Izrael-ezés az MSZT nevében

alt

Nemzeti írásunk technikai szabványosítása tovább süllyedt a mocsárba. A Magyar Szabványügyi Testületben, sőt annak nevében bármi megtörténhet?

Burkolt helyett nyílt, szélsőséges uszítás az MSZT-ben

Sokak számára még ma sem érthető, hogy mi zajlik a székely-magyar rovás botrányos félreszabványosítása mögött. Vajon miért igyekeznek erővel mindent megtenni a székely-magyar rovás rúnásításáért az Unicode-ISO kódolási folyamatában olyan külföldi szabványaktivisták, akiknek a rováshoz, de még Magyarországhoz is alig van közük? Hogyan süllyedt néhány magyarországi amatőr közösség, politikai csoportosulás abba a mélységbe, hogy pénzt, időt nem kímélve igyekezzen a magyar szakmai és tudományos életet tiltakozása ellenére – és tulajdonképpen saját megélhetési csoportjaikon kívül mindenkit kizárva – rohamtempóban áterőszakolni a külföldi rovás(helyett kihalt rúna)szabványt?

Az igazán meglepő kérdés, hogy mi történik a Magyar Szabványügyi Testületben, hogy az újonnan belépett tagok (?) bírósági perekkel, illetve székházfoglalással való fenyegetései után már nyíltan – sőt egyenesen az MSZT nevében – “szélsőséges, a nemzeti szabványosítás céljaival és elveivel össze nem egyeztethető megnyilvánulásaikat” következmények nélkül folytathatják?

Sejtelmes “kazározás” után nyílt “Izrael-ezés”

Korábban írtunk már a “kazározásba” kódolt uszításról, de ez esetben nyíltan antiszemita hangnemű – amúgy beteges összeesküvés-elméletbe csomagolt alpári személyeskedésről szóló – kiáltványt sikerült összehoznia a Magyarok Világszövetsége képviselőjének és néhány további hangzatos címekkel és rangokkal felékesített rúnásítónak. Mindezt az MVSZ Sajtószolgálat hivatalos közleményeként (7670/121129) hozták nyilvánosságra, melyet néhány hírportál mellett a Kádár-rendszer MSZMP-tag börtönőrének, Szondi Miklósnak a honlapja a mai napig is reklámoz. Az aláírók között van olyan is, aki egyenesen a Magyar Szabványügyi Testület szakértőjeként tünteti fel magát. (az aláíró Sipos László nem azonos a Rovás Alapítvány elnökvel, Sípos Lászlóval)

Bár a rovás rúnásítása érdekében küzdők megnyilatkozási formáiban nem első eset az érthetetlenül szélsőséges, antiszemita és náci megnyilvánulás, a kérdés csak az, hogy a magyar tudományos élet, a szabványosítási szakma évtizedes múlttal rendelkező képviselőinek tiltakozása ellenében hogyan folytatódhat így a botrányos szabványosítás a Magyar Szabványügyi Testület keretein belül?

Kazárosítók – (MVSZ Sajtószolgálat – 7670/121129)

Szegedi Csanád kazárosítói

A magyar rovásírás művelőiként, annak sorsa alakulásáért felelősséget érzők kikérjük magunknak azt a folyamatos rágalmazást, amelyet Sípos László, Rumi Tamás és Hosszú Gábor a Rovás Info portál neve mögé megbújva követnek el. Magyar nemzeti érdekek védelmezőinek hazudják magukat ők, akik kendőzetlen kísérletet tettek arra, hogy az élő, ősi székely?magyar rovásírást elkazárosítsák.

A Jobbikból hazudozás és vesztegetési kísérlet miatt kizárt EP-képviselő, Szegedi Csanád, aki nem hajlandó lemondani zsíros európai parlamenti mandátumáról, azóta felhagyott a magyar nemzeti érdekek hangoztatásával és Izrael-imádóvá vált. Rovás Infós famulusai egyelőre még a magyar nemzeti szólamoknál tartanak, de csalárd eszközeik már lerántották róluk a leplet.

Budapest, 2012. november 29.

Aláírók:

  1. Gyetvay György Gergely
    történész, informatikus, az MVSZ rovásírás szabványügyi meghatalmazottja
  2. Szondi Miklós
    tanár, rovásírás szakértő, a magyarrovas.hu szerkesztője
  3. Sipos László
    történész, a Magyar Szabványügyi Testület Informatikai Bizottságának rovásírás szakértője
  4. Tisza András
    rováskutató, rovásoktató
  5. Dr. Pócs Alfréd
    Hun Fokos Szövetség
  6. Csatlós Csaba
    Raózsa Szín Rovókör
  7. Szentesné Frigyesi Piroska
    rováskutató és rovásoktató
  8. Marton Veronika
    tanár, sumerológus

 

Kapcsolódó cikkek:

Share