Nem csak a rovótársadalom többsége nincs tisztában a kérdéssel, de gyakran a szabványosítás hangadói sem. Szájbarágó. (2014.10.22)
Index után szabadon…
“Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma”. Ez itt nemzeti írásunk szabványosításának kiskátéja, a Rovás Infó – Szájbarágó.
Valaki mondja el nekem három mondatban, miről van szó!
A világ írásainak betűi (karakterei) akkor jelennek meg akadálymentesen a számítástechnikai alkalmazásokban és a digitális kommunikációban, ha azok részét képezik egy mindenki által elfogadott karakterkészletnek (szabványnak). 2014-ig a világ élő írásai közül talán csak a rovás íráscsalád nem volt része ennek a szabványnak (Unicode karaktertábla), és ez nagyban hátráltatta a korszerű, hétköznapi rováshasználatot. A rovótársadalom belviszálya közepette, külföldi szabványlobbisták készítettek egy hibás, hiányos és a teljeskörű használatra alkalmatlan rovásszabványt, amelyet most kerülgethetünk év(tized)ekig, tehát marad a technikai káosz és pártoskodás.
De először is, mi ez a cirkusz a rovás szabványosítása körül?
Az alapvető ismeretek hiánya és emberi jellemhibák szerencsétlen elegye. A botránykeltők többsége ugyanis nem vette a fáradságot arra sem, hogy megtanulja a szabványosítási szakma alapjait, inkább mindenféle zavaros összeesküvéselméletet gyárt, ami alapján ?nemzetmentősdit? lehet játszani a érdemi munka helyett. A szabvány szó a laikusok számára ráadásul nagyon “hivatalosan” hangzik, ezért a – többnyire néhány betű eltérése ürügyén – torzsalkodó rovásirányzatok egyes képviselői azt hiszik, hogy ha most mindent/bármit elkövetnek, hogy másokat letarolva saját elképzelésük legyen a kizárólagos “győztes”, akkor “ez a harc lesz a végső”… Pedig dehogy!
Kezdjük az alapokkal: mi a szabvány, mi a szabványosítás?
A szabvány egy elismert szabványszervezet (általában szabványtestület) által jóváhagyott szakmai megállapodás, amely egy-egy műszaki-gazdasági kérdésre, eljárásra vonatkozik. Ezt széles közmegegyezési folyamattal hozzák létre az érintettek – első sorban a felhasználók, valamint a gyártók, kutatók-fejlesztők és a szakfelügyeletek. A szabványosítás tehát nem más, mint végső soron a felhasználó (fogyasztó) érdekében végzett önszabályozó, egységesítő tevékenység, melynek célja a rendszeresen ismétlődő műszaki-gazdasági, eljárási kérdésekre adott válaszok, megoldási módok optimális összegyűjtése. Ennek végeredménye a szabvány, ami tualjdonképpen egy közös, mindenki által elfogadott és használt “nyelv”.
Létezik szabvány a betűkre is?
Létezik, illetve alakulóban van. A nemzetközi szabvány (ISO 10646) részét képezi az ún. Egyetemes Karakterkészlet (UCS), melyet két nemzetközi szabványszervezet, az ISO és az Unicode Konzorcium hagy jóvá. A betűk és jelek szabványosítása (elvben) nemzetközileg is közmegegyezéssel történik, melyben részt vesznek a felhasználók, a szoftvergyártók és a nemzeti szabványtestületek. Az így elkészült szabványt alkalmazzák a világon, lehetővé téve, hogy akár egy Pekingben, vagy Delhiben feladott e-mail is olvasható legyen Kairóban, New Yorkban, vagy Székelyudvarhelyen.
Hogyan működik a karaktertábla?
Minden írás minden betűjének egyedi azonosítószáma (kódja) van és az alkalmazásokban vagy fájlokban a betűk helyett ezeket a számokat használják, tárolják. Az azonosítószámok alapján az Egyetemes Karakterkészletből kikeresve a megfelelő betűket az egész világon hibamentesen lehet megjeleníteni bármilyen szöveget. Ha viszont nem a szabvány szerint készült a szöveg, vagy nincs ilyen kódtábla a gépen, akkor jön a krix-krax meg a pálcika-kisszék-hóember… Persze nem csak egyetlen szabvány létezik!
Milyen a jó rovás-szabvány?
