Az őstörténeti káoszban való eligazodáshoz nyújt segítséget Obrusánszky Borbála újabb cikke. A Kijevi hun ima – rovásírással – sajnos nem létezik.
Hun hamisítványok
Az internetes oldalakon gyakran keringenek megtévesztő híradások a régi magyar történelemről. Ezek közé tartoznak a rejtélyes módon előbukkanó és a hunokhoz köthető ?nyelvemlékek?. Az egyre bővülő és ellenőrizhetetlen eredetű, csak magyar nyelven olvasható anyagokról könnyen kideríthetők, hogy hamisítványok, mégis sajnos néhányan elfogadják azok valódiságát. Cikkünkben a legismertebbeket mutatjuk be.
A kijevi hun ima
Az ukrán főváros, Kijev könnyen elérhető Budapestről akár vonattal akár repülővel, múzeumai páratlan kincseket rejtenek a magyar őstörténet iránt érdeklődők számára. A közelség miatt nagyon könnyen leellenőrizhető lenne, vajon az interntes fórumokon emlegetett leletek és emlékek valóban léteznek-e. Sajnos, nálunk nem sokan fogadják kritikusan a fel-felröppenő híreket és inkább hisznek a szenzációs, máshol nem olvasható híradásoknak, mintsem a valóságnak. Így lehet, hogy a hat-hét éve keringő hun imádságról sem mondták ki a szakemberek a véleményt: ilyen nem létezik!
Nézzük, hogy mit olvashatunk róla. Az interneten keringő cikkecskéből megtudhatjuk, hogy a kincs 410-460 körülről származik, de a lelőhelyéről már nem esik szó. Nem találunk egyetlenegy fényképet sem az övveretről, sem a rovásfeliratról. Az sem tudjuk meg, hogy miért éppen mai, modern magyar nyelven olvasható a több mint ezerötszáz éves ?emlék?.
Már eleve az is gyanakvásra ad okot, hogy nemzetközi publikációkban nem szerepel, egyetlen egy orosz és ukrán szakkönyv sem említi, holott egy kései, 10. századi, Kijev mellől előkerült fél mondatos rövid rovássöveget sokszor felemlegetnek. Az övveret valódiságában hívőknek sajnos az sem tűnt fel, hogyan is férne el egy hosszú ima egy alig néhány centiméteres övvereten, ahová maximum két soros rövid felirat férne el.
A lelet tárolási helyéül a Kijevi Nemzeti Múzeumot jelölték meg, amelyen talán a Kijevi Nemzeti Történeti Múzeumot értik, olyan ugyanis tényleg létezik és a legnagyobb tárháza a szkíta, szarmata és hun leleteknek. A kérdés tisztázása végett elmentem a múzeumba, ahol érdeklődni kezdtem a lelet iránt, a tárlókban ugyanis nem találtam nyomát. A múzeumban dolgozó ukrán régészek, valamint a muzeológusok álmélkodva hallgattak, nekik ugyanis nem volt tudomásuk ilyen leletről!
A rovásírásos övveret helyett valóban létezik egy rováslelet Kijevből, melynek keletkezését a 10. századra datálták és a hun utód kazárokhoz kötik. Azon azonban csak egy rövid felirat olvasható: ?Elolvastam. Ilik.?
A kilencezer pergamen titka
A másik szenzációsnak tartott hír sokszor a ?hun? imával együtt kering az internetes oldalakon. A szöveg szerint az 1960-as évek elején Kijevben, a Magyar-dombon régészeti feltárást folytattak és kilencezer darab rovásírással teleírt pergamenpapírt(!) tökéletes állapotban találtak. A hír tovább úgy folytatódik, hogy ?a feltárást vezető Armatov akadémikus az egészet elküldte futárral a Magyar Tudományos Akadémiának úgy gondolván, hogy mi vagyunk a megfejtésében illetékesek! Őt száműzték Szibériába! A kilencezer darab pergament pedig szőrén, szálán eltűnt! Mai napig semmit nem tudni róla!?
Menjünk végig a fenti adatokon. Első olvasatra feltűnhet a szöveg közönséges stílusa, mely arra utal, hogy nem egy olyan szövegezte meg, aki tisztában van a korabeli állapotokkal, még a pergamen jelentésével sincs tisztában! Az ugyanis nem papír, hanem kikészített állatbőr, melyet az ókori Pergamon városban használtak először, majd használata széles körben elterjedt.
Vajon lehet valamit tudni erről az ásatásról? Természetesen, a kijevi leletekről sok publikáció készült, ezek egy része az interneten is megtalálható. Az egyik alapos összefoglalót Mihailo Szagajda kézítette, aki összegezte a nagy 20. századi kijevi ásatásoknak az eredményét. Tőle megtudhatjuk, hogy 1956-ban nagy feltáró ásatáokat végeztek a városban, de azt nem ?Armatov?, hanem Galina Korzuhina végzezte, ráadásul nem a Magyar-hegyen, hanem a Régi Kijev-hegyen, ahonnan 9. századból származó építészeti emlékek és ősi bálványkövek kerültek elő. 1971-ben a Dnyeper-folyó nyugati partján, Podilban, a régi kijevi kereskedővárosban is szintén folyt feltárás, onnan főleg 11. századi épületmaradványok kerültek elő. A cikkben szereplő Magyar-hegyen nem végeztek feltárást, csupán annyi történt, hogy az Aszkold sírjának nevezett emlékmű és közelben álló Szent Miklós templom mellé temetett hősök csontjait 1957-ben eltávolították, a sírok egy részét áthelyezték egy közeli parkba.
