Rovás a villamoson

alt

Miskolcon az iskolai terrorra rovásfeliratos reklámmal hívják fel a figyelmet a villamosokon – hivatalosan. 

 

Rovás mint kompetencia

Miskolc élen járt mindig a rovás alkalmzásában, fejlesztésében. Miskolczi Csulyák István használta az első rovásos É betűt, ez volt az első megyei jogú város, ahol egységes kárpát-medencei rovástábla került felállításra. Most elsőnek alkalmazzák a rovást társadalmi célú reklámban illetve a villamosok oldalán, a diákönkormányzatnak köszönhetően. A pályázaton ugyanis valami pluszt is kértek: a rovás alkalmazása telitalálat volt, a projekthonlapjukon pedig a “kulcsot” a rovás ábécét is kitették. Egyedülálló módon saját arcukkal vállalják a szervezők a kampányt.

Becsengettek! Verés Idő!

?Becsengettek! Verés Idő!? címen, az iskolai erőszak ellen indított kampányt a Miskolc Városi Diákönkormányzat Diákjogi- és Érdekvédelmi Bizottsága. A kampány részleteiről szeptember 5-én sajtótájékoztatón számolt be Tóth Ákos bizottsági elnök. A sajtótájékoztatón váratlanul megjelent Váradi László, a miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A sajtótájékoztató napján 3 nő megvert egy tanárt Tornanádaskán.

?Ha azt mondjuk iskolai erőszak, akkor egy igen tág fogalomról beszélünk. Ide tartozik azon első osztályos kisfiú cselekedete is, aki a neki szimpatikus lánynak húzza meg a haját, illetve ide tartozik az is, ha az osztálytársunkat fejbe rúgjuk – mondta Tóth Ákos. Kiemelte, a két véglet között még számtalan erőszakos cselekmény történhet, így amikor a kampányt elindították, először meghatározták mit is definiálnak iskolai erőszakként.Elhangzott, minimális konfliktusok mindig is voltak a fiatalok között, ezek természetes velejárói az iskolai életnek, az összezártságnak, s néhányuk kifejezetten hasznos tapasztalatot ad a jövőbeni élethez.

? A bizottságunk a kirívóan erőszakos, sokszor titokban maradó esetekkel kíván foglalkozni. Olyanokkal, melyek nemhogy iskolákban nem történhetnének meg, de sehol máshol sem. Ilyen például, ha diák támad tanárnak, diákok súlyosan, akár vascsővel is összeverekednek, késelések, szülői támadás tanárok ellen, s a felsorolást még hosszasan lehetne sorolni – mondta Tóth Ákos.A tájékoztatón elhangzott, a legkirívóbb esetek elsősorban a szakképzőkben, azon belül is a köznyelvben csak ?gyűjtőnek? nevezett iskolákban mennek végbe. 

? Ide főleg mélyszegénységben, rossz családi körülmények között élő diákok járnak. Többségüknek nincs célja, terve az életére vonatkozóan, csak az, hogy ?jól akar élni?. Ha viszont van köztük néhány tucat fiatal, aki ki akar törni a szegénységből, őket biztosan elgáncsolják erőszakos társaik és visszarántják, még mielőtt kiemelkedhetnének. Így a középiskolában töltött éveknek semmi értelme nincs és idővel létrejön egy buta, erőszakos tömeg, akiket továbbra is a társadalom dolgozó felének kell eltartania. A jövő társadalma pedig mi (fiatalok) vagyunk, és számolnunk kell még egy óriási nyugdíjas réteggel. Ennyit nem fogunk elbírni, ezért már most meg kell tennünk az első lépéseket, hogy minél kevesebb diák morzsolódjon le az oktatási rendszerről, és minél többen váljanak hasznos, dolgozó állampolgárrá – mondta Tóth Ákos.

Ez követően a bizottsági elnök arról szólt, hogy a DÖK hogyan kíván fellépni az iskolai erőszak ellen.- Egy bejelentési rendszert hoztunk létre. Bárki, akár az ország más pontjáról is írhat nekünk, ha problémája van és mi intézkedni fogunk. Folyamatosan konzultálunk majd az iskolával és az áldozattal, s ha ez nem hogy eredményt, akkor azonnal a hatóságokhoz fordulunk. Óvatosságra intjük tehát az esetleges elkövetőket, mert idén nagy valószínűséggel felelősségre fogjuk őket vonni. – mondta Tóth Ákos.? Bárki, aki nekünk megírja történetét, véleményét, biztos lehet abban, hogy fiatalok olvassák el, dolgozzák fel, méghozzá azok, akikkel a plakátokon is találkozhat. Ez teszi lehetővé a biztonságos és személyes kapcsolatot – hangzott el.

A kampány és a rovás
– A pályázati rendszer, amelyben nyertünk elvárja, hogy a projekttel érintkezők, valamilyenfajta új kompetenciával gazdagodjanak. A 2011-es évben az anyanyelvi kompetencia volt a prioritások között. Nagy fejtörést okozott, hogy ezt egy társadalmi kampány hogyan teljesítse. Aztán jött a rovás, mint lehetőség. – mondta Tóth Ákos.- Óriásplakát, villamos felület, buszbelső plakátok, mindenhol található rovásfelirat. Valamennyi szöveg különböző, hogy ha valaki ?megfejtette? az egyiket, akkor a másikkal ismét foglalkoznia kell. A feliratot csak a rovást ismerői tudják elolvasni, így azt meg kell tanulni. Reméljük, hogy sokak kíváncsiságát felkelti, s munkánk segíti a rovásműveltség terjesztését.

Természetesen a kampány megvalósításában résztvevők sem mind ismerték a rovást, ezért még a nyár folyamán képzést tartott a bizottság számukra Bükkszentkereszten.

?Tök jó, hogy rovás is van a villamoson, én el tudom olvasni.? ?nyilatkozta a miskolci Hermann Ottó Gimnázium egyik tanulója.

alt

“Szerinted nincs terror?” – rovásfelirat a miskolci villamoson

alt

“Iskolaterror” festett rovásfelirat

alt

“Tegyünk együtt ellene!” rovásfelirat a társadalmi célú kampányban

A bizottság javaslatokat kapott a pedagógusoktól az iskolai erőszak megoldására, melynek főbb pontjai a következők:

  • I. Az ilyen esetek elkövetőinek kiemelése a nem megfelelő közegből, már általános iskolás kortól kezdve, akár bentlakásos iskolák létesítésével, ahol magasabb életszínvonalat biztosíthatnak a diákoknak, mint otthon, családi közegükben.
  • II. Ezzel párhuzamosan a szülőket is felelősségre kell vonni, ha a gyermekük bűncselekményt követ el. Ez a pénzbüntetéstől, akár a szabadságvesztésig is terjedhetne az eset súlyosságától függően. Ezen felelősség a gyermek 18. életévének betöltését követően megszűnne.

 CNÖ a sajtótájékoztatón
A sajtótájékoztatón váratlanul megjelent Váradi Gábor a miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, aki több ponton kritizálta a projektet, majd együttműködést ajánlott fel Miskolc Városi Diákönkormányzatnak.

Tóth Ákos később cáfolta az Edupress-en és a Magyar Nemzetben megjelent hamis híreket, miszerint “Miskolcon szerencsére egyre kevésbé jellemző az iskolai erőszak”, illetve, hogy az Oktatási Államtitkárság támogatta a projektet.

Bővebb információ: www.iskolaterror.hu

(Miskolc Városi Diákönkormányzat Diákjogi- és Érdekvédelmi Bizottság – Rovás Infó)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share