Az ideális szabvány a felhasználók legszélesebb rétegeinek igényeit szolgálja, azaz tartalmaz minden betűt, írásjelet és számjelet, amelynek létjogosultsága történetileg, technikailag és a jelenkori használat szempontjából igazolható. A legteljesebb jelkészlet így nem csak a régi emlékek megjelenítését és tudományos, nyelvészeti-régészeti munkák megírását teszi lehetővé, hanem biztosítja a korszerű rováshasználatot a mindennapi életben, valamint teret ad a további fejlesztéseknek is. Ezért szükséges egy egész karaktertömb a rovásnak.
Rovásírásról hallani, de mi az a rovás-tömb?
Ez egy szakmai kifejezés, ami azt jelenti, hogy létezik az “írásnál” is nagyobb kategória, amelyben részhalmazokként helyezkednek el a rokon írások. Ilyen tömb pl. a Latin, vagy a Cirill, ahol a részhalmazok a nemzeti ABC-k: angol, francia, magyar, stb. latin-betűs ABC-k, illetve orosz, bolgár, kazak, stb. cirill-betűs ABC-k. Jelenlegi tudásunk szerint a rovás is egy íráscsalád, amelynek egyetlen élő (székely-magyar), egy újjáélesztett (Kárpát-medencei) és számos kihalt (sztyeppei), vagy még nem megfejtett (proto-rovás, etc) tagja (részhalmaza) van. Sőt létezik önálló rovás számjegy-készlet is.
De miért szükséges a tömb, nem lehet minden ABC-t külön-külön kódolni?
Lehetne, csak akkor pl. a latin ?a? betűt annyiszor kellene kódolni, ahány ABC használja. Ha viszont létezik egy Latin tömb, akkor ott elég egyszer meghatározni az ?a? betűt, mely a különböző nemzeti latin ABC-k betűhalmazainak tulajdonképpeni metszetében lesz – s így ezt az “a” betűt a Latin tömb bármely nemzeti ABC-je használhatja. Kevesebb kód, kevesebb hibalehetőség. A Rovás tömbben is az azonos alakú és hangértékű jelek csak egyszer kerülnek kódolásra – elsődlegesen a székely-magyar rovás részhalmazban, hiszen az egyetlen élő rovás írás elsőbbséget élvez a névhasználatban.
Milyen névhasználat létezik a szabványban?
A tömbnek, az írásnak és a karakternek (betű, írásjegy, etc) van neve, ami tulajdonképpen csak technikai szükség – így lehetne akár csak egy sorszám. Ugyanakkor a nemzetközi szabvány – mint optimális közös nyelv – a tudományos-technikai szakkifejezések használatának alapjául szolgál, ezért meg kell fontolni a névadást. Ha egyszer egy név szabványba kerül, később nincs lehetőség azon változtatni, még ha hibásnak is bizonyul később.
Hogyan alakul a rovás névhasználat?
Mivel a teljes rovásműveltség mai örökösei a székely-magyar és a Kárpát-medencei rovások, melyek szinte kizárólag magyar nyelvű szövegekben szerepelnek, a rövid magyar név – Rovás – indokolt a tömb esetében. Erre kulturális önrendelkezés jogán is lehetősége van a magyar íráshasználóknak. Jelenleg a tömbben található írások (részhalmazok) javasolt nevei: székely-magyar, Kárpát-medencei és sztyeppei rovás, rovás írásjelek és rovás számok, de ez sor a kutatás-fejlesztés előrehaladtával bővíthető. A rovás szó számos nyelvben már régen meghonosodott és az angol szakirodalom (Rovas) is használja, a minden szempontból hibás ?Runic? vagy ?Old Hungarian? kifejezés helyett
Miért nem jó az Old Hungarian a rovás angol nevének?
Bár a hozzá nem értők egyenes fordításában “régi magyar”-nak, egyes laikusok számára egyenesen “ómagyar”-nak tűnik a név, de a szakmában nem azt jelenti. Mindenek előtt azonban az ?Old Hungarian? név félrevezető és kétértelmű, ugyanis már foglalt. A magyar nyelvtörténet Honfoglalástól Mohácsig terjedő (ún. régi magyar) korszakának éppen ez az angol neve. Továbbá így hívják a latin-betűs magyar írásbeliség középkori változatát is (ezzel készült pl. a Halotti beszéd). A rovás azonban mind nyelvtörténeti korszakot, mind írásrendszert tekintve a fentiektől teljesen különbözik. Ráadásul az ?Old Hungarian? elnevezés az Unicode szabványosítási szokásai szerint is rossz, ugyanis a régen kihalt, ma már csak a kutatók által használt írások elnevezése kezdődik ?Old? jelzővel. A rovás viszont folyamatos használatban lévő, jelenleg is élő írás.