A cikkben említett régész neve helyesen Mihail Artamonov, aki híres népvándorláskori régész volt, neki köszönhető a sok szkíta, szarmata, hun és kazár leletek feltárása és értelmezése. Ő nem ásott Kijevben, viszont feltárta Sarkelt, a Don-folyó mentén épült kazár erődöt. Munkásságát annyira tisztelték a Szovjetunióban, hogy 1952-1964 között a leningrádi (ma: Szentpétervár) Ermitázs Múzeum igazgatója volt, ami talán az egyik legmagasabb rang egy orosz régész számára. Éppen a hatvanas évek elején, 1962-ben lett készen nagy monográfiájával, a kazárok történelmével. Munkássága elismeréséül megkapta az akkori legmagasabb állami kitüntetést, a Lenin-rendet. Szó sincs arról, hogy az elismert tudóst Szibériába deportálták volna.
Az iszfaháni kódex rejtélye
A hun szavakat rejtő iszfaháni kódex az első hun hamisítványok egyike volt a rendszerváltás utáni évtizedben. Hiába próbálták sokan cáfolni eredetiségét, az akadémikus magyarázatok nem voltak eléggé kielégítőek, talán ezért még sokan makacsul ragaszkodnak a kódex valódiságához. Nézzük, hogy milyen adatokat írnak le a kódex szószedetét közreadók. Szerintük Iránban nemzeti kincsként őrzik az Iszfaháni kódexet az úgynevezett Krétai kódex-szel együtt. Keletkezési idejét Kr. u. 500 körül illetve 700 tájára helyezik és a benne található hun szavak szinte teljesen megegyeznek a mai magyar nyelvvel, ami már csak azért is érdekes, mert jó néhány magyar szó kiejtése és értelme azért ezerötszáz év alatt változhatott. A ?híres? irat állítólag az iráni Szurb Khács nevű örmény kolostorból származik. A közlésből kimaradt, hogy milyen raktári számon tartják számon a kódexeket, azok hány oldalasak és pontosan mit tartalmaznak.
Vizsgáljuk meg, hogy a fenti adatok helyesek-e. Először is állapítsuk meg, hogy hol is található a Szurb Khács kolostor. Ilyen nevű szent hely nem található Iszfahánban és környékén, de egy hasonló nevű van Teherántól északra, körülbelül 340 kilométerre északra Iszfahántól, neve: Szent Nővérek Kolostora. Azt azonban nem a késő ókorban emelték, hanem csak a 17. század legelején, 1603-1605 között, amikor a környéken örmények telepedtek le. A kolostor helyének meghatározása tehát nem helyes.
A másik probléma az, hogy Iszfahán város nagyon messze esik a hunok egykori birodalmától, megmagyarázhatatlan, hogy miért vezettek volna onnan missziót egy igen távoli területre.
A szószedetről nagyon könnyen megállapítható, hogy koholmány, úgy készült, hogy a mai magyar szavakat egy kicsit eltorzították és mindjárt készen lettek a hun szavak.
Ahhoz, hogy kiderítsük, hogy térített-e keresztény misszió a hunok között, nem árt tanulmányozni a kaukázusi térség 6. századi történelmét. A nagy európai hun birodalom összeomlása után a Kaukázusban állt a hunok erős királysága, mely a Meotisztól egészen Derbent városáig terjedt (ma: Dagesztán déli városa). Néha a hun csapatok elfoglalták a mai Azerbajdzsán északi részét és kihasítottak legelőket a keresztény hitű Kaukázusi Albániából. Kaukázusi és szír források egybehangzó állítása szerint nem örmények, hanem albán keresztények kezdtek a hunok között misszió tevékenységet folytatni, hogy megtérítsék őket. Úgy vélték, hogy a kereszténység révén megszelidíthetők. Antonio Bonfini, Mátyás király krónikása egyébként beszél az ókori albánokról és úgy emlegeti őket, mint szkíta népeket, a magyarok rokonait.
A történeti források alapján ismert tény, hogy sok misszió indult északra Albániából egy Kardost nevű pap irányításával, mely sikert értek el, hiszen már a 6. században hun püspökséget állítottak fel, ahol valószínűleg hun nyelvre fordították a Szentírást. Ebből az időből sajnos nem maradt fenn nyelvemlék, mert a 19. században a Kaukázust elfoglaló orosz cári erők az ősi keresztény emlékek tucatját – főleg az albán emlékeket – megsemmisítették. Még az egyik első hun püspökséget vezető nevét is ismerjük, Jovnannak hívták, aki valószínűleg sok északi lovast megtérített, de átütő sikert nem ért el, ami azt jelenti, hogy nem lett a kereszténység államvallás Hunniában.
A Kaukázusi Albánia története című mű alapján a 7. század végén, 681. körül, az albán származású Iszrael püspöknek sikerült elérnie, hogy a Varacsánban székelő hun király, Alp Ilutver államvallássá tegye a kereszténységet.
A források alapján valószínű, hogy a hunok valóban megismerkedtek a kereszténységgel, történt keresztény misszió területükün, de nem ?iszfaháni? örmény, hanem albániai papok végezték el azt a munkát.
TIPPEK: Hogyan ismerjük fel a hamisítványokat?
- Nézzük meg, hogy egy-egy szenzációs külföldi leletről tesznek említést külföldi hírügynökségek vagy honlapok!
- Ellenőrizzük a szövegben leírt adatokat!
- Vegyünk elő a korra és a témára vonatkozó hazai és külföldi szakirodalmat!
- Érdeklődjünk olyan megbízható, hazai szakemberektől, akik választ tudnak adni kérdéseinkre!
(Obrusánszky Borbála – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
