Rovás a Drávaszögben

Már a mai Horvátország területén is megjelent a rovás. Sem ellenkezés, sem széthúzás nem képes gátat szabni nemzeti írásunk terjedésének.

 

Magyar hagyományőrző napot tartottak Horvátországban

A Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége (HMIK) első alkalommal rendezte meg a Királyok Napja nevet viselő hagyományőrző napot a Drávaszögben található, túlnyomórészt magyarok által lakott településen.

A rendezvényt Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke nyitotta meg, aki megköszönve a meghívást kihangsúlyozta az ehhez hasonló programok fontosságát. Mint fogalmazott: ?Múltunk ismerete nélkül nem lehet miénk a jelen és sikeres jövőt sem építhetünk, az ilyen programoknak tehát nemzetmegtartó erejük van?. A Jobbik számára minden magyar fontos, ezért pártalapítványunkon, a Gyarapodó Magyarországért alapítványon keresztül jó szívvel támogatjuk a kis létszámú magyar közösségek, mint a drávaszögi magyarság ehhez hasonló kezdeményezéseit – zárta szavait az anyaországi politikus. Szávay Istvánt követően Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke lépett a mikrofonhoz, aki történészként magyar királyaink emlékét idézte fel. Szintén felhívta a figyelmet a magyar múltban és a magyar kultúrában rejlő hatalmas erőre, amelyből merítve nemzetünk túlélte az elmúlt évszázadok megannyi viharát.

A verőfényes szombat délutánon a Csúzáról és a környékbeli magyar falvakból összesereglett érdeklődők színes programokon vehettek részt. Több hagyományőrző csoport, név szerint a (H)ős Magyarok Alapítvány, a Siklósi Sárkányos Lovagrend és a mohácsi Nimród Íjász Egyesület is elfogadta a szervezők meghívását, így a rovásírás tanulása mellett lehetőség nyílt belülről megnézni egy igazi ősmagyar jurtát, és egy kiváló bemutató révén megismerni őseink fegyverkezési szokásait is. Emellett korhű öltözetben és fegyverzetben zajló középkori harci bemutatóra is sor került, mód nyílt az ősmagyarok íjainak kipróbálására, a kisebbeknek pedig lovaglási lehetőséggel kedveskedtek hagyományőrző egyesületek tagjai. Természetesen a jó magyar étel és ital sem maradhatott el: a szőlőben gazdag vidék pincészeteinek termékeit is megkóstolhatták a bor kedvelői, a napot pedig bográcsban főtt babgulyás zárta.

A barikad.hu médiapartnerként is jelen volt az eseményen. Kérdésünkre Hordósi Dániel főszervező elmondta, a HMIK hagyományt szeretne teremteni, és terveik szerint évről évre nagyobb szabású programmal készülnek majd. ?A Királyok Napjának az a célja, hogy megismertesse az itt élő emberekkel a saját múltjukat, illetve a saját kultúrájukat, ezzel is erősítve őket magyarságukban. Úgy gondolom, hogy a mai rohanó világban szükségük lehet az embereknek arra, hogy akár egy kis időre is, de elfeledkezzenek gondjaikról, és egy délutánra egy más világba csöppenjenek.?

Juhász Szabolcs, Csúza – Drávaszög
(Fotók: Lj. Molnár Mónika – huncro.hr)

(Barikad.hu – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share