A rovás történetében annyi még a kérdőjel, hogy lesz így szabvány?
A műszaki szabvány nem történelemkönyv és nem tudományos lexikon, ezért az írástörténeti megállapításokat csak a legszűkebben tartalmazza. Az egyes jelek önálló létezésének és használatának igazolásán, az elnevezések indoklásán túl nem is támaszt feltételeket, inkább követi a felhasználók igényeit és közmegegyezését. Végeredményben a szabványnak pont az a célja, hogy a technikai feltételeket megteremtse a vitás kérdések tudományos tisztázásához, pl. azzal, hogy a legteljesebb jelkészletet elérhetővé, írhatóvá és olvashatóvá teszi.
Miként születik döntés a rovásjelek végleges alakjáról?
A tipográfia (betűtervezés) sem a szabvány része, ott csak egy általános – szerkezetileg helyes – betűcsalád szükséges, hogy mindenki lássa, mégis miről van szó. Egyébként már ma is létezik rengeteg rovásfont, amely szabadon telepíthető, s a szabvány elkészülte után bizonyára még inkább felvirágzik a rovásos betűtervezés. Ugyanígy a billentyűkiosztás sem a szabvány része, azt is a felhasználók és fejlesztők döntik el szabadon.
Ha minden ésszerű elképzelés belefér a szabványba, akkor mégis min folyik még ma is a vita?
Hát ez az! Látszólag írástörténeti, rováshasználati gumicsontokon megy a rágódás, ami persze a valóságban vélt/valós személyi és ideológiai ellentéteket palástol. Aztán a szakmai hozzáértés és a tudományos munkaszemlélet hiánya is sok felesleges félreértést és vitát okoz. Sőt van olyan is, aki kifejezetten adrenalin-hiány miatt keresi az izgalmakat (gyere ki, játsszuk le!). De lehet, hogy mindez csak a szokásos Turáni átok 2.0 rovás-kiadása. S mindeközben a nemzetközi helyzet is fokozódik!
Jajj, csak nem a jugoszláv békaemberek akarják meggyilkolni Bástya elvtársat?
Még mindig nem akarják, de a konspiráció valóban nem ritka. Ismeretes, hogy a szabványosításhoz – főleg az iparban – óriási anyagi és presztízs érdekek fűződnek. Egyes szereplők gyakran úgy próbálnak piaci előnyt szerezni, hogy saját gyártási eljárásaik, védett szabadalmaik szabvánnyá emelése mellett lobbiznak, s eközben igyekeznek a versenytársak megoldásait ?kizárni? a közmegegyezésből. Gondoljunk csak a képrögzítési, vagy operációs rendszerek harcára.
Na ne! Pont a rovás miatt tör ki világméretű konspiráció?
A rovás miatt biztos nem, bár van olyan történelem(sz)építő szomszédunk, aki szerint a székelyek ezt is csak ?tőlük lopták?. No, de viccet félre, még a betűszabványosításban is vannak szerényebb – de egy kisebb lobby-csoportnak azért eléggé étvágygerjesztő – húsosfazekak (szabványosítási közpénzek, célzott anyagi támogatások, jogdíjak, etc). A betűkódolásnak megvan tehát 1-2 évtizede az a belső köre, akinek kizárólag maga felé hajlik a keze. A rovás szabványkondérba is ilyen, Unicode-közeli amerikai-osztrák páros kanalazott bele pár éve, McDonalds stílusban. Csak hogy ebben a bográcsban elég csípős, nehéz étel rotyog … és az ebédidő sem akar jönni.
Jó, akkor legalább mégsem a titkosszolgálatok játszmája zajlik, ugye?
“Az a gyanús, ami nem gyanús” – mondaná erre Virág elvtárs. A rovás íráscsalád léte, a rovás tömb bevezetése azért nem teljesen ártalmatlan tudományos részletkérdés. Vannak ugyanis, akik pl. a Kárpát-medencei rovás ellen kézzel-lábbal tiltakoznak nem csak Magyarországon, hanem a szomszédban is. Mielőtt bárki Romániára gyanakodna, eláruljuk, hogy a világ egyik legjelentősebb aranyleletét, a Nagyszentmiklósi kincset a mai napig Bécsben őrző Ausztria szabványosító testülete mindent megtett a magyar szabványjavaslat elgáncsolásáért. Sőt, az sem véletlen, hogy szűkített és használhatatlan szabványt áterőltető külföldi szabványlobbisták magyarországi kapcsolattartója is a Bécsi Egyetem Finnugor Tanszékének doktorandusza volt…
Na, de Magyarország nem volt képes önállóan szabványosítani saját kulturális örökségét?
