Felhívás – Vargyasi rovástábor

A nyári rovástábort mindig más és más rovásemlékkel rendelkező településen szervezik meg, ezúttal Vargyason.

 

IV. Erdélyi Rovástábor Vargyas, 2012 augusztus 22-26.

Célunk az Erdélyben fennmaradt rovásemlékek felkeresése és felkutatása, ezzel egyidejűleg a rovásírás mélyrehatóbb elsajátítása, amely elősegíti az identitástudatunk erősítését, mindezt a népi kultúra, néprajz ősi kincsvilágába ágyazva. A tábor helyszíne minden évben változik, felkeresve valamennyi rovásemléket őrző települést. Programjaiban a feltáró kirándulások, vetélkedők, vetítések és szakmai felkészítés mellett előadások, neves személyiségekkel való találkozások, kézműves foglalkozások és sok meglepetés szerepel. Részt vehetnek elsősorban a rovásversenyek győztesei, valamint a tábori létszám függvényében, a rovásírás után érdeklődő fiatalok.

A táborba való részvételi hozzájárulás 50 RON/gyerek és 100 RON/felnőtt. A tábor központjául a vargyasi Borbáth Károly Általános Iskola szolgál. Érdeklődni lehet: Solti Imre cserkészvezetőnél a 0748-828541-es telefonszámon, valamint az imucse@freemail.hu elektronikus címen. Újdonságnak számít, hogy idéntől lesz családos altábor, ahol a családosok sajátosságainak figyelembe tartása mellett vehetnek részt  a programokon és segíthetnek be a táborszervezőknek!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Bejelentkezési határidő: augusztus 15. A helyek száma korlátozott! 

Rovástábori tudnivalók

  1. A rovásírás örökségünk része
  2. A rovás a magyar nép ősi írása, mely nyelvünkkel egyidejűleg alakult ki és fejlődött, népi hagyománykincsünk gazdag jelképvilágával egységes rendszert alkotva.
  3. A rovás jelképrendszere az őstörténelmünkkel megegyező ősi hitvilágban gyökeredzik, amelyet néphagyományunk és magyar nyelvünk őrzött meg.
  4. A rovástáborok a fent említett megállapításokat próbálják mélyrehatóan tudatosítani

A rovástáborok szervezője a Romániai Magyar Cserkészszövetség. Minden résztvevőnek be kell tartania a cserkésztörvényeket és a táborozási szabályzatot. A rovástábor támogatója a Bethlen Gábor Alap és a Providencia Alapítvány. Vargyasi partnereink: a Polgármesteri Hivatal, a Borbáth Károly Általános Iskola, a Református Egyházközség.

(Romániai Magyar Cserkészszövetség – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share