Nyíri Mária és Forrai Sándor beszélgetése felidézi a sokoldalú turanista, az Atatürk mellett is dolgozó Zajti Ferenc életét, munkásságát.
Forrai Sándor visszaemlékezése Zajti Ferencre
Zajti Ferenc volt a másik kiemelkedő egyéniségű, szellemiségű lélek, akinek törökországi kapcsolatai ismertek voltak széles körben, szakmai körökben. Utoljára 1947-48-ban találkoztunk, amikor már tragikusra fordult a sorsa. Az Indiában festett képeiből kiállítást rendezett a Margit hídhoz közeli kiállító teremben. Illetve a bombayi múzeum megvásárolt tőle számos képet, amit indiai tanulmányútja során festett, és mielőtt elküldte azokat, az érdeklődők számára bemutatta. Erre az alkalomra kaptam én is a meghívót.
A mi barátságunk munkabarátság volt. A legjobb fajta barátság, azt hiszem. A Turán Szövetségben ismertem meg, én 1935-ben léptem be. A Turán Szövetség célja nem politikai volt, hanem a turáni népekkel való rokoni kapcsolat ápolása. Semmi, de semmi politika nem volt a munkánkban, tisztán tudományos alapon volt megszervezve. Keletről szóló előadások, keleti kultúrákról szóló könyvek ismertetése, szerzőikkel való megismerkedés – történészek, kutatók, néprajzosok, nyelvészek, képzőművészek szóltak éppen aktuális munkájukról a hallgatóságnak, a megjelenteknek. Számos török tárgyú előadás volt, ez igaz. Nagy volt a hivatalos barátkozás a két ország között, Magyarország és Törökország feltétlen hívei voltak egymásnak a két háború között.
– Akkor miért lett így elátkozva mégis a munkássága?
– Utólagosan igen. A helyzet az, hogy a magyarországi Turán Szövetség a Szovjetunió területén lévő turáni, török népekkel is számot vetett. Amennyire lehetett, tartottuk velük is a kapcsolatot. Zajti Ferenc járt a Kaukázusban, rajzolt, festett, sok anyagot gyűjtött ott. Számos elődje is járt a Kaukázus török népeinek folklórját gyűjteni, nyelveit tanulmányozni. A kiváló turkológus előd, Pröhle Vilmos is szép anyaggal tért haza. Nem volt ismeretlen előttünk ez a terület sem.
– Örök talány számomra, hogyan tudtak kimenni nevezettek, tudniillik Pröhle és Zajti is hónapokon át dolgozni, gyűjteni? Már az úti költség is horribilis összeg, nem beszélve a többi költségről.
– Azt, hogy Pröhle útjait ki finanszírozta, nem tudom, azt majd tudja meg maga! Azt, hogy Zajti hogyan utazott ki, azt pontosan tudom. Volt neki Kispesten egy szépséges háza, azt eladta 40.000 Pengő áron. Ez egy nagyon értékes házacska volt, ennek az árából utazott a Kaukázusba és szabadságolta magát a Fővárosi Könyvtárban… A Kaukázusban található magyar nevű helyiségeket kereste-kutatta megszállottan Bendefy után. Az őshazát, a magyarság keleti kapcsolatait. Indiában és Törökországban is.
– Törökországi munkásságáról mit tud tanár úr?
– Törökországban két évig volt Kemál elnök udvarában. Amikor befejezte indiai munkáját, ott horgonyzott le. Ott akarta megírni a Szentföldről szóló tanulmányokat is, hiszen előzőleg alapos kutatásokat végzett Názáretben is. Előtte már többen felvetették a környék magyar hangzású helyneveinek problematikáját pl. Padányi Viktor.
Atatürk olyan nagy becsben tartotta Zajti Ferencet, hogy a minisztertanácsi üléseken az államfő jobbján ült. Zajti számos alkalommal tartott előadást a minisztertanácsi összejöveteleket követően a török-magyar rokonságról, a két nép ős- és hőstörténetéről, közős legendáikról. A minisztereknek meg szinte meg kellett tanulniuk a hallottakat, az államfő jóformán kikérdezte őket.
Mustafa Kemal pasa föltette a kérdéseket, és ha nem tudott valamelyik minisztere válaszolni, akkor odafordult Zajtihoz: Nos, tudós uram? És Zajti megadta a választ. Meg kell jegyeznem, sok európai nyelvet bírt a török államfő által profeször Zajtinak nevezett hazánkfia. Nagyon szerette még hallani Atatürk a Zajti által előadott dalocskát is:
Tanri (Isten) nevében lóra, csatára ,
Ne feledd, hogy Attila ősapád!
