Nemzeti írásunk történeti említésének kérdése élénken foglalkoztatja a kutatókat. Ráduly János szerint 1245-ből való az első hiteles említés.
Rovásírásunk első említése
Rovásírás-kutatásunkban általános meglátás, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak ezt az írásfajtáját először Kézai Simon említette a 13. század végén írt latin nyelvű gesztájában. Íme három vélemény:
?Kézai Simon mester az első író, ki (?) a székelyeknél még a kereszténység fölvétele után is gyakorlatban volt külön írásról értesít minket? (Fischer Károly Antal, 1889).
?A székelyek írására vonatkozó első adatot Kézai Simonnak a 13. század nyolcvanas éveiben írott krónikájában találjuk? (Vékony Gábor, 1987).
Nyilván, az adatot magam is átvettem, s idéztem Kézai Simon 1282?83 táján írt megfogalmazását: a székelyek ??a blakokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit használják.? (Nemzeti kincsünk: a rovásírás. Székelyudvarhely, 1998).
Most módosítunk az állásponton, ugyanis olyan ?adalék? került elő, amelyet nem hagyhat fígyelmen kívül a további kutatás. Jámbor Márk szép cikket írt Hitvilágunk kiirtása címmel, amely a budapesti Karpatia folyóiratban jelent meg (VII. évf. 2. 2007. február). Ezt írta: ?1245-ben, Almás várában, Erdélyben folytatták le a Csele fia Kosán mágus elleni eljárást, amelynek leírásában szó van pogányul írott pálcikákról, melyekről a vádlott a gyógyfüvek neveit és a betegségek démonjai elleni imádságokat olvasta le.?
A megfogalmazás annyira pontos, hogy föl sem merülhet a ?pálcák? összetévesztésének lehetősége a pásztorok számadóbotjával. Kimondottan betűhasználatról van szó, növényneveket és imádságokat rögzített a mágus. S tette mindezt Kézai Simon előtt közel negyven esztendővel.
Hasonló megmódolású ?eszköz? a későbbiekben is előfordul. Sándor Klára: A bolognai rovásemlék (Szeged, 1991) című könyvében részletesen taglalta azt a gyergyói eredetű rovásbotot, amely 15. század végi naptári ünnepeket, bibliai neveket és ábécét tartalmazott.
Nagyon is témakörünkbe vág Bél Mátyás: De vetere litteratura Hunno-Scythica című könyve, amely Lipcsében jelent meg 1718-ban. Egyik adaléka egy Túróc megyei juhászról szól, akinek gyenge volt a memóriája, s a Miatyánkot ??ismeretlen betűkkel belemetszette egy botba, de még így sem tudta emlékezetből elmondani, ha nem volt kéznél a dikája, amiről úgy olvasott, mintha az ima írásba lett volna foglalva.?
Nos, 1245-től 1718-ig 473 esztendő telt el, s a rovásírás még ragyogóan funkcionált a Székelyföldön kívül is. Tehát rovásírásunk összmagyar voltát nem lehet kétségbe vonni. Bél Mátyás tevékenységéről magam külön tanulmányban számoltam be (In. Rovásíró őseink. Korond, 1995. 118-127).
Cikkünkhöz – szemléltetésképpen – Erdély legkorábbi feliratának, a torjai emléknek a rajzát mellékeljük (11. századi). Olvasata: KáSZO(N) vagy KáSZON (á ugratva).
(Ráduly János – e-Népújság – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
