Az akadémisták néhány korábbi kinyilatkoztatása elporladt, a tarsolyosok pedig inkább álmodnak. Két külön világ kényszeredett közeledése – MTA tanácskozás.
Őstörténeti szembenállás
Kiderült, hogy a politikailag determinált “hivatalos tudomány” egyrészt pókhálós és bigott, másrészt pedig a társadalom széles rétegeiben a kutyát sem érdekli. Ezzel szemben virágzik a képzettség és végzettség nélküli naiv-népi “ómagyarkodás” megélhetési üzletága, ami a dilettentizmus és félrevezetés egyvelege. Mindkét táborban vannak, akik most a kényszeredett hídépítésben látják a saját menekülési útvonalukat, pedig lenne más megoldás is. A tudományos kutatási módszertant követő, és a határtudományokban, vagy a kapcsolódó szakmákban elismert, képzett szakemberek eredményei már a jövőbe mutatnak.
Az MTA Magyar Őstörténeti tanácskozásán a rovás is szóba került. Azonban míg a tarsolyos “élcsapat” már 50 ezer évnél tart, az “akadémikusok” csak annyiban módosították korábbi dogmáikat, hogy az évtizedekig hangoztatott “humanista keletkezési” elméleteiket már nem merik nyítan vállalni… Ez bizony nagyon kevés!
Már Levédiában sem lehet biztos a magyar (Index.hu – részlet)
Szíriuszi rovásemlékek és a népi bölcsesség szerint kétféle ember foglalkozik magyar őstörténettel: az ?alternatívnak? nevezett lelkes laikusok és a hivatásos tudomány képviselői. Előbbiek tarsolylemezükről és prémes süvegükről ismerszenek meg, valamint arról, hogy sokan vannak; jóval többen, mint az általuk megvetéssel csak ?akadémikusokként? emlegetett másik csoport tagjai. Utóbbiak tartották kétnapos konferenciájukat az MTA épületében.
…
A toleráns, befogadó magyarság toposza, bár nyilvánvalóan szaktudományos kérdés is, már a nemzetkarakterológia és a politikai legendaépítés világához nyit ajtót. Sándor Klára rovásírás-történeti előadásából kitűnt, hogy több ma is ismerősen csengő nemzeti mítosz a távoli múltban gyökerezik. Miközben egyértelművé tette, hogy a székely rovásírás ?valódi?, nem pusztán Mátyás humanistái által kitalált hagyomány, rámutatott, hogy az már a középkorban is identitáskifejezésre, nem pedig praktikus célokra szolgált. Hasonlóan a mai rovásos településtáblákhoz, amik szintén nem a latin ABC-t nem ismerő eltévedt székely időutazók tájékozódását segítik. A XV. században a rovásírás már a hun származás igazolásának kelléke, majd pedig a keleti (akkor még héber, nem pedig turáni!) dicső eredet és az isteni származás bizonyítéka.
…
(Index – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
