Táblarongálás újra – Celldömölk

Láthatóan ugyanazzal a festékkel, hasonló módon fújták le a Celldömölk táblát, mint novemberben. Tehát ugyanazok az elkövetők ismételhették meg garázda tettüket.

 

Szervezett magyarellenesség

A Kárpát-medencei egységes székely-magyar rovástáblák mozgalmának első számú települése Celldömölk. A tábla állítója, a Rovás Alapítvány széles helyi társadalmi összefogással és pártpolitáktól mentesen valósította meg a munkát, melyre a helyi közélet és a lakosság is méltán lehet büszke.

Ebbe a szimbolikus összefogásba piszkítottak bele – valószínűleg szintén helyi – provokátorok, akik immár másodjára fújták le, ugyanazzal a festékkel és technikával az egyik rovástáblát. Ez igazolja, hogy nem a liberalizmus által elterjesztett “véletlenszerű vandálkodás” történt, hanem szervezett és rendszeres közösség elleni izgatás.

Az elkövetők tette kapcsolatban van a nemzeti jelképek és a székely-magyar rovás elleni uszítással, illetve a rovásműveltség nyílt, burkolt akadályozásával, ellenzésével. Minden ilyen esetben ismételten fel kell hívni a figyelmet, hogy a rovásellenző közéleti szereplőknek ezért előbb, vagy utóbb felelniük kell. Lásd rovásellenzők: itt:

Celldömölkön ismét bemocskoltak egy rovásírásos helységnévtáblát

Celldömölkön festékszóróval lefújták a Celldömölk-Alsóság és Izsákfa közötti, engedéllyel kihelyezett rovásírásos helységnévtáblát. Nemrégiben a vasi város Mersevát felőli határában levő táblát mocskolták be génhulladékok. A Celldömölki Jobbik feljelentést tett a helyi rendőrségen – közölte portálunkkal Horváth Sándor elnök.

Celldömölk Mersevát felőli határában korábban bemocskolt tábla (Fotó: Horváth Sándor)

Pénteken helyi jobbikosok vették észre, hogy ismeretlenek festékszóróval fújták le a Vas megyei Celldömölk-Alsóság Izsákfa felőli határában kihelyezett rovásírásos helységnévtáblát. Horváth Sándor, a Celldömölki Jobbik elnöke portálunknak elmondta: néhány hónappal ezelőtt hasonló módszerrel a Celldömölk Mersevát település felőli határában kihelyezett táblát is bemocskolták, ám akkor pártja még nem tett följelentést, hanem csak megtisztították a rovásírásos táblát. Most azonban már pénteken följelentést tettek ismeretlen tettes ellen a celldömölki rendőrségen.

A most lefújt tábla Celldömölk Izsákfa felőli határában (Fotó: Horváth Sándor)

A Celldömölkön és környékén élő magyargyűlölők újabb aljas cselekedete egyértelműen a Jobbik Magyarországért Mozgalom ellen irányul, hiszen mindenki tudja, hogy elsősorban az ő szívügye a rovásírásos kultúra ápolása, vélekedik Horváth Sándor, aki elmondta még, hogy Celldömölk az első magyarországi település, ahol több rovásírásos táblát is kihelyeztek.

Hering József – Kuruc.info

(Kuruc.info –eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share