Rovástábla – Nyíregyháza

rovastablaavatas2

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodikként Nyíregyházán is áll már az egységes székely-magyar rovástábla. Kárpátalja példája átsugároz a határon.

 

Rovásírásos helynévtábla Nyíregyháza bevezető útjain

A Jobbik Magyarországért párt Nyíregyháza bevezető útjain tíz rovásírásos helynévtáblát fog felállítani. Az elsőt az Orosi úton láthatjuk, a második a régi és az új 4-es főút torkolatánál áll. Az első tábla avatásán Vass Zoltán képviselő a továbbiakban elmondta, hogy megkaptak minden szükséges engedélyt és hozzájárulást a táblát felállításához. Az ünnepélyes tábla avatón Gyüre Csaba országgyűlési képviselő kiemelte, azért fontos a tábla elhelyezése, mert ezzel demonstrálni akarjuk Európa számára, hogy a magyaroknak van múltja, és lesz jövője.

Az idelátogató külföldiek meglátva a táblát majd érdeklődni fognak múltunk iránt, ezzel talán sikerül nagyobb elismerést kivívni, hiszen a történelmi időkből Európában a görög ABC, a latin ABC, később a ciril ABC volt csak ismert, de mellettük létezett egy székely-magyar rovásírásos ABC is. Ez fog minket egybe, ez köt össze bennünket – tette hozzá a képviselő.

– A székely-magyar rovásírásról annyit mindenképp érdemes tudni, hogy a latin írásmóddal ellentétben nem balról haladt jobbra, hanem jobból balra írunk. Van több módja is, általában hangalakban rögzítünk, a kettős mássalhangzók önálló jellel jelöltek. Ezért előfordulhat, hogy a karakterek száma nem egyezik a latin írású karakterek számával. Akit érdekel, már az interneten is van oktató anyag, illetve letölthető a billentyűzetre rovásírásos karakter is. A város nevét talán nem nagy kihívás megtanulni leírni rovásírással.

-Pusztai Sándor-

(Szabolcs Online – eredeti cikk)

 

Megyei jogú városok versenye:

A 23 megyei jogú városnak több, mint felében már áll egységes Kárpát-medencei rovásos helynévtábla, van ahol zajlanak az előkészületek és van egyetlen (Debrecen), ahol a polgármester tiltja, sőt a cirill betűkhöz, vagy a lovári cigány nyelvhez hasonlítja nemzeti írásunkat:

  • Békéscsaba:   egységes tábla
  • Debrecen:  betiltva
  • Dunaújváros:   egységes tábla
  • Eger: fatábla
  • Esztergom: –
  • Érd:   egységes tábla
  • Győr: –
  • Hódmezővásárhely:   egységes tábla
  • Kaposvár:   egységes tábla
  • Miskolc:   egységes tábla
  • Nagykanizsa: folyamatban
  • Nyíregyháza:   egységes tábla
  • Pécs:   egységes tábla
  • Salgótarján: –
  • Sopron: –
  • Szeged: –
  • Szekszárd: –
  • Székesfehérvár:  egységes tábla
  • Szolnok:   egységes tábla
  • Szombathely:   egységes tábla
  • Tatabánya: 
  • Veszprém: –
  • Zalaegerszeg:   egységes tábla

 

Kapcsolódó cikkek:

Share