Tuhutum rovás emlékmű IV.

alt

Tuhutum emlékmű újraállítása lassan de biztosan folytatódik Zilahon. A rovásfeliratok újjászületésére reméljük, már nem kell sokat várni. Szenzációs képek: sikerült fellelni az eredeti emlékmű fennmaradt rovásfeliratos darabját! 

 

Kezdeményezés – magyarok között függetlenül attól, hogy a határon innen vagy túl laknak

Erdélyből elszármazott magyar anyanyelvű Zilahi fiatalember a szülőföldje és a város iránti szeretete kifejezésre juttatása, de még inkább valamennyi, a Kárpát-medencében élő magyar számára szeretetteljes érzelmeket felidéző honfoglalásra való emlékeztetés végett kezdeményezte a Fadrusz János által készített, 1902-ben felállított ?Turul” emlékműnek illetőleg Tuhutum emlékműnek egyaránt nevezett emlékmű ismételt elkészítését és újbóli felállítását, minthogy 1968-ban lerombolták. Az új emlékmű 2008 október 19-én került felavatásra, melyről 3-részes kisfilm készült. Az alábbi linken tekinthetők meg. Kisfilmek: http://www.turulzilah.fw.hu/

Reméljük, hogy valamikor a jövőben a rovásfeliratok másolatai is elkészülnek és méltó helyen fennmaradnak az utókornak – ehhez segít a megmaradt kődarab.

Kő nagyobbik rovásos oldala

Kevéssé ismert, hogy egy rovásfeliratos kődarab megmaradt, s most biztonságos helyen van. Erről kaptunk első kézből képeket az emlékmű helyreállítóitól. A feliratokat még Tar Mihályék rajzolták elő, melyet Fadrusz János vésetett a kövekre. A megtalált kődarab oldalain az Első és a Harmadik énekből találhatunk töredékeket. Eleddig nem volt ismert, hogy a sorok feltehetően az emlékmű sarkán átfordultak, s két oldallapnyi szélességben került felvésésre a szöveg, mert a kimaradó részek is ugyanolyan hosszúak. 

A Harmadik ének rovásbetűinek előrajzolását Tar Mihály fia, Tar István végezte el, Fadrusz János saját cikke szerint.

Harmadik ének (Ének a tűzről)

Kádár tüzet tiszteli vala:
Tűz, mendennek kezdő hajnala,
Tüled erett az egész világ,
Örök élet fájában tü s ág.
A Nap törő-tinő arczád,
Vesz éjelnek ármánya e miatt.
Nap. Istennek ős örök képe.
Te attál éltet világ-bele.

Ring vala erődnek hatalma,
Ottan érett támatt hajnala.
Fölt föld, foratában indula
(de) Nem ér madas tájra, mar alba.
Lángod szíja föld lebegéjét, 

alt

1. Tuhutum rovásos emlékmű eredeti kődarabja. A képen látható rovásfelirat Rumi Tamás olvasata szerint:
első sora:  hajnala, Tüled erett az egész világ, Örök élet
második sor: (é)jelnek ármánya e miatt. Nap. Istennek ős örök
harmadik sor: hatalma, Ottan érett támatt

alt

2. Tuhutum rovásos emlékmű eredeti kődarabja – részlet (előző kép nagyítása).

Kő kisebbik oldala

A másik oldalon az Első ének részletét olvashatjuk. Ezeket a betűket személyesen Tar Mihály rajzolta elő, Fadrusz János saját cikke szerint. Ezért különlegesen értékes ez a megmaradt felirat, mert Tar Mihály rovásírásos tevékenysége miatt ült össze a Magyar Tudományos Akadémia bizottsága.  Szerencsés módon a Magyar Szó 1902-es cikkeiben is szerepel ez a felirat:

alt 

Minta rovásfelirat képe a Tuhutum emlékműről (Magyar Szó, 1902.09.24).

alt

Minta rovásfelirat képe és latinbetűs átírata a Tuhutum emlékműről (Magyar Szó, 1902.10.21).

Első ének (Erdélyről) 

Halgass fiam, öreg hegedüstül régi éneket, kit Erdélrül éneklek.
Magyarok nagy régen Szcitiábúl közül akaratúl el-eredének,
Száz nyolc ágon le-ültek Dontőnél, de onnat-is el-kelének
 

alt

3. Tuhutum rovásos emlékmű eredeti kődarabja. A képen látható rovásfelirat Rumi Tamás olvasata szerint:
első sora:  Hallgass F(iam)
második sora: Szcitiáb(úl)
harmadik sora: de

A második sor is tartogat meglepetést, hiszen éppen az írás ősi nevét is olvashatjuk: “szkíta”. Ez a kő, a rovásos szkíta feliratával önmagában is különleges írástörténeti emlék.

(Rovás Infó  – Rumi Tamás) 

Adománygyűjtés folyamatban

Magyarországon az adományokat a 1012 Budapest, Várfok utca 15/C 3/10. szám alatti székhelyű Kersch Ügyvédi Iroda az OTP Bank Rt-nél vezetett 11701004-20215189 számú letéti számlájára várjuk. Bármilyen formában is történjék az adományozás – annak megkülönböztetése végett- az összeg rendeltetéseként “Adomány a Turul Emlékműre” megjelölést kell alkalmazni. Zilahon az adományokat a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozó Zilahi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala által erre a célra az “RZBR ROBU” SWIFT kóddal rendelkező Raiffeisen banknál megnyitott:

  • RO17 RZBR 0000 0600 0713 8511 (Lejben) vagy
  • RO49 RZBR 0000 0600 0713 8517 (Forintban) számlaszámra várjuk.

Az adományok felhasználásáról a kezdeményezésben feltüntetett emlékmű bizottság dönt. 

(turulzilah.fw.hu – eredeti cikk)

  

Kapcsolódó cikkek:

 

Share