alt
Oktatás

Bláthysok rovásos szalagja

Idén a ballagó miskolci Bláthys diákoknak rovásos szalagjuk van. Gratulálunk a 12.D-seknek, ebben a műfajban eddig ők az elsők!

 

Olvasónktól

Ez a miskolci Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola most ballagott 12.D

rovastablaavatas2
Táblahírek

Egységes rovástábla – Csíkpálfalva

A Csíkszeredával szomszédos településen, Csíkpálfalván is felállították a Kárpát-medencei egységes székely-magyar rovásos helynévtáblát.

 

Csíkpálfalva rovástáblája

Csíkpálfalva lakóival szoros kapcsolatot ápol egy magyarországi baráti közösség.

alt
Táblahírek

Trianon – rovás feliratok, táblák

Trianon gyásznap volt és az is marad. Azonban mondanivalója a nemzeti összetartozás és a nemzetért való cselekvés szükségessége. Ismét letölthető rovásfeliratok. 

 

Rovásfeliratok emlék- és ünnepnapokra

Az idei év márciusában tartották a székely önrendelkezés melletti tüntetéseket szerte a Kárpát-medencében és a világon.

alt
Rendezvény

Írástörténeti tanácskozás

A tudományos élet is egyre aktívabb a rováskutatás terén. Több tudományág képviselőjének részvételével tartották az I. Alkalmazott Számítógépes Paleográfiai Konferenciát.

 

I. Alkalmazott Számítógépes Paleográfiai Konferencia

A tanácskozás témája a Kárpát-medencei írásműveltség kutatása tudományközi megközelítésben.

alt
Kultúra

Köléseri Sámuel és a rovás

Köléseri Sámuel, a barokk kori erdélyi polihisztor régészet és ókotörténet mellett a rovásírással is foglalkozott.

 

A pestistől Hekatéig

Hogy kicsoda Köleséri Sámuel? Egy jelentős barokk erdélyi orvos, kormányszéki tanácsos, 1700-tól az erdélyi ércbányák főfelügyelője, a pétervári, londoni akadémia egykori tagja.

alt
Kultúra

Csíkszentlélek – rovásfeliratok 1.

Székelyföldről, Csíkszentlélek templomából eleddig még nem publikált rovásfeliratot hoztunk. A felirat olvasatának megfejtése sem nehéz. Frissítve.

 

Csíkszentléleki rovásfeliratok

A csíkszentléleki templom előtt álló fa lett 2011-ben Európa fája, ez adja mostani hírnevét.

alt
Közélet

Rovás kincsek a romok alatt

Gondolatébresztő beszélgetést olvashatunk a pécsi rovásos kőpajzsot is megtaláló nyugdíjas régész, Kárpáti Gábor életútjáról.

 

Romok közt talált kincseket

Nem lát a föld alá, mégis mindannyiunknál jobban tudja, mit rejt a mély.

alt
Rendezvény

Határtalanul – a rovás is

Míg 2-3 évtizede az ifjúságnak csak csöndben mesélhettek a szülők a határon túli nemzetrészekről, a mai fiatalságnak több a lehetősége az ismeretszerzésre. Talán nem késő…

 

 

Nemzettudat és a rovás oktatása

Ma is élő, saját fejlesztésű írással rendelkező nép, ország nincs sok a Földön.

alt
Közélet

MTA, politika és rovás

Ismét a rovást pécézte ki magának stimuláló elemként a szélsőliberális Magyar Narancs. Persze továbbra sem rendelkezik elemi ismeretekkel nemzeti írásunkkal kapcsolatban.

alt
Tudomány

A középkori Székelyföld

Hivatásos kutatók lassan aktualizálják ismereteiket – 900 oldalban foglalták össze Székelyföld történetét. A rovás is helyett kapott, de a délibáb mellett a legújabb kutatási eredmények is kimaradtak.

alt
Kultúra

Új Tar-féle rovásbetűs emlékek!

Tar Mihály féle betűkkel gyakoroltak az Attila sírja sci-fi olvasói. Jó módszer volt a rovás terjesztésére. A Rovás Infó elsőként közli ezeket az érdekes emlékeket!

 

Palik Ferenc: Attila sírja c.

alt
Rendezvény

2013-as rovás verseny – felhívás

Megérkezett a legrégebb óta megrendezett rovásverseny idei felhívása: a XVIII. versenyre is minden korosztályt szívesen látnak a szervezők.

 

Versenykiírás

Az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság Rovásírás Szakosztálya, a Rákóczi Szövetség Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium Helyi Szervezete és a Magyar Cserkészszövetség 15.

alt
Kultúra

Digitális rováslelet 7.

Folytatjuk sorozatunkat: újabb digitális rováslelet került elő – ezúttal Amerikából. Köszönjük olvasónknak a rováscsemegét és várjuk a további találatokat.

 

Népszerű sorozatok

A “Digitális rováslelet” a Rovás Infón a legkedveltebb cikkek közé tartozik, akár csak az “Amerikai fater” az amerikai rajzfilmek világában.

alt
Közélet

Mandics: a rovás is rúna

A Róvott múltunk c. könyv egyik “kulturális nagyétkű szász” idézete szerint “a magyar rovásírás is csak egy elfajzott változata a rúnáknak”. A könyv szerzője is a rúnásítást támogatja.

alt
Tudomány

Szkíta felirat a mauzóleumban

Magyar-kazak kapcsolatoknak köszönhetően szenzációs kiállítást tekinthetnek meg a szkíta régészeti leletekből, jelenleg Keszthelyen.

 

A harmadik évezred régészeti világszenzációjáról

Európában először Magyarországon adtak tájékoztatást – 1.