Rovás szó-mozaik

Újabb rovásos terméket mutatunk be rovás szó-mozaik néven. A szórakozásra és tanulásra alkalmas társasjáték is az egységes rovás-ABC jeleit használja.

 

Kőbe álmodott szavak

SZÉKELY-MAGYAR  ROVÁS SZÓ MOZAIK (ROVÁS SCRABBLE)

A legtöbb családban évek óta ott van a polcon a Scrabble játék. Mi is nagyon szeretjük ezt a társast, hiszen amellett, hogy játszunk, fejlődik a szókincsünk,időnként  rádöbbenünk egy-egy helyesírási fiaskóira, és gyermekeinknek is át tudjuk adni a nyelv szeretetét. Ennek a világszerte hatalmas sikert aratott játéknak a továbbgondolásaként alkottuk meg saját játékunkat, mely nem csak sok-sok kellemes percet szerezhet a családnak és a barátoknak, hanem megtanítja a rovásírást is.

Miért éppen rovásírás? -kérdezhetik.

A válasz az írás történetében található, mely több mint 50000 évre nyúlik vissza.

A székely írás jeleinek régészeti leleteken és barlangokban megtalált kőkori párhuzamait Varga Géza, majd Varga Csaba említi. Varga Géza szerint a legősibb rovásírást kb. 50 000 éve alkották meg, és az ősvallás fogalmait jelölte. Varga Csaba az írás kialakulását későbbre és a Kárpát-medencébe teszi. A Kárpát-medencében a legkorábbi, eredetiben megmaradt, hiteles ásatáson előkerült, a székely írás jeleivel (azok előzményével) írt és (a szójelek ismeretében) jól elolvasható írásemlék a szentgyörgyvölgyi tehénszobor 7500 éves felirata, amely ma a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításán látható.

A játék ötletgazdája Apáti Balázs keramikus meséli el, hogyan alkotta meg ezt a szemet gyönyörködtető és különleges játékot.

Hogyan jutott eszedbe ez a játék?

Nem csak úgy beugrott. Ez a téma sok éve követ. Sok apró mozaik darabból, sok tervezéssel  és véletlenekből rakódott össze. Az az első kézi készítésű scrabble-t, tizenkét éve készítettem el egy barátom esküvőjére, nászajándéknak. Ez a játék még latin jelekkel készült.  A mozaik évek óta jelen van az életemben. A Budapesti Kerámia Manufaktúra alapítójaként, művészeti vezetőjeként kerámia mozaikokat, építőelemeket, mini téglákat kezdtünk gyártani 1996-ban. Köztük most a játékban is használt 2 X 2 ?es köveket is. A szimbólumok és a jelek a kerámián át, behálózzák a magamfajta agyagos ember hétköznapjait.

A rovásírás hirtelen érkezett az életembe, vásárlók kérték, hogy készítsek rovásírásos feliratokat edényekre, készletekre. Ennek párhuzamaként a nagyfiam az iskolában akkor  tanulja a rovásírást. Ahogy én is ismerkedtem a jelekkel, egyre jobban beleszerettem a témába. A legfontosabb számomra mégis Varga Csaba: Jel, jel, jel című könyve volt. Ez a mű adta meg a lökést, a végső lendületet. Hirtelen összeállt a kép, miden kerek lett. Hisz itt van az orrom előtt. A Rovás Scrabble. Az ötletet tett követte és beindult a fejlesztés. Szerencsém volt, mert találkoztam a Rovás Alapítvánnyal,  ahonnan sok támogatást  kaptam a munkámhoz.

