A rovásírás nem tehet róla

alt

Szánalmas magyar történet, de okulásképp legyen közzétéve. A kárörvendő ballib nézőpontja a rovástábla botrányról.

 

Dögöljön meg a legjobb szomszédom tehene is!

A magyar társadalom beteg, s ennek tüneteit, s következményeit minden nap tapasztalhatjuk. A megosztott nemzet minden úgy nevezett “oldala” fertőzött – persze más és más mértékben. Az viszont közös bennük, hogy még nem képesek eljutni ahhoz az értékrendhez, ahol a tettek megítélésében a cselekvők neve, vélt vagy valós hovatartozása, de még a feltételezett szándéka is teljesen lényegtelen. Kizárólag a tett számít.

A rovásműveltség (íráskultúra, hagyomány, jelkép) ápolása, terjesztése, fejlesztése nemzeti érdek. Pont. Aki tesz érte, az lehet hupikék, marslakó, vagy akár piréz – jót cselekszik. S aki bármilyen ideológiával, indokkal, ürüggyel rovásműveltséget gátolja, akadályozza, uszít ellene vagy pusztítja, az pedig lehet bár talpig felkokárdázva, bocskaiba öltözve – egy akkor is csak egy sehonnai bitang. Pont. A bizonyítvány magyarázata pedig teljesen lényegtelen.

Kárpátalján a Kárpáti Vipera – nomen est omen – KDB név mögé rejtőző ballib tollforgatója (aki a rovásért eddig semmit nem tett) ki meri jelenteni, hogy nem bánja, ha eltűnnek a rovásfeliratok (tehát hadd pusztuljanak a magyar nyelvi és kulturális értékek). Ezzel a világlátással viszont semmi nem különbözteti meg őt az általa csak a pártpolitikai érdekből kritizált és Budapestről vezérelt csinovnyiknak nevezett rovástábla-leszedő KMKSZ-esektől.

(Rovás Info)

A rovásírás nem tehet róla (Kárpáti Vipera)

altHa nem lenne szánalmas és szomorú, jót lehetne röhögni azon, ahogy most a beregszászi járásban azon megy a szívóskodás, hogy ki a mélymagyarabb. Olvasom Kárpátalja legkevésbé olvashatatlan lapjában, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kötelékébe tartozó magyar községi polgármesterek révén állítólag rendre-sorra akadályokat gördít a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezése (illetve kint-tartása) elé. Mint köztudott, ezeknek a tábláknak az elhelyezését Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője szorgalmazza (és finanszírozza), aki Beregszászban saját fogadóirodát tart fenn s tudtommal helyben eléggé népszerű; nem csoda, legutóbb például borászokat utaztatott Brüsszelbe.

Maga a Jobbik is meglehetősen közkedvelt Beregszászban és környékén – legalábbis a KMKSZ-hez közel állók körében. Én már sokat gondolkoztam azon, hogy a Fidesz kárpátaljai leányvállalataként működő KMKSZ elkötelezett tagjai, akik roppant hálásak a magyar kormánynak és személyesen Orbán Viktornak a szervezetük révén nekik juttatott javakért, kedvezményekért és persze a magyar állampolgárságért, azok ezenközben hogy a bánatban lehetnek a Jobbiknak is aktív szekértolói, ideológiájának elfogadói?

Hát csak úgy, adom meg magamnak a bölcs választ, hogy a Jobbik nem más, mint a Fidesz rosszabbik énje, és kívülről, jelesül a beregi rónáról nézve semmi ellentmondás nincs abban, ha valaki egyszerre lelkes híve a Fidesz mérsékelten nacionalista nemzetpolitikájának és a Jobbik radikális irredenta-revansista nézeteinek. Végül is ezek az ideológiák egy tőről fakadnak, és Orbánék erre alaposán rá is játszanak mindannyiszor, amikor alámuzsikálnak a Jobbikos szavazók ízlésének-elvárásainak. Hivatalosan ugyan távolságot kell tartaniuk a szélsőségektől, de belülről szerintem nagyon-nagyon sok fideszes politikus (és szavazó) szimpatizál vagy akár azonosul a szélsőséges nézetekkel, épp csak belátja, hogy taktikai okokból ezeket nem célszerű kinyilvánítani. Így hát valóban belefér a játékba, hogy a KMKSZ, a Fidesz, a regnáló magyar kormány és a kormányfő lelkes hívei közül sokan Kárpátalján egyben aktív Jobbik-szimpatizánsok, ha kell, lelkes rasszisták, elborult agyú soviniszták – és mélyen fel vannak háborodva, ha a maguk által buzgón gyakorolt kisebbséggyűlöletet velük, kárpátaljai kisebbségiekkel szemben gyakorolja az ukrán többség.

Igen, ez belefér a játékba, csakhogy közelednek ám a 2014-es magyar országgyűlési választások és mivel a pártlistákra a határon túli magyar állampolgárok is szavazhatnak, a Fidesz jól ki szeretné aknázni azt az előnyét, hogy – például Kárpátalján – irántuk elég nagy a rokonszenv (már csak a visszahonosítási lehetőség megadása miatt is), míg a baloldallal szemben inkább fenntartások fogalmazódnak meg (bár a politikai emlékezete a kárpátaljaiaknak sem hosszú távú, 2004 december 5-ét mégis jól megjegyezték.) Ha pedig Orbánék szavazatokra váltható politikai tőkét kívánnak kovácsolni ebből a helyzetből, akkor nem nézhetik jó szemmel a Jobbik térnyerését. Vona embere csak ne állítgasson rovásírásos helységnévtáblákat az ő felségterületükön, ne szerezzen így pártja számára népszerűséget s ne akarja learatni a babért ott, ahol a Fidesz húsz egynéhány éve veti az áldás szapora magvait. A felismerést tett követte, valaki Budapestről leszólt a KMKSZ-vezéreknek, akik nyilván egyetértettek azzal, hogy ha már sajnos nem nekik jutott eszükbe ez a fránya rovásírás, akkor más se etesse itt a kertész kutyáját.

Vagyis: a rovásos táblák ellen ezúttal nem az ukrán nacionalisták fenekednek, nem ők akarják eltüntetni – hanem a mélymagyaroknak nem tetszik az, hogy valaki náluk is mélyebb akar lenni.

Az egy másik kérdés, hogy van-e szükség Beregszász és a magyar falvak határában rovástáblákra. Én azt gondolom, hogy nincs, mert a helyi magyarság problémáinak a megoldásához egy jottányival sem járulnak hozzá, ellenkezőleg.

Természetesen nem a rovásírás a hibás: ez valóban a magyar nép egyik legértékesebb szellemi hagyománya. De acsarkodó politikai erők sajátították ki és olyan ideológiát raktak mögé, amely nem elősegíti, hanem hátráltatja a magyarság boldogulását (és nemcsak Kárpátalján). Ezért aztán a feliratok nem magát az ősi hagyományt hirdetik, hanem a számomra gyűlöletes politikai nézeteket, nekem tehát különösebben nem fog fájni a szívem, ha eltűnnek a szépen metszett írásjelek.

Ha nem lenne szomorú, akkor kacagni is tudnék azon, hogy felsőbb hatalmak épp a KMKSZ-szel végeztetik el a piszkos munkát.

(Kárpáti Vipera – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share