szolgává tette és megmérgezte a magyar ?múltat s jövendőt?. Én is sokat gondolkoztam ezeken a kérdéseken, de hát a történelemben nincs helye a feltételes módnak: nem tudjuk, mi lett volna, ha Géza halála után a sztyeppei népekre jellemző szeniorátus jogán Koppány jut hatalomra, és nem pedig a nyugati primogenitúra elvei alapján Vajk, azaz a későbbi Szent István ragadja magához a hatalmat sok-sok vérrel, könnyel. Nem tudjuk, mi lett volna, ha a ?régi rend? marad, a fejedelemség megőrzi függetlenségét Rómától (a későbbi Vatikántól), és a kereszténység sem kezd terjeszkedni erőszakkal, értelmetlenül egy olyan földön, ahol mindig is más hit élt az emberekben – egyáltalán, a világnézetváltás kényszere sosem vezet jóra, semmilyen körülmények között. Talán elpusztított volna minket az ellenség, és ma már írmagja se volna a magyaroknak, talán erősek és önazonosak maradtunk volna különállásunkban, szabadságunkban, más szövetségesekkel, ki tudja.
Akárhogy is, megvolt az oka annak, hogy úgy történt minden, ahogyan történt, és a múltba temetkezni épp olyan butaság, mint a múltat semmisnek nyilvánítani és megfeledkezni róla. Összevonhatjuk a szemöldökünket, hogy ?agyatlan neonácik? és ?gőgös revizionisták? kíváncsiak csupán a régi írásra, kultúrára, hitrendrendszerre, de épp olyan agyatlanná és gőgössé válik az is, akiben a leghalványabb érdeklődés sincs meg, hogy megismerje gyökereit, s a kultúráját körülíró ősi alapokat. Ez a két véglet hozza magával azt a kínosan naiv butaságot is, amely a tiszavasvári Szent István-napi rendezvény plakátját életre hívta, s amelyen – ha egyáltalán értjük a poént – csak nevetni lehet, de előrébb nem leszünk tőle sosem?
(barokeszter.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
