Nemzeti írásműveltségünk magyar nyelvű elnevezése – a rovás – a Közép-európai nyelvekben is rég megjelent, mint jövevényszó – olvashatjuk a vajdasági portálon.
Rovás – nemzetközi szakszó
Nemcsak mint írásmódra, hanem a teljes írásműveltségre – vagy annak részeire utaló magyar szavunk – a rovás – a Kárpát-medence és a vele határos területeken élő népek nyelvébe szervesen beépült évszázadokkal korábban. Ez is indokolja, hogy nemzeti írásunk mai idegen nyelvű megnevezése is kövesse a hagyományt, még a tőlünk távolabb eső világnyelveken is.
A történelmet meghamisító (pl. rúnaírásként, vagy rúna-szerű írásként – angolul rune, runic, vagy runiform) nevek, vagy a nyelvészeti alapismeretek híján téves, félreérthető (régimagyar, ómagyar – angolul old Hungarian) megnevezések helyett egy-egy adott nyelv fonetikai szabályait alkalmazva a “rovás”-t használjuk, mint szakkifejezést.
E témáról ír a vajdasági ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő portál, a Fókusz.
A rovás szó származékai és más rokonai
Rovás főnevünk egyike azoknak a szavaknak, amelyekkel a magyar nyelv a szomszédos népek szókészletét gazdagította.
Bekerült a németbe, a lengyelbe, a szlovákba, a szerbbe, a horvátba, a románba, a bolgárba stb. a kereskedelmi hitelezés vagy a pásztorkodás szavaként. Az adósság számontartásának hagyományos módja a fapálcákba való metszés. Ezt később írószerrel húzott vonalkákkal kezdték helyettesíteni, néhol még manapság is alkalmazzák. A pásztorok körében szintén használatban vannak rovásos pálcák, segítségükkel számolták el az írástudatlan állatőrzőkkel, nyilvántartották az elhullott állatokat. Ennek az utóbbi pálcikának dögrovás volt a neve.
A szót befogadó nyelvek némelyikében megváltozott az alakja, így a szerbben raboš, a németben Rabisch, rawisch, Rosch, a románban ravaş lett. Jelentése az említett nyelvekben is nagyjából megfelel az eredetinek: 1. bevágás, bevésés, vonás, 2. számla, jegyzet, feljegyzés.
Nyilván nem véletlen, hogy a magyar rovás főnévről korábbi nyelvtörténeti adatok tanúskodnak, mint alapszaváról, a ró igéről. A rovásos módszernek az adószedésben is fontos szerepe volt, segítségével vették számba az adózókat, vetették ki és hajtották be az adót, jegyezték fel a hátralékot stb. Az utcákat rója kifejezésnek éppen ez a művelődéstörténeti körülmény az alapja. A rovásnak származékai is kialakultak a magyar nyelvben, többek között a rovásírás és a megrovás. A rovásírás rövidebb szövegnek, számoknak fába, kőbe való rovására alkalmas ősi írásmód. Az ókori keleten elterjedt ékírás és a régi germánok rúnaírása is voltaképpen rovásírás volt. A magyar rovásírás a türk írással rokon, főleg a székelyek használták egészen a XVII. századig. A megrovás egyrészt a dorgálás, feddés szinonimájaként él, másreszt pedig fegyelmi büntetést jelent.
A rováson kívül a ró igéből jött még létre a rovó, a rovott, a rovat, a rovancs stb. is. A rovó olyan írásbeli értesítés, amelyet az iskolából küldenek a szülőnek a tanuló elégtelen előmeneteléről (Vajdaságban hasonló szerepet az intő szó tölt be). A kádárok is használják a rovó szót, egy gyaluszerű szerszámnak a kését jelölik vele. Régen az adókivetőt vagy az adószedőt is rovónak nevezték. A rovott önállóan ritkán fordul elő (arra mondják, aki rovót kapott), leginkább szókapcsolatban szerepel. A rovott múltú voltaképpen büntetett előéletű személyre vonatkozik. A rovat elsősorban egymás alá írt adatok oszlopát, illetve az ilyen adatok bejegyzésére való helyet jelöli (kimutatásban, üzleti könyvben). A közgazdasági és a pénzügyi szóhasználatban olyan költségvetési tételek összessége a rovat, amelyeket meghatározott célra használhatnak fel, vagy meghatározott forrásokból származnak. A rovat lehet továbbá egy-egy tárgykörbe tartozó közleményeknek helye, ill. csoportja újságban, folyóiratban, a rádióban és a televízióban pedig azonos tárgykörű ismétlődő adások sora. A rovancs régen rovatokkal ellátott üzleti könyvre utalt, utóbb pedig a kereskedelmi és a pénzügyi szóhasználatban pénztári, levéltári ellenőrző vizsgálatot jelölnek vele.
A rovás szó jelentőségéről azok a kifejezések, szólások is tanúskodnak, amelyekbe beépült: sok van a rovásán (vagyis sok helytelen cselekedetét, hibáját, bűnét tartják számon); dögrováson van (egyrészt reménytelenül beteg emberre utal, aki már nem gyógyulhat meg, illetve a tréfás szóhasználatban olyan személyre mondják, aki igen rosszul érzi magát; valakinek a rovásara cselekszik (azaz kárára, hátrányára tesz valamit); mutogatja a rovást, pedig nem tartozik neki – mondja egy tréfás tájnyelvi szólás arra, aki úgy nevet, hogy kilátszik a fogsora.
(Dr. Molnár Csikós László – Fókusz – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
