Digitális rovás selejt 2

alt

Egyre igényesebb a rovótársadalom, hibás felirat sokáig nem marad szó nélkül. Amit viszont olvasónk talált, az egy igazi állatorvosi ló. Frissítve javaslattal.

 

A helyes, szép rovás értéket növel

Nem újdonság, hogy a gazdaságban jelentős szerepe van az ún. kulturális hozzáadott értéknek, mely a közösségi szimbólumok alkalmazásától a műveltség közvetítésén át az ismeretterjesztésig, sőt azon túl is terjed. Ebben természetesen a nemzeti írásműveltségnek is – ma még szinte kihasználatlan – lehetőségei vannak. Azonban a minőség itt is elengedhetetlen, hiszen a gyatra vagy helytelen alkalmazás pontosan az ellenkező hatást válthatja ki. Teljesen jogosan, hiszen az a gyártó, aki nem tud néhány percet szánni, hogy a termékére kerülő rovásfelirat helyességéről meggyőződjön, lehet, hogy pont ennyire ügyel magára a termék előállítására is…

Most sírjak, vagy nevessek?

Ezekkel a szavakkal küldte be Fanni nevű olvasónk egy Békés megyei gyártó által készült mosószóda rovásos csomagolását. Bizony, nehezen tudtuk eldönteni, hogy mit csináljunk, hiszen a rovásfeliraton, ami elrontható volt, azt mind rossz is. Ezért úgy döntöttünk, hogy állatorvosi lóként használva megvizsgáljuk a helytelen rovásalkalmazás lehetőségeit.

alt

A termék rovásfelirata “Mosószóda” helyett: 1000-O-S-Ho-S-Z-Ho-D-A

1. Írásirány az egyetlen dolog, amit nem sikerült elrontani, a jobbról balra tartó irány, bár ritkán találkozhatunk a latin-betűs írással megegyező iránnyal is. Azonban a betűk irányultságának követnie kell a szöveg írásirányát. Esetünkben azonban a jobbról balra tartó írásirányhoz, balról jobbra néző jeleket használtak.

2. Jelkészlet terén már nem volt szerencsés a rovást egyáltalán nem ismerő alkotó, hiszen a az aktuális billentyűkiosztást nem ismervén -a Shift gomb használatával – nem megfelelő rovásjeleket, számokat, illetve ligatúrákat halmozott egymásra. Teljes a káosz.

3. Kettős betűk csak a latin-betűs magyar helyesírásban léteznek, hiszen a rovásban minden fonémának és történeti betűnek egyedi, egytagú jele van. Így az SZ betű rovással egy db “SZ” jel, nem pedig “S” és “Z” egymás után.

4. Tipográfia, azaz betűmetszés vonatkozásában az elmúlt évtized bőséges termést hozott a szép rovás betűcsaládok terén, így lehetett volna választani azokból a 20 éve kizárólag technikai használatra megalkotott font helyett.

alt

Egy javaslat Mosószóda rovásfeliratra

(Olvasónk nyomán – Rovás Infó)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share