Rovásírás-radikalizmus szakosok

alt

Nem lepődik meg senki, ha a Népszabadság, vagy a Népszava használja a rovásírást lenéző hangnemben. Most viszont a HírtTV és az Magyar Nemzet (MNO) is beállt a sorba. Frissítve a teljes filmmel.

Nagy változások a rovásműveltséggel kapcsolatban

Néhány évvel ezelőttig a “rovásírásozás” alapvetően két tárgykörben szolgálta ki a politikai virágnyelven anyázókat. A ballib általában nácizás-pótlónak használta – emlékszünk még drágabolgárúrra, vagy pl. az Index.hu “Nyilas kenyér” szintre szüllyedésére még alig két éve is. A szélesebb értelemben vett jobb-bal közép megmondóemberei pedig általában “tuskó-parasztozás” helyett rovásoztak egyet-egyet amire azért a rovással feltűnősködő alulműveltek és rovásanalfabéták egyes csoportjai rá is szolgáltak.

Aztán valami megváltozott. A rovás kitört a megélhetési nemzetmentők és műsámánok hitbizományából és néhány éve kialakult egy olyan – egyébként rendkívül tarka-barka rováshasználói kör, akik valóban az írásműveltséggel, a technikai megoldásokkal, a határterületek kutatásával foglalkoznak inkább. Mindemellett növekszik a korszerű rovás felhasználói tábora is, akik a digitális technika, a gazdaság, tartalomfejlesztés és általában a mindennapi gyakorlati használatot részesítik előnyben a lila-gőzös áltudományokkal, ezotériával és főképp a napi politikával szemben.

Ez a változás látványos, hiszen a korszerű alkalmazások eredményei szembe ötlenek a szaporodó helynévtáblák, könyvek, számítástechnikai és művészeti megoldások révén is. A valódi kutatók szintén sok területen ma már megnyilatkoznak és tudományos mércével is értékelhető eredmények sokasága révén az “értelmes” társadalmi rétegek számára sem “ciki” többé saját nemzeti írásuknak léte.

Csak a hülyeség ragadós?

Ennek megfelelően változott meg lassacskán a fősodorbeli média hozzáállása a témához. Megjelent az első egy-két “viszonylag” tárgylagos cikk, tudósítás, kisfilm és TV-s anyag – érdekes, de tulajdonképpen természetes módon – a legkülönfélébb beállítottságú médiában. Persze nincs még kolbászból a kerítés és szellemi rokkantak is maradtak bőven, elég csak rákeresni az a Népszava, vagy a Népszabadság e témában írt színvonaltalan, suttyó cikkeire.

A kérdés már csak az, hogy a Magyar Nemzet és a HírTV miért pont most, és miért ebbe a táborba csúszott bele a mostani rovás-cikizéssel?

Rovásírás-radikalizmus szakosok (Célpont)

Jobbik, LMP, Fidesz – ez a sorrend az egyetemi polgárságnál egy tanulmány szerint. Keményvonalas a fiatal értelmiség, a balliberális sajtó nyomja a vészcsengőt. Célpontban a politikusképző B szak és a HÖK-profil.

A Műsor itt nézhető meg: frissvideok.hu

A műsor előzetese itt tekinthető meg: MNO.hu

 

Kapcsolódó cikkek:

Share