Az első játékokra a jeleket felrajzoltam, vagy felfestettem, szépek voltak igaz, mint csempe, de a rovás az ró, az befelé van az anyagba. A rovást mint neve is mutatja belefaragták vagy karcolták a fába, agyagba. Valami hiányzott. Ezért  nekiláttam a rovás nyomóforma jeleknek.  Gyönyörűek lettek, öröm volt látni,  ahogy a friss agyagba  süppednek.  Játékká vált a munka. A jelek szimbolikája magával ragadta  a figyelmem. Öröm volt dolgozni velük.   Boldoggá tett az alkotás.  És én csak készítettem, csak készítem a játékot  és csak lassan esett le a tantusz, hogy hoppá legyen már egy kétoldalas is, a mozaik kövek egyik oldalán a rovás jel, a másikon annak latin megfelelője, több munka gondoltam, de ettől válik igazán érdekessé, értékessé.
Akár még taneszközzé is.

Elkészítettem a latin jelkészlet nyomóformáit is. Na akkor megszületett a Magyar Rovás Szó Mozaik. A Rovás Scrabble édestestvéreként. Így születet meg  a Magyar Rovás Szó Mozaik. A Rovás Scrabble édestestvéreként.

?.kép a nyomatról?

Miért ragadott meg, mégis ilyen erősen a székely magyar rovásírás jelkészlete?

Mert ez nagyon erős jelkészlet. Átsugárzik belőle az aranykor. A múlt. A múlt mely átszövi a mindennapjainkat. És mert? ?A székely-magyar rovás a magyarság és az egész emberiség egyetemes kulturális örökségének része. Nemzeti írásunk nem kizárólag egy jelsor vagy írásmód, hanem gondolat- és formavilágával, logikai rendszerével a magyar műveltség, a szellemi élet minden részével szerves egységben van. Ezért a rováskultúra megismerése és megismertetése kulcs a magyar szellemi megújulás felé. – Számomra sokat jelent a  megújulás. A rovásírás személy szerint engem megújított művészetemben és mély megértéshez segített. Fontos számomra, hogy a rovásírást a mai napig használó nemzetnek a betűk vagy még inkább az írás népének fiának tudhatom magam.

Rovásírást miért érdemes megtanulni?

Friedrich Klára sok éves rovástanítása is igazolta, hogy a rovásírás fejleszti az intelligenciát, a képzelőerőt, és a gyermek ismereteit, személyiségét egyaránt gazdagítja.

?A rovásjelek írása lelassít engem és önmagamba vezet. A jobbról balra írás meditatív hatású. A gyerekeknél, a ?helyes? írás megtanulásában segíthet.?
Tóth Eszter Waldorf tanár

És a kedvencem… Baroni Decsi János-tól: – Miért is ezen betűket nemcsak arra tartom érdemesnek, hogy minden iskolában tanítsák és a gyermekekbe csepegtessék, hanem arra is, hogy minden rendű honfitársunk, gyermekek, öregek, férfiak, asszonyok, nemesek, parasztok, egyszóval: mindazok, akik azt akarják, hogy magyarnak neveztessenek, tanulják meg.?  

(Baranyai Decsi János vagy Baranyai Decsi Csimor János, (Johannes Decius Barovius) (Decs, 1560. – Marosvásárhely, 1601. május 15.) műfordító, az első magyar közmondásgyűjtő, ev. ref. főiskolai igazgató, a 16. század egyik legtudósabb írójaként ismerték.)

Tudom, hogy más játékok is megmozgatták a fantáziádat, melyek ezek?

Hamarosan elkészül a Tangram. Aztán a Feleségem kedvence a Mahjong, mely elképzelésem szerint porcelánfajanszból,  kéziecsetfestéssel, aranyozva kerül a boltokba.  Álmaiban ott van a Memory is. Tervezek egy memória-játékot az általam legfontosabbnak vélt 40 szimbólummal. És régóta kísérletezem sakk ötleteimmel is. Ebből van amelyik már meg is valósult.  Készítettem egy Bauhaus sakk készletet, mely kültéren is játszható. A tábla is kirakható mozaik kövekből áll és két kis zsákba elfér az egész készlet.

Gyermekeidnek jó lehet, hogy az Édesapjuk  játékosan gondolkodik, játékokat készít.

