Az idegen szabvány támogatói

Megrekedt a rovás több éve folyó szabványosítási munkája a Magyar Szabványügyi Testületben. A hirtelen bejelentkezett cégek, szervezetek magyar helyett külföldi rovás szabványt akarnak. De kik ők?

 

A nemzetközi helyzet fokozódik…

Korábbi cikkeinkből kiderült, hogy akár egy írás szabványosítása körül is ütközhetnek presztízs és anyagi érdekek. Sajnos ennek következtében késik nemzeti írásunk technikai szabványosítása, ami miatt még mindig nehézkes a korszerű rováshasználat.

A hazai közéletben ugyan pozitívan változik a rovásműveltség megítélése, azonban a “hivatalos tudomány” és az oktatási-kulturális kormányzat szerepvállalása még messze nem kielégítő. Ebben a helyzetben vállalta fel 2009-től a Magyar Szabványügyi Testület a székely-magyar rovás szabványosításának szakmai támogatását, melynek köszönhetően a hivatalos nemzetközi képviseleten túl több tudományos igényű rováskutatási eredménnyel is gazdagabbak lettünk.

Sajnos azonban a “kihalt” vagy gyenge érdekképviselettel rendelkező írásokra specializálódott külföldi aktivisták is megtalálni vélték számításukat a rovás kódolásáért felvehető pénzforrások miatt. Egy magáncéghez köthető szerzőpáros a hivatalos magyar érdekképviselet gyengesége miatt a nemzetközi szabványosítási folyamat eljárásrendjét is felrúgva igyekszik mihamarabb “számlázásra készre jelenteni” nemzeti írásunkat. Ehhez azonban már nem elegendő félredobatni a magyar szabványosítási szakma, illetve a tudományos élet képviselőinek beadványait, javaslatait … hanem a magyar szabványosítási köztestület határozatképességét is szükséges megbénítani, erre hajlandó magyar(országi) szereplőkkel.

Ki van kivel?

Bár a nemzetközi szabványosítás is alapvetően közmegegyezésen alapuló – a felhasználók érdekeit szem előtt tartó – folyamat, egy írás esetében döntő szava van az írást alkalmazó ország(ok) nemzeti testületeinek. A rovás szabványosításaának fontos állomása volt 2012. június 23-án az ISO/IEC 10646 szabványról szóló ún. SC2 szavazás. Tekintettel arra, hogy a szavazásra bocsájtott javaslatban még mindig csak a külföldi szabványosítási lobby-csoport javaslata található – mely teljes mértékben figyelmen kívül hagy minden hivatalosan megfogalmazott magyar igényt – csak is a “nem” lehetett a magyar szavazat.

Illetve lehetett volna, ha a külföldi szabványt képviselő Természetesen Életmód Egyesület (???) MSZT-be léptetésével a közmegegyezés fel nem borul. Az egyesület obstrukciója révén a Magyar Szabványügyi Testület tartózkodni volt kénytelen a magyar nemzeti írást illetően és csak más országok nemzeti testületeinek vétója mentette meg a rovást az amerikai-osztrák szabványtól.

Szociális foglalkoztatótól, az óráson és lovasbetyáron át az életmód egyesületig…

Az ISO/IEC 10646 szabvány azonban újra szavazásra került október 3-án, de a külföldi szabvány képviselői merészet álmodtak: az MSZT megbénítása helyett az immár az irányítás átvétele a cél. Az elmúlt 1-2 hónapban a Magyar Szabványügyi Testület tagjai sorába olyan szervezeteket léptettek be dömpingszerűen, melyek többségének nincs dokumentált tevékenysége sem a rovásszakma, sem pedig a műszaki szabványosítás területén. További jellemzőjük, hogy honlappal, elérhetőséggel nem, vagy alig rendelkeznek, illetve hivatalosan hozzájuk nem kapcsolható személyek “képviselik” őket …

  • Maláka Szociális Szövetkezet – szociális foglalkoztató (Markóc)
  • Lampert Csaba egyéni vállalkozó – óra, ékszer, optika – (Mór)
  • Természetesen Egyesület – életmódegyesület (Solt) (link)
  • Somogyi Betyárok Lovas Egyesület (Pécs) – (link)
  • Feral Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Érd)
  • Magyarok Szövetsége Egyesület

A semmiből előtűnt, hirtelen szabványosítókká lett szervezetek, cégek és vállalkozók vaskos MSZT tagsági díja is befizetésre került, s így az aktuális MSZT szavazólapon 3 db X behúzásával egységesen támogatásukat biztosították pl. ahhoz is, hogy a jövőben angolul se ROVÁS-nak nevezzék írásunkat, illetve, hogy ne a magyar rovótársadalom és ne a szabványosítási szakma részvételével szülessen meg a lehető legtágabb közmegegyezésen alapuló, technológiailag és tudományosan is alátámasztott szabvány. Valamilyen rejtélyes oknál fogva nekik az amerikai-osztrák kell, még akkor is, ha egyikül-másikuk a készítők nevét sem tudja leírni helyesen.

Egyszerű kérdések

A Rovás Info ezért megpróbálja elérni az újonc bizottsági tagok legális képviselőit, hogy megkérdezze, vajon tudják-e, hogy nevükben mit írtak alá?

  1. Mióta foglalkozik rovással, és azon belül mi a fő szakmai tevékenysége?
  2. Mióta foglalkozik műszaki szabványosítással, mi az eddigi szakmai tevékenysége?
  3. Tudja-e, hogy miről szól a ISO/IEC 10646: 2012/PDAM 2.2 szavazás?
  4. Tudja-e hogy mi található az ISO/IEC 10646 szabványban?
  5. Mi a szakmai oka, hogy a Rovás Munkacsoport szavazásán a jelenlegi ISO/IEC 10646: 2012/PDAM 2.2-t támogató szavazatot adott le? Ismeri-e ennek lehetséges következményeit?

A beérkező válaszokat folyamatosan feldolgozzuk.

(Rovás Infó)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share