Rovásos életfa a kazakoknak

A toragaji madjaroknak és a kazakoknak küldött ajándék életfán természetesen rovásfelirat is hirdeti a testvéri kötelék fontosságát.

 

Életfát küldtünk a kazah rokonoknak

Útnak indult az a kilenc méter magas életfa, amelyet magyar és kazah kormánytagok, valamint a Magyar-Turán Alapítvány képviselőinek jelenlétében avatnak fel június 3-án Kazahsztánban – közölte a Magyar-Turán Alapítvány. A tájékoztatás szerint az akció szorosan kapcsolódik a magyarokkal rokon keleti népek hagyományos törzsi gyűléséhez, a Kurultajhoz, amelynek idei fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

Az alkotás Nemes Sándor munkája. A hejcei fafaragó olyan jelekkel próbálta ellátni az alkotását, amelyek a rokonaink, a torgaji madjarok számára is érthetőek, hiszen közös múltunknak sok az olyan eleme, amelyet hasonlóan őrzött meg a nemzeti emlékezet – olvasható a közleményben. Mint írták, a torgaji madjaroknak szánt, még csütörtökön este Kazahsztánba indított életfa elkészítését és felállítását Bíró András Zsolt, a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke kezdeményezte. Az alkotás közadakozás eredményeként valósult meg.

“Az életfa is hirdeti majd, hogy a torgaji madjar törzs, a Kárpát-medencében élő magyarok és a kazakok rokonok. Az őseink nagyon közel álltak egymáshoz, és a magyarok ezer szállal kötődnek a nagy ázsiai szteppékhez” – idézte a közlemény a kuratórium elnökét, utalva arra, hogy Bíró András Zsolt genetikus, antropológus volt az, aki kutatótársaival bizonyította, hogy a Torgaj-vidéken élő madjar törzs genetikai rokonságban áll a Kárpát-medencében élő magyarokkal.

A tudományos munka nyomán szerveződött a magyarokkal rokon keleti népek törzsi gyűlése, a Kurultaj, amely néhány év alatt Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye lett. A magyar, hun és türk tudatú népek törzsi gyűlését az idei évben is a bugaci pusztán rendezi meg a Magyar-Turán Alapítvány augusztus 10-12 között – emlékeztetnek.

(index.hu – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share