3 éves a Rovás Infó

alt

Három éve indult a Rovás Infó napi hírszolgálata. A folyamatosan növekvő látogatottság révén az első számú rovással foglalkozó honlappá nőtte ki magát.

 

Rovás Infó – a rovásműveltségért

A nemzeti írásunk iránt elkötelezett szerkesztők és fejlesztők által önerőből létrehozott és folyamatosan üzemeltetett Rovás Infó napi gyakorisággal közöl rovással kapcsolatos híreket, eseményeket, tudnivalókat.

A honlap nemcsak az események szemlélőjeként és tudósítójaként, hanem szakmai és közéleti véleményformálóként is betölti szerepét. Ennek köszönhetően a magyarság saját írásrendszere, a székely-magyar rovás és kapcsolódó írásrendszerei az elmúlt 3 év folyamán a egyre inkább a napi média részévé váltak. Az egyik eddigi legfőbb eredmények közé tartozik, hogy az ún. fősodratú médiából egyre inkább kiszorulnak a rovást csak negatív színben feltüntető ideológiai cikkek, s nem fura szerzet többé a rovás.

Statisztika

A rovással foglalkozó tematikus honlapoknak természetesen sokkal régebbi a története, de a Rovás Infó egyik alapvető tartalomszolgáltatása a mai napig páratlan: minden nap reggel egy új hír közlése a rovás témájában. A honlap látogatottságának egyik fokmérője az Alexa Ranking számadatai, mint pl. a világ honlapjai közötti rangsor (2013.01.31 állapot szerint):

  • Rovás Infó: Rovással foglalkozó szakmai portál, 2010 február óta működik rendszeresen. Helyezése: 1,787,216 
  • Rovás Mag: A legújabb professzionális oldal, naprakész, alapos linktár, technikai ismertető. Helyezése: 8,959,249
  • Forrai Rovásíró Kör honlapja: Hírei ritkán frissülnek, de a rovás fényképtár az egyik értéke. Helyezése: 9,140,392

Természetesen sok más oldal van, amely rovással foglalkozik, de látogatottsága nagyságrendekkel kisebb. Ezeken túl más honlapok is léteznek, ahol időről-időre feltűnnek rovással kapcsolatos bejegyzések, hírek, de nem kizárólagosan a rovás téma, ezek a linkajánlónkban is megtalálhatók.

Érdekes összehasonlítások

Az általános hírmagazinok közötti sorrendben a Rovás Infó például a Demokrata.hu internetes olvasottságával van egy szinten, hiszen annak helyezése 1,785,894.

Ha a Rovás Infó egy párt honlapja lenne, akkor az LMP honlapjával lenne egy szinten, hiszen nagyjából azonos helyezéssel rendelkezik: 1,755,053. Ezen adatok szerint a parlamenti küszöb környékén álló párt és a rovás iránt érdeklődők tábora összemérhető.

Az idegen szabványtervezetet és a székely-magyar rovást akadálymentes technikai használata ellen küzdő rúnásító szervezetek oldalainak látogatottsága messze alatta van a Rovás Infóénak, pedig ezek a szervezetek elvileg más témával is foglalkoznak (?). 

  • Magyarok Világszövetsége, helyezés: 5,469,953
  • Magyarok Szövetsége, helyezés: 9,987,847

Eredmények és sikerek

Az elmúlt 3 évben a Rovás Infó egyedi látogatóinak száma meghaladta a 200.000-et, az oldallátogatások száma pedig az 500.000-et. A látogatók 81%-a érkezik Magyarországról, a további sorrend pedig Románia, Szlovákia, Németország, USA, Anglia, Szerbia, Ausztria és Kanada.

A Facebookon a Rovás Infó oldalán és lapján összesen 13.000 kedvelő és ismerős található.

Felhívás

Minden új, rovással foglalkozó honlapot örömmel üdvözlünk, ezért kérjük, hogy ha rovással kapcsolatos naplót, honlapot készítenek, küldjék el címüket hogy a szakmailag is vállalható lapok a Rovás Infó Linkajánlóba bekerülhessenek.

(Rovás infó)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share