Szeretnek a műhelyben lenni a fiaim. Tanítom dolgozni őket, engedem őket,  hadd játszanak, agyagozzanak, korongozzanak, fessenek, szobrászkodjanak, kísérletezzenek. Ettől aztán nagyon inspiratív a légkör, sokat nevetünk. A gyermeki lélek nagyon tiszta. Mindig rácsodálkozom a kezükből kikerülő formákra. Három fiam van mint a mesékben.. Mesebeliek. És az anyjuk is? imádom Őket! 

A mozaik kövek  nagyon tetszetősek, élmény megfogni őket és a tárolásukra szolgáló faláda is egyedi. Ki készíti ezt?

Kovács Imre Fanyűvesztő barátom munkája. Bontott faanyagokat használunk, puhára csiszolva, égetve, öregített vasalatokkal erősítve – így készül ez a rusztikus láda. Így a csomagolás is igényes egyedi kézimunka.

Minden termékünk kézi készítésű, ezért a kövek mérete és színe között lehetnek eltérések. Eddigi tábláinkat Stompf Ferenc-Apáti Balázs Design Stúdió,  és Kőváry (Cyberdürer) Gábor tervezte. játéktáblát zászlóselyemre nyomtatjuk., mely tartós, jól tisztítható, és nem utolsósorban szép is. 

Hol lehet megvásárolni a Rovás Scrabble-t?

Elérhetőek vagyunk a www.rovasscrabble.hu és a www.csapati.hu honlapokon, ahol várjuk az egyedi megrendeléseket is, és internetes webáruházban rendelhető az alábbi címeken:

Néhány boltban is elérhető játékunk, Szentendrén az Ikertáltos boltban, Debrecenben a Szkítia Könyvesboltban, Budapesten a Püsky Kiadónál, és Leányfalun a Kávézó Könyvesboltban.

Mit tehet az akinek játéka van, de játékostársa nincs?

Aki játszópartnert keres, jelentkezzen a www.rovásoktatas.hu oldalon. Hamarosan el kezdünk szervezni egy Rovás Scrabble Versenyt, a Kisoroszi Szigetcsúcson 2012 nyarára, melynek a fődíja (?meglepetés?) és maga a  játék lesz. Az aktuális munkák a  Facebookon követhetőek: CSAPATI MOSAIC STUDIO.   

Hogyan kell játszani?

Sokféleképpen lehet, vannak versengő és vannak líraiabb változatok is. Általánosan a véletlenszerűen húzott 7 betűből értelmes magyar szavakat kell kirakni, és egy  táblára helyezni úgy, hogy már a korábban kirakott szavakhoz illeszkedjenek.

A Magyar Rovás Szó Mozaik a következő 100 betűzsetont használja:

  • 2 üres zseton (“joker”), 0 pont értékben. 
  • 1 pont: A×6, E×6, K×6, T×5, Á×4, L×4, N×4, R×4, I×3, M×3, O×3, S×3 
  • 2 pont: B×3, D×3, G×3, Ó×3 
  • 3 pont: É×3, H×2, SZ×2, V×2 
  • 4 pont: F×2, GY×2, J×2, Ö×2, P×2, U×2, Ü×2, Z×2 
  • 5 pont: C×1, Í×1, NY×1 
  • 7 pont: CS×1, Ő×1, Ú×1, Ű×1 
  • 8 pont: LY×1, ZS×1 a 10 pont: TY×1

A DZ és DZS betűk, amik a magyarban meglehetősen ritkák, nem kaptak külön zsetont, ahogy a csak idegen eredetű szavakban előforduló – Q, W, X és Y sem. A zárójelben lévő és aláhúzott jeleket a játék nem tartalmazza.

A szerzett pontszám a felhasznált betűk értékéből, és a kirakott szavak táblán elfoglalt helyétől függ. A nem versengő változatban akár táblát se kell használni. A versenyeken pedig minden játékos külön száz betűvel küzd. Időre. A Rovás Scrabble-t maximum négy ember játszhatja.

Apáti Balázs és Wendler Patrícia
www.csapati.hu

 

Kapcsolódó cikkek:

Share