Dehogynem, elvileg tudta volna, amit az is elősegített, hogy az elmúlt pár évben a rovásműveltségről lassan olvadni kezdett az ideológiai-pártpolitikai jég is. Egyre többen foglalkoznak nemzeti írásunkkal – már nem csak a lelkes amatőrök, hanem a tudományos élet szereplői is. Ennek eredménye, hogy a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) 819-es Informatika Bizottsága 2008-ban kezdtett dolgozni a témán, illetve képviselni az országot nemzetközi szinten. 2012-ben külön Rovás Munkacsoport jött létre, ahol a rovók képviselői a szabványosítás szakértőinek irányításával a tartalmi kérdésekkel foglalkozhattak volna. Sajnos ezt a munkát 2012 második felében a külföldi szabványlobbisták hazai megbízottai megtorpedózták, majd mind a szakmai munkát, mind a nemzeti érdekképviseletet szervezetten ellehetetlenítették.
Végül hol és ki döntött a rovás-szabvány ügyében?
A nemzetközi szabvány (ISO 10646) és az Egyetemes Karakterkészlet (UCS) tekintetében az ISO-Unicode páros mondta ki az áment. Természetesen a döntésnek közmegegyezésen kellett alapulnia, ezért a Magyarországot nemzetközi szinten – elvileg – képviselő Magyar Szabványügyi Testület jóváhagyása is szükséges volt. Az MSZT az Informatikai Bizottság Rovás Munkacsoportjának feladata volt a saját közmegegyezéses javaslat kialakítása és képviselete, de – mint láttuk – sajnos a testület cselekvőképtelenség állapotába került. Végül pedig a tucatszámra szavazati jogot vásárolt magyaroszági strómanok egyeztetés nélkül az amerikai-osztrák javaslatot erőszakolták át, melyhez a perekkel megfenyegetett MSZT béna kacsaként asszisztált.
Mindig előkerül a közmegegyezés kifejezés, ez mit takar?
Definíció szerint azt jelenti, hogy az érintetteknek addig kell közelíteniük az álláspontjaikat, addig kell keresniük a legnagyobb közös nevezőt, s addig kell kompromisszumokat kötniük, míg senki számára nem marad olyan lényegi részlet, amely elfogadhatatlan. Tehát elvileg addig tart az egyeztetés, míg mindenki – tehát nem ilyen-olyan többség -, akár fogcsikorgatva is, de rá nem bólint a megállapodásra. Ez a szemlélet teljesen ismeretlen a szabványosításba beszervezett ideológiai csoportok erőszakpolitikához szokott része számára.
Mi lesz az ügy megoldása?
Mint láttuk, a rovással foglalkozó, pénzügyileg érdekelt külföldi szabványosítási lobbisták folyamatosan ellehetetlenítették a magyar javaslatokat. Ezt megtehették, mert Magyarország (kulturális kormányzat, szabványosítási szervezetek) nem állt ki határozottan saját kulturális önrendelkezési jogaiért. Nem titok, hogy status quo fenntartása végett a nemzetközi szervezetek nyomást alát helyezték az MSZT-t, hogy mihamarabb “átengedje” a hibás és hiányos – azaz használhatatlan – szabványt. Azonban, mivel egy ilyen rossz szabvány teljesen alkalmatlan a célra, a felhasználók már most egyedi megoldásokat keresnek saját igényeikhez, s az alternatív műszaki megoldások fejlesztése miatt a korszerű rovásalkalmazások és digitális rovástartalmak kevésbé lesznek átjárhatóak (kompatibilisek). Ennek szükségszerű következménye lesz, hogy néhány év(tized) káosz múltán szakmai alapon újrainduljon a valódi szabványosítás … ha el nem szúrják-szúrjuk megint.
Mindezek után, mikor írhatunk végre rovásos e-mailt, SMS-t?
Már régóta lehetséges, de nem egyszerű. Ha magyar rovótársadalom képes lett volna közmegegyezést létrehozni, akkor már évek óta egy korszerű, végleges szabványt használhatnánk, s ki-ki szabadon róhatna kedvenc, vagy hite szerinti rovás ABC-jével. Az elfuserált szabvány meghekkelésével persze nem sokára könnyebben róhatunk, csak egy garantált technológiai káoszban. Welcome to Hungary!
Kapcsolódó cikkek:
