Kultúra

Whiskys, Zsolnay és a rovás

Ambrus Attila még a nagyanyjától tanulta rovást, most sem divatból alkalmazza kerámiáin. Vevői számára viszont még kuriózum, amolyan márjakel.

 

A pécsi Zsolnay-ban járt a Whiskys

A Zsolnay Kulturális Negyedben dedikálta a róla szóló könyvet egy feltörekvő keramikus, Ambrus Attila – közismertebb nevén a Whiskys.

Táblahírek

Új rovásírásos tábla Golopon

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében már lassan az lesz a furcsa, ha nincs rovástáblája egy településnek.

 

Olvasói beszámoló

Golop egy Zemplén megyei kistelepülés. Az “Üdvözöljük Golopon” tábla megújult, a régi “Európai falu, leader közösség” tábla helyett, amely az unió címerét is tartalmazta, új rovásírásos tábla díszeleg a település elején és végén.

Tudomány

Akadémián a rovás

Nemzeti írásunk az elmúlt néhány évben olyan gyorsan vált közéleti témává, hogy már a “hivatalos” tudomány sem kockáztathat további lemaradást benne. Nyiltakozat is született!

muvhazgodollo
Oktatás

Sikeres rovásoktatás – Gödöllő

Gödöllőn egy széleskörű ifjúsági programba illesztve két féléven át ismerkedhettek a fiatalok az átfogó rovásműveltséggel.

 

A piros lufi ereje

Túlteljesítve az előzetes vállalást, sikeresen és eredményesen zárult az Építő közösségek a Művészetek Háza Gödöllő és az Erdőkertesi Faluház és Könyvtár szolgáltatásainak fejlesztése az élethosszig tartó tanulás érdekében elnevezésű pályázat.

Tudomány

Könyvajánló – Székelyek írása

A rováskutatás terén a néhai Vékony Gábor munkásságára hívjuk fel a figyelmet, akinek köszönhetően a rováskutatás horizontja térben is kitágult. 

 

Székely-magyar, kárpát-medencei és kazáriai rovás

Az alábbi könyvet azoknak ajánljuk, akiket érdekel a honfoglaló eleink által használt írások is, nemcsak a székely-magyar rovás.

Rendezvény

Hétvégi Távműhely

A Pilisi Művészek – az elhunyt Varga Csaba előtt is fejet hajtva – múlt hétvégén elindították a facebook-on a művészeti rovás távműhelyt, mely egy nemsokára kiírásra kerülő pályázatukhoz csatlakozik, annak előkészítőjeként.

Közélet

Tóásó Előd – rovásfelirata

Több mint 3 éve tartja fogva a bolíviai rezsim a székely Tóásó Elődöt, akinek honlapján székely-magyar rovásfelirat is található.

 

Az állami terror székely áldozata

Az állam a hatalmát erőszakszervezeteken keresztül tartja fenn több-kevesebb jogi szabályozás – no meg a “társadalmi szerződés” – – alapján.

Közélet

Cenzúra az elhunytnak

Egy hete távozott közülünk Varga Csaba a sokszínű művész, kutató. Az elhunytáról szóló MTI-hír minden tevékenységét felsorolta … kivéve a rováskutatást.

 

És a rovás?

Közélet

Nix rovásírásos Biblia

Egy magyar nyelvű szlovák ! hírportálon egy magyar nevű újságíró ázsiázik, sovinisztázik és rúg egyet a rovásműveltségbe is…

 

Ezek és az ezeréves hagyomány

Hazajön a gyerek az érettségi konzultációról, mondta nekik a magyartanár, hogy ők az utolsó évfolyam, amelyiknek még szóbeli tétel az Isteni színjáték.

No Picture
Táblahírek

Rovástábla – Városlőd

Veszprém megyében is egyre több a rovástábla. Beszámoló a városlődi rovásos fatábla avatásáról.

 

Rovástáblát állítottak Városlőd határában

2012. június 16-án avatta fel a Jobbik városlődi helyi szervezete a település határában állított rovástáblákat.

Gazdaság

Rovástermékek CNC-vel

A CNC marógéppel sokféle rovásos terméket lehet készíteni, akár sorozatgyártásban is. 

 

 

Mire jó a CNC?

Lelkes olvasónk, Szabó Ernő CNC marógépe segítségével alkotta meg az alábbi tárgyakat, műanyagra, fémre, fára.

Közélet

Varga Csaba elment

Varga Csaba neve összefonódott a rovásműveltség irás- és számjeleivel, látóhatára pedig egészen az őskorig ért. Most már fentről kacsint ránk.

alt
Szabványosítás

Rovás Trianon – jelenidőben

Ahogyan Trianon az ország 2/3-át vette el, most a nemzetközi szabvány bennfentesei írásműveltségünket akarják megcsonkolni, átnevezni. Tények, érdekek és szereplők.

 

Érdek és érdektelenség

Bár a trianoni katasztrófa mögött is feszültek erős idegen érdekek, máig nem sikerült szembenézni azzal a ténnyel, hogy saját érdektelenségünk és érdekérvényesítő képtelenségünk volt az elsődleges oka a nemzeti tragédiának.

alt
Táblahírek

Avatás – meghívó és beszámolók

Rengeteg rovástábla áll már a Kárpát-medencében, s még több van folyamatban. Gyakorlati szabvánnyá vált az egységes helynév-tábla.

 

Meghívó rovástábla avatásra Városlődön

A Somló Környékiek a Nemzetért Egyesület, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom sok szeretettel vár minden kedves érdeklődőt.

Tudomány

Avar vérszerződés

Rovásos leleteken került elő vérszerződéses esküszöveg. A rovás íráscsalád egyre több tagjának léte válik megkérdőjelezhetetlenné.

 

Rovás szogd és avar leleteken

A hazai avar temetőkből számos olyan szíjvég került elő, melyen rovásjelek találhatók.

Technika

Facebook – 10.000 rovó

10.000+ ismerőssel, rajongóval újabb mérföldkőhöz érkezett a Rovás Infó, mely mára a rovásműveltség legismertebb szakmai-közéleti hírforrásává vált.