alt
Kultúra

Pécs – helyi érték a rovás

Pécs városában “helyi érték” bizottság alakult. Vezetője szerint a rovással készült kőpajzs is méltó eleme a pécsi értékeknek.

 

Zsolnay, Angster, rovás

Nem mind érték, ami annak mutatja magát – mondhatja az, aki megpróbál eligazodni, hogy mégis miből lehet pécsi érték, netalán megyei, vagy éppen nemzeti.

alt
Rendezvény

Tiszán innen – Dunán túl

Nemzeti rendezvényeken egyre többször látni rovásfeliratokat. Az utóbbi időben már hibák nélkül, szép kidolgozásban is.

 

Tehetségkutató – rovással is

Kárpát-medencei ifjúsági tehetségkutató versenyt rendeztek a hónap elején.

alt
Táblahírek

Trianon – táblaavatások 2013

Immár harmadik alkalommal, az idei évben is rovásos helynévtáblákat avattak több településen a nemzeti gyásznap rendezvényein.

 

Gyöngyös

A Jobbik Gyöngyösi Alapszervezete székelyrovásírás helységnévtáblát avatott a 3-as számú főúton, ezt továbbiak követik majd – összesen hat – a város különböző bevezető szakaszain.

alt
Tudomány

Nyelvész szaklapban a rovás

A rovás szakszerű kutatásához több tudományág közreműködése szükséges. Amatőr délibáb helyett valódi eredményekkel tehető hitelessé örökségünk. 

 

Az régi-új írásbeliség: a rovásírás

Mi a rovásírás?

alt
Oktatás

Szent Istvánnak elődei – tábor

Rovásírás a hagyományőrző táborban – jelentkezési felhívás Székesfehérvárról.

 

ÉRDEKEL?

  • Hogyan jutottak el a magyarok Szent István államalapításig? Hol laktak, miben főztek, mit viseltek a hajdaniak akkoriban?
alt
Közélet

Hátrafelé nyilazunk

Ismét retteghetnek a rovástól a Nepszabadság olvasói. A cikk alapja egy előadás, mely a Politikatörténeti Intézetben hangzott el 2013. május 8-án. A szerző – állítása szerint – Erdélyben él…

Magyar Narancs
Közélet

Elszékelyesedés félelme

Még mindig súlyosan beteg a nemzet önképe. A Magyar Narancs álneves firkásza a székely értékektől retteg, s ezt az erdélyi Új Magyar Szó még tovább is közli.

alt
Közélet

Trianon – 2013

Trianon a nemzet gyásznapja, de egyben az újjászületésben való hitre történő kemény késztetés is. Ehhez elengedhetetlen a nemzeti összetartozás erősítése és a nemzetért való cselekvés.

alt
Közélet

Rovásírás Hantiföldön

Humorkodónak szánt cikk szerint egy Lada Niván fedeztek fel rovásbetűnek látszó jeleket – ezúttal Hantiföldön. A kortárs betűhasználattal sokan még nem tudnak mit kezdeni… Frissítve szakértői véleménnyel

 

NRVV Különkiadás – Rovásírás Hantiföldön

Szibériai kutatóutunk egyik legjelentősebb felfedezése egy rovásírásos szövegemlék Kodából, az egyik legjelentősebb hanti fejedelemség központjából.

alt
Táblahírek

Rovástábla avatás – Cegléd

Cegléden a meglévő egységes Kárpát-medencei rovásos helynévtáblák mellé újabbat avatnak vasárnap – ezúttal a Törteli úton.

 

MEGHÍVÓ

Rovástábla avatás és Trianoni megemlékezés a Bedében

Beszédet mond: HEGED?S