Beszélgetés: Forrai Sándor – 8

alt

Nyíri Máriának mesél Forrai Sándor a japán kapcsolatokról. Hogyan került a magyar-japán szótárba a székely-magyar rovásos himnusz.

A japán kapcsolatokról

Ez a könyvem, ami most megjelent, ez már az ötödik könyv a magyar rovásírásról. A magyar rovásírás elsajátítása című tankönyv. Nagy sikeremnek mondhatom, hogy az általam magyar rovásírással leírt Himnusz megjelent a magyar-japán szótárban. Érdekes história ez is, bár nem a törökökkel kapcsolatos, talán annyi kapcsolat van benne, mint hogy a japán nyelv is altáji nyelv, s így rokona a töröknek… Még ha megint mások tagadják is. Ennek kapcsán tartanak bennünket rokon népnek a butának nem mondható japánok.

Szóval, 1971-ben Japánban jártunk társasutazás alkalmával, és előre írtam Imaoka Juichiro [dzsuicsiro] írónak, a nagy japán nyelvésznek, és magyar barátságáról ismert tudósnak, hogy szeretnék vele találkozni, s legyen szíves – megírtam, hol leszünk, a Daitsi Hotelben – ekkor és ekkor fölkeresni, mert szeretném átadni neki ajándékomat. Imaoka úr a háború előtt japán nyelvet tanított a budapesti egyetemen vagy tíz évig is. Nagyon megszerette a magyarokat, rajongója volt kultúránknak.

Egy útitársammal a szálloda halljában várakoztunk, nyílott az ajtó pontban, ugyanis a megadott telefonszámon keresett, megmondta, hogy mikor jön, és jött is. Én magyarul kérdeztem, Imaoka professzor úrhoz van szerencsém? Erre ő – Isten hozta Japánba, sok szeretettel köszöntöm uram! Felmentünk a szobámba, átadtam neki a pergamenre festett, rovásírással írott-rovott magyar Himnuszt, a hátlapra odafüggesztve a magyar rovásírás ábécéje. Két példányban készítettem el az ajándékot, és szintén két példányban a japán himnuszt – ugyancsak magyar rovásírással. Az egyik példányt a nagy magyarbarát japán professzor példányaként adtam át, a másik példányt pedig azzal nyújtottam át, hogy legyen szíves olyan intézménynél elhelyezni, ahol a magyar-japán kapcsolatokra sokat adnak.

Imaoka professzor éppen akkor dolgozott a magyar-japán nagyszótáron. Említette, hogy a másik rokon nép szótárát, a finn-japánt is elkészítette. A finn államelnöktől ezért a munkájáért magas kitüntetést kapott. Tőlünk ?természetesen” nem kapott kitüntetést, ám mikor Péter János volt református lelkész, majd külügyminiszter Japánban járt, akkor 10 példányt ajándékozott a japán kormány a magyar kormánynak.

alt

Forrai Sándor rovás ábécéje a japán-magyar szótárban (1973)
(Verpeléti Kiss Dezső ábécéje nyomán Bárczy Zoltán készítette)
magyar-japán szótár (?????????????????1973?) 15. oldala

A dolgok kegyes része, hogy azt mondotta nekem Imaoka professzor, hogy addig akar élni, amíg a szótár meg nem jelenik. És amikor a szótár elhagyta a nyomdát, szótárral a kezében, a karosszékében ülve lepte meg a halál. Én ezt a japán követségről tudom, mert én is általuk szereztem be az én példányomat. A követség sokra becsülte az én munkásságomat, a kulturális attasé arra hivatkozott a beszerzésnél, hogy a magyar Himnusz rovásírással helyet kapott a japán szótárban.

A japán kulturális attasé pedig az a volt Eötvös Kollégista japán diák volt, akivel én még a Turán Szövetségben ismerkedtem meg. Egymás nyakába borultunk Hotta Isoyukival [iszojuki]. Ő már a háború előtt is tudott magyarul, de amikor kitört a háború, eltűnt a szemünk elől – természetesen. Annyit gondoltam rá, Istenem, hogy jut majd haza az a fiatalember, a háborús földrészeken. Aztán olvastam az újságban, hogy a japán nagykövetség másod titkárának kinevezett Hotta Isoyuki elfoglalta állomáshelyét Budapesten… Telefonon kerestem, hivatkoztam a régi ismeretségre, meghívott, fölkerestem, emlékeztünk a daliás időkre, mondtam neki, hogy imádkoztam érte, hogy az összes istenek vezessék haza épségben és egészségben hazájába!

Meséltem neki, hogy mivel foglalkozom, tanítok gép- és gyorsírást. Kértem tőle japán indulókat, mert azok olyan magyar népdalszerűek, mint például a győzelmi indulójuk, a ?Napkeleti vizeken hömpölyög az ár”, – nem tudom ismeri-e? Megkaptam, meghívtam az iskolába, megtanulták a gyerekek, énekelték boldogan, fülbemászó szép muzsikája van a dalnak, s éneklése közben úgy gépeltek rá, mint annak a rendje. Mosolygott rejtelmesen, elégedetten az én Turán Szövetség-béli, ifjúkori japán barátom, akiből hazája kulturális attaséja lett! Én is boldogan, elégedetten mosolyogtam. Aztán tanítottam tovább, a rovásírást, az ősi örökségünket, mely közös örökségünk mind a török mind a magyar és az altáji népekével. A gyors- és gépírás tanulása közben megtanítottam mindegyik gyermekemet a magyar rovásírásra is, emlékeztetve őket a fentiekre.

Forrai Sándor záró gondolatai

Ma is csak azt tudom mondani, mint hatvan éve – hogy a magyar rovásírás tudatos tanulása, tudása a magyar őstörténeti tanulmányok segéd tudománya kellene legyen. Ősi írásunk tanulásának, tudásának fontos célja, hogy ismerjük meg ősi szellemi kultúrkincsünket, annak irodalmát, történelmi kapcsolatait és alkalmazzuk saját használatra, feljegyzések, naplók írására. Rövidítéses írása fejleszti logikai gondolkodásunkat. Sok örömet és sok sikert gyerekek!

(Rovás Infó – Sólyom Ferenc)

 

Kapcsolódó cikkek:

Beszélgetés: Forrai Sándor

Share