Ha vért tajtékzik is a vén Duna,
Ne feledd, hogy Attila ősapád!
Ez az egyik kedvenc dala lévén a nagy embernek, gyakran kellett a fülébe dudorásznia kedvelt európai emberének, a sokoldalú Zajtinak. Azt magyarázta később Zajti, hogy Atatürk olyasféle típus volt a törökség körében, mint a mi Mátyás királyunk, aki álruhában járta az országot. Mellette volt a titkára, senki más.
…
Zajti Ferenc nem került bele a politikába, hiába kérdezi tőlem, hogy mi dolga, gondja volt neki a politikával. Őt nem a politika tette tönkre, hanem, a történelmi munkái. Sajnos mindenét megsemmisítették, elégették, összetépték, elpusztították a rokonok és a kollégák is. Félt mindenki a környezetében. Elsősorban a szovjetek haragudtak rá a háború után. A Turán Szövetségre orroltak meg rettenetesen az új urak, hiszen a Szovjetunió területén milliónyi török nép élt. Féltek, attól tartottak, hogy a turáni mozgalom nyomán esetleg egy ázsiai turáni állam létrejöhet majd és az elszakadni vágyik majd a Szovjetuniótól.
Az azt megelőző rendnek meg azért volt szálka a szemében Zajti munkássága, eszmeisége, mert a Turán Szövetség németellenes is volt. Nyíltan németellenes magatartást tanúsított, mert a németeknek és az osztrákoknak tulajdonította a magyarság pusztulását, pusztítását. Ő közvetlenül nem politizált. Magyar őstörténeti kérdésekkel foglalkozott egész életében, és festett, és rajzolt, – hozzá kell tennem, remekül! Aztán a Rákosi rendszernek meg már sok volt a könyve: Zsidó volt-e Krisztus? A könyv nekem is megvolt, de amikor a húgom meglátta nálam a háború után, olyan ideges lett, hogy félelmében, az engemet való féltésében azonnal megsemmisítette.
A dolgok lényege az, hogy Zajti egy nagyon sokoldalú tehetség volt. És igen-igen rendes ember. Végtelenül jószívű, jó szándékú, segítőkész, és nagyon széles műveltséggel bírt, tragikus sorsú barátom, munkatársam. Nagyon kedveltem a társaságát, sokat tanultam tőle, szerettem hallgatni keleti meséit, történeteit, megélt élményeit, teóriáit. Festményei lenyűgöztek, engem, aki már gyermekkorom óta festettem mindent, tehát tudtam, miről van szó. Technikailag is tudtam már mindent. Mondhatom, nagy vesztesége a magyar festészetnek, hogy elkerültek a képei, illetve elkallódtak, széthurcolták azokat. Nem tudta megmenteni azokat senki és semmi. A kaukázusi népekről, az indiai népekről párját ritkító életképeket, tablókat készített.
Felejthetetlen, döbbenetes képe pl. a vízhordó indiai lány, köcsöggel a fején, festői ruházatban. Kétféle időpontban festette meg Zajti Ferenc, egyszer abban az időpontban, amikor kél a Nap, majd nyugszik a Hold. Egyik oldalon a nap világítja meg élénk színekkel, pompás arany színnel, a másik oldalon a Hold, a másik színárnyalattal. Alig tudtam otthagyni a képet.
Nem politizált, mondom, nagy művész volt. Tragikus sorsa, hogy tudniillik talán agyon is verték Rákosiék, – a magyar művész tragikuma. Lelkész volt, – református teológiát végzett, és nagy hazafi, – szerette ezt a magyar földet, ezt a népet. Őshazakutató volt. Eszes, nyugodt, kiegyensúlyozott ember.
Aztán a háború után a volt Turán Szövetség tagjai nem találkozhattunk már egymással, a Szövetség jogtanácsosa így határozott. Védeni próbált bennünket, menteni a menthetőt. Ezért nem tudom a későbbi években mi történt régi, kedvelt társammal. Tudni tudom, csak nem találkozhattunk már. Később ugyan Reisz igazságügyi miniszter fölmentette a Turán Szövetséget a fasiszta vád alól, hiszen tudottan németellenes volt a működése során.
(Rovás Infó – Sólyom Ferenc)
Kapcsolódó cikkek:
