Ahogyan Trianon az ország 2/3-át vette el, most a nemzetközi szabvány bennfentesei írásműveltségünket akarják megcsonkolni, átnevezni. Tények, érdekek és szereplők.
Érdek és érdektelenség
Bár a trianoni katasztrófa mögött is feszültek erős idegen érdekek, máig nem sikerült szembenézni azzal a ténnyel, hogy saját érdektelenségünk és érdekérvényesítő képtelenségünk volt az elsődleges oka a nemzeti tragédiának. A kényelmesség, a szűk látókör, a széthúzás és néhány a nemzete ellen forduló ember többet ártott annak idején (is), mint a Kis-Antant összes mesterkedése.
Ez a gondolkodásmód még mindig velünk él, s megfigyelhető akár olyan kevésbé jelentősnek tűnő dologban is, mint amilyen nemzeti írásműveltségünk megőrzése, védelme. Ennek köszönhetően jelenidőben írhatunk a székely-magyar rovás és a rovás íráscsalád Trianon-jának előkészítéséről – azzal a különbséggel, hogy szerencsére itt még nincs aláírás a diktátumon. De ha nem figyelünk, hamarosan akár lehet!
Felelősség és felelősök
Nem csak a rovótársadalom, hanem a teljes nemzeti közösség feladata biztosítani azt, hogy az emberiség és a magyarság közös kulturális örökségének technológiai része – a korszerű rovásszabvány – olyan formában jöjjön létre, amely legteljesebben szolgálja a rovás kutatását, tudományos alapú írástörténeti iránymutatást ad, a lehető legszélesebb körben támogatja a korszerű rováshasználatot és legtágabban biztosítja a teret a jövőbeli fejlesztésekhez is. Ez a magyar érdek, de vannak más érdekek is…
Nem mese – való világ
A “globalizált mutyi” világában hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy amerikai magánszemély, aki mikro-vállalkozásával boldogan él abból, hogy a versenyhelyzet stresszétől távol, de a nemzetközi szabványosítási szervezetekhez közel “kisebbségi” vagy “történeti (kihalt)” írásokat szabványosít, s jogdíjas betűcsaládokat tervez hozzájuk – biztos mederben csordogáló köz- és magánalapítványi forrásokból.
Felhasználói kör általában nem nagyon lévén, az Óperencián túli Everson mestert nem sok korlát köti, s a folyamatot felügyelő Globális Sóhivatal tisztségviselői is boldogabbak, ha szépen csendben, “komplikációk nélkül” gyűlnek a le-, illetve befejezett írásszabványok. A menetrendszerű díjazás pedig bizonyára “munka és egyéb érdemek” alapán oszlik… amíg csak porszem nem kerül a kenőanyaggal ápolt szerkezetbe…
Élő halott
A talán a világ egyetlen, évtizedeken keresztül kódolatlanul félredobott élő írásának, a rovásnak a szabványosítását 2007/2008-ban hirtelen meggyorsította az U.S. National Endowment for Humanity, a Google (!), az UNESCO és további szponzorok támogatása, mely első lépésben 300,000 $ értékben 14-16 “őshonos vagy kisebbségi” írás mielőbbi szabványosításához járult hozzá “az ókori hieroglifáktól a magyar rúnákig és az arámiig”… legalább is azok számára, akik bejáratosak az Universal Scripts Project (a Script Encoding Initiative – SEI – része) kezelőihez a Berkeley Egyetemen. A program kezelői egy 10 éves programban összesen 4 millió $-os további forrást várnak 40 írás kódolásához.
Az egy írásra jutó költségről óhatatlanul Szalacsi Sándor jut eszünkbe dollárban: …haaarmincezer – háááromszázezer… teccikérteni?
Ezen írások között eddig csak a székely-magyar rovással akadt gond, miután kiderült, hogy “a XI. században kihalt nyelv műkedvelők által újjáélesztett (rúnaszerű) írásának” használói tömegesen megjelentek a színen, s nem pénzt, hanem csak beleszólást és a kulturális önrendelkezés jogát kértek a saját írásuk szabványosításának ügyében.
A mundér becstelensége
A rovás számítástechnikai szabványosításának története azonban 2008 óta nem más, mint nemzeti írásunk jelenkori felhasználóinak, kutatóinak és fejlesztőinek folyamatos harca egy pénzügyi érdekeiben és szakmai felsőbbrendűségében sértett bennfentessel, annak csendes hivatali támogatóival és néhány hazai strómannal. Ezek között van a Bécsi Egyetemen finn-ugor nyelvészeti (sic) tanulmányokat folytató egyetemista – André Szelp -, van a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikus (frissitve: azóta már végleg eltanácsolt) hallgatócskája – Joó Ádám -, aki saját egyetemi karának docensét (a téma szabványtestületi képviselőjét) külhoni szakmai fórumokban gyalázza vagy csak éppen “levillamosmérnöközi” (anélkül, hogy ő maga eddig bármi nyomot hagyott volna a rovás, vagy a szabványosítás terén), és van néhány képzettség és végzettség nélküli önjelölt “rovásszakértő” a nyugalmazott büntetésvégrehajtási alkalmazottól a technikusig.
S míg a Magyar Szabványügyi Testület, vagy a szabványosításban résztvevő magyar szakemberek a munkájukat díjazás nélkül végzik – hiszen a nemzet érdekében végzett tudományos szolgálatról van szó -, addig a SEI programból való költségvetéssel dolgozóknak egészen hazánkig “elér a keze”…
Ismétlődő történelem – mindig akad egy-két magyar
Jelen pillanatban a szabványosítási folyamatban a soron következő szavazására bocsájtott “bennfentes” szabvány képviselői nem csak teljes rovásműveltségünket szűkítik “új határok közé, s csökkentik jelkészletét a használhatóság szintje alá, de még az írásunk nevét (Rovás) is folyamatosan irtják úgy a virtuális térben (pl. Wikipédia-cenzúra), mint a hivatalos szakmai fórumokon. Mindemellett folyamatosan kétségbe vonják a Magyar Szabványügyi Testület, a hazai kutatók, a magyar tudományos élet és rovásfelhasználó közösség kompetenciáját.
A magyar rovásfelhasználók között ismertséggel nem rendelkező külföldi szabványtervezet gazdáinak hazai “támogatója” – egy Solton bejegyzett, a “természettudatosságot célul kitűző” egyesület amúgy volt-MSZMP-s, nyugdíjas börtönőr elnöke, Szondi Miklós – pedig olyan hivatalos nemzetközi szabványosítási beadványt írt alá sajátjaként, amelynek file-adatai magának az egyik szabványgazdának a nevét őrzik. Nem véletlen, hogy a rovás magyar irányítású szabványosításával szembehelyezkedő állásfoglalásban – a tudtukon kívül – feltüntetett rovásoktatói, vagy felhasználói körök közül a valóban létezők sorban határolódnak el mindettől – már ha eddig tudomást szereztek nevük felhasználásáról.
Ezek után talán nem is meglepő, hogy ugyanez az életmód-egyesület – bizonyára szakmai alapon… – felvételt kér a Magyar Szabványügyi Testület Informatikai Szakbizottságába, ahol az egyesület képviselője a hazai rovásszabványosítás érdekében működő Rovás Munkacsoport létrehozatalának megakadályozásában találta meg testhez álló feladatot. (bővebben itt)
Felelősség nélküli ország – konyec!
A sajnálatosan ismerős történetre ma is sokan legyintenek – ez egy ilyen ország -, de szerencsére egyre többen vannak azok, akik tenni akarnak a Trianon-szindróma ellen. A döntésük megkönnyítéséhez folyamatosan nyilvánosságra kerülnek az üggyel kapcsolatos a tények, adatok és szereplők.
(Rovás Infó)
Kapcsolódó cikkek:
