Újabb révi rovás-képeslap

alt

A Rovás Infó birtokába került egy eredeti rovásfeliratos képeslap, amelyet Bod Gizellának küldtek Révről. Ennek párjáról, az egy nappal később küldött képeslapról már korábban írtunk.

Révi rovásos képeslapok

A régi képeslapot már több, mint száz esztendeje, 1905. június 1-én adták fel a Bihar vármegyei Révről Bod Gizella őnagyságának, a sepsiszentgyörgyi tanítóképzőbe. Ez a lap a párja a Balázs D. Attila magángyűjteményéből ismertetett, másnap feladott képeslapnak.

alt 

Révi rovásos képeslap (feladva 1905.06.01-én) 

A rovásfelirat ezúttal az író egészségéről tudósít Egy kicsit javult az állapotom”, ez összhangban áll azzal, hogy a másnap feladott képeslap rovásfelirata szerint már kirándulni ment: “Mindjárt indulunk a barlangba”. A képeslap bal alsó sarkába pedig ezt rótta: “vagy ugye velem” – talán egy szerelmes ember reménykedése…

alt

Révi rovásfelirat: “Egy kicsit javult az állapotom”

A másik képeslap leírásánál már jeleztük, két évvel korábban, azaz 1903-ban a Magyar Tudományos Akadémia “kinyilatkoztatta”, hogy nem él a rovás a nép körében. (A rovásírás él-e a magyar nép között? A M. Tud. Akadémia I. osztályától véleményadásra kiküldött bizottság elé terjesztett jelentés, húsz ábrával. Budapest, 1903.) Nos, ez a képeslapra felírt rovássor tökéletes ellenpontja az MTA megállapításának! 

Sőt, nem kizárt, hogy a képeslapra rótt szöveg ennek az állásfoglalásnak az ismeretében született, mert a képeslap rovásbetűinek megfelelő ábécé szerepel ebben a jelentésben “Tar Mihály első és második ábécéje”-ként (40. oldal, 19., 20. ábra). Lehetségesnek tartjuk, hogy valamely újság leközölte, s ily módon vált szélesebb körben ismertté. A szöveg keletkezési körülményeinek megfejtéséhez Sólyom Ferenc is hozzájárult, felhívva a figyelmet, hogy ugyanezt a Tar Mihály féle ábécét alkalmazza később munkáiban Boromisza Tibor festőművész is (1880-1960). Tar Mihály ábécéje tehát jócskán túlélte a Tudományos Akadémia állásfoglalását. A “nép körében” egyszerűen elkezdték használni a Tar féle (ún. második) ábécét is, amelynek születési dátumát is rögzítette az MTA füzete: 1902 május 20. Ugyanis előtte az ún. első ábécé betűivel rótta leveleit, majd áttért az “újabb”, szerinte róhatóbb változatra. A révi képeslappal tehát élővé vált a rovás…

alt

Tar Mihály első és második ábécéje (MTA állásfoglalás, 1903.)

(Rumi Tamás, Sólyom Ferenc – Rovás Infó)

Kapcsolódó cikkek:

Share