Ambrus Attila még a nagyanyjától tanulta rovást, most sem divatból alkalmazza kerámiáin. Vevői számára viszont még kuriózum, amolyan márjakel.
A pécsi Zsolnay-ban járt a Whiskys
A Zsolnay Kulturális Negyedben dedikálta a róla szóló könyvet egy feltörekvő keramikus, Ambrus Attila – közismertebb nevén a Whiskys. – Azt szeretem ebben, hogy kétkezi munka, azaz itt nem lehet simlizni – mondta el a ?miért pont a kerámia?? kérdésünkre Ambrus.
? Manapság éppen ezt becsülik meg a legkevésbé. Egyszerű az életcélom: tisztességesen akarok megélni, szigorúan kétkezi munkából. És ez nem azt jelenti ám, hogy az egyik kezemben fegyver van!
Szikrázó napsütésben érkezünk a Zsolnayhoz, Ambrus Attila napszemüvegben álldogál az autónál, simán elmennénk mellette az utcán, holott volt idő, amikor minden tele volt az ő fényképével. Még egy óra van a dedikálásig (Pálinkás István: Attila és a beszélők című könyvét a Barrique Borházban mutatták be az érdeklődőknek) – mint kiderül, Ambrus több kerámiáját is elhozta, illusztrálni kicsit, milyen is most az ő kinti világa, mivel tölti ideje nagy részét jelenleg.
? Mondjuk ezeket, amiket hoztunk, még pont a böriben csináltam, ott tanultam meg ezt a szakmát. Segítesz levinni? Rendes vagy, köszi, de ha leejted, küldöm a lófejet, apám – mondja Ambrus Attila, egy lendületből, a végét már elnevetve.
Segítünk, vigyázunk, nem ejtünk. A borházban pakolunk csak ki, a csomagolópapírok alól előkerül mindenféle forma, rengetegféle szín. Próbálunk egységes motívumokat felfedezni, észrevenni az ?Ambrus-stílust?.
? Á, nincs olyan. Mondjuk ezen éppen van egy kis szögesdrótszerűség, de ez inkább csak amolyan kikacsintás. Én tényleg még nagyon kezdőnek számítok ebben a szakmában, őszintén szólva állatira zavarban is vagyok most, mert hát azért ez mégis csak a Zsolnay – nekem száz átdolgozott év sem lenne elég ahhoz, hogy itt kiállíthassak. Ráadásul volt nekem egy Zsolnay-könyvem még benn, rengeteget tanultam belőle, az eozinba szerelmes is vagyok, ha csak ránézek, olyan, mintha egy mesében lennék.
Azért jobban szemügyre véve a kerámiákat, mégiscsak feltűnik egy motívum: a rovásírás.
Ambrus több kerámiáját is elhozta (fotó: Löffler Péter)
? Na, azért az nálam, egy erdélyi gyereknél másról szól mint általában, szóval nem divatból írom fel. Bár mostanában szoktam színtisztán üzleti okból is, ráírok valamit, elmegyek egy turultalálkozóra, aztán viszik mint a cukrot, érted, azt mondják magukban, hogy a Whiskys csinálta, rovásírásos, nagyon metál, kell otthonra. De komolyra fordítva: gyerekkoromban, Erdélyben tanultam rovásírást a nagyanyámtól, ő még tényleg kente-vágta, simán olvasta a kopjafákon a feliratokat. Hiányzik ám Erdély. Elvileg 2016-ig nem mehetek ki az országból, de talán sikerül ezt a dátumot kicsit előrébb hozni. Nagyon jó lenne.
Hallgatunk, hallgatunk, beszédes a csend is. A legjobb szomorúságűző: egy pohár ital. Whisky, mi más..
? Ezt nem csak azért iszom ám, mert ez kell az imázshoz. Tényleg szeretem. Meg hát érted, azért mégis csak jobb ez, mintha kérnék egy tonikot, aztán holnap tele lenne a bulvár: ?A Whiskys tonikot iszik!?
Ha már a múlt szóba került, fel kell tennünk a kötelező kérdést: milyen volt 13 év börtön után először bemenni egy bankba, és mondjuk számlát nyitni?
? Hát, először is azonnal lefagyott a rendszer a nevemre. De ez nyilván csak véletlen. Aztán finoman követni kezdett a biztonsági őr. Gondoltam is magamban, na, apám, tizenöt évvel ezelőtt ilyenkor te már a földön feküdtél. De őszintén szólva egyáltalán nem volt bennem késztetés a rablásra. Oké, hát körülnéztem ?szakmai szemmel?, de ennyi, tényleg.
Hogy mi volt a legjobb bent töltött évek után? Ambrus Attila kapásból válaszol:
? Az, hogy végre láttam a csillagokat. Tényleg sokat voltam árnyékban. Most igyekszem a napon maradni.
(Bama.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
