Bár több írás is megjelent a “svájci hunok és a rovás” témájával kapcsolatban, kevés a bizonyosság. Sajnos friss kutatási eredmények továbbra sincsenek.
Hunok leszármazottai élnek egy svájci völgyben?
Él egy eldugott kis svájci völgyben egy népcsoport, amely elszigeteltségének köszönhetően a mai napig megőrizte azoknak a sajátosságait, akiktől származik: a hunoktól. Ők az anniviersiek, a Val d?Anniviers völgy lakosai, akik olyannyira különböznek a környező lakosságtól, hogy eredetüket máshol kell keresni. Lehet, hogy tényleg ottragadt egy hun csoport?
Az elmélet elsősorban a magyarság őstörténetével foglalkozó blogokon, honlapokon és helyeken jelenik meg. Idegen nyelvű források nem nagyon említik, és ha igen, azt is jó eséllyel magyar illető tette közzé. A völgy, Val d?Anniviers wikipédia-oldalán is csak a magyar szócikk említi meg: ?Feltételezik, hogy a főseregtől leszakadt hun csapattöredékeket a rómaiak és szövetségeseik tovább üldözték, és ezek vetődhettek a Rhône völgyéből nyíló, elzárt mellékvölgybe.? Ezen kívül a korábban hat önálló településből álló, azóta egyesült Anniviers helység honlapjának angol nyelvű ismertetőjében is szerepel, Horváth Mihály történész munkájára hivatkozva.
Amennyire az internetes források engedik, ez az a mű, amely először foglalkozott részletesen a feltételezéssel. Az 1881-ben megjelent Századok című tanulmányra hivatkozik Kiszely István történész is, aki a ?90-es évek elején a szibériai Petőfi-kutatásról híresült el. Kiszely A svájci ?hun-völgy? című munkája 1996-ban jelent meg, ez a legfrissebb összefoglaló a témában. A történész 18. századi svájci történetírók, például Marc Theodore Bourrit írásaira is támaszkodik, akik a maguk során szintén úgy vélték, hogy hun származékok élnek ebben az elszigetelt völgyben.
A történész számbavesz egy sor krónikákban, legendákban fel-felbukkanó adatot, a hun eredetet azonban főleg genetikai, nyelvészeti és népművészeti indokokkal kíséreli meg igazolni. Horváth rokonságkutatási módszerei között az akkoriban elfogadott, ám azóta tudománytalannak nyilvánított szóösszehasonlítás is szerepelt. (A 19. század végén a hallás utáni nyelvelemzés igencsak elterjedt, de ezek a módszerek egyáltalán nem megbízhatóak.) Emellett különféle tárgyi emlékek, például sírkeresztek díszítő motívumait (tulipán, stb) a magyar népművészet elemeivel hasonlóknak véli.Mivel a források javarésze nem akadémiai körökből származik, megkérdeztük Györfi Zalán régészt, mi a történészek álláspontja ebben a kérdésben. A régész arra jutott, hogy a Magyar Tudományos Akadémia részéről a témával kapcsolatban semmilyen reakció nem létezett, bár Kiszely István munkáját értékelték, fizikai antropológiai méréseit és munkamódszerét példaértékűnek tekinthetjük. Az így nyert eredmények értelmezésével azonban komoly problémák merülnek fel.Györfi a svájci hunok létigazolásaként felhasznált érvrendszerekre is reagált. A néprajzi párhuzamok meglehetősen sántítanak, mivel már régen tisztázták, hogy a tulipános, kopjafás motívumok ?hagyománya? az újkor folyamán váltmeghatározóvá, aztán a 19. század végén élte virágkorát.
?Megintcsak régész szemmel nézve: nincs bizonyítékunk arra vonatkozólag, hogy ezek a motívumok a középkorban meglettek volna, sőt arra vonatkozóan sem, hogy ezek valamiféle magyar sajátosságnak tekinthetők? – emeli ki a történész. Ami a rovásírást illetni, ha írásmódról is lenne szó, nehezen bizonyíthatnánk, hogy ugyanaz, mint a székely-magyar rovásírás. A bizonyítéknak szánt jelek lehetnek akár sima ?mesterjegyek?, azaz a kőfaragók aláírásai.
Forrás: mek.niif.hu
Ami a genetikai érveléseket illeti, a történészek szerint óvatosan kell bánni az ilyen vizsgálatokkal. Amint Bálint Csanád A történeti genetika és az eredetkérdés(ek) című tanulmányában megfogalmazza: ?a genetikusok populáció-fogalma nem azonos a történészek nép-fogalmával?. Leszűkítve ezt a hunokra, Györfi elmondta: a ?hunok? kifejezést egy népi konglomerátumra értjük. ?Az időszámításunk szerinti első évezredben Kelet-Közép-Európa térségében olyan mértékű keveredés, akkulturáció zajlott, amely egyelőre régészeti, antropológiai vagy archeogenetikai értelemben is szinte lehetetlenné teszi az etnicizálást. A magyar régészeti kutatás sok ideig küszködött azzal, hogy a hunokkal együtt a Kárpát-medencében feltűnő germán törzsek csoportjait embertani vonások és anyagi kultúrájuk, régészetileg megfogható szokásaik alapján próbálja kiszűrni, így lett rendkívül sok osztrogót, gepida, vizigót, stb. népünk és alig maradtak hunok.? A mongoloid vonások a magyaroknál kb. 10%-ban vannak jelen (székelyeknél ez az arány valamivel nagyobb) és nem tudni, hogy kronológiailag mikortól és milyen mértékben számolhatunk velük. A svájci Anniviers-völgyben élők is lehetnek tehát olyan olyan germánok leszármazottai, akik valamikor, valamilyen közegben, kapcsolatba kerültek, mongoloid vonásokat is magukban hordozó népekkel, akikről biztosat nem tudhatunk – összegez a történész.
Bár az akadémia nem foglal állást, a feltételezést problémásnak nyilváníthatjuk. Mindenmellett fontos lenne tudni, hogy a helyi lakosság minek vallja magát, mit gondolnak származásukról, vagy egyáltalán fontos-e nekik, hogy honnan erednek. A TOTB megkereste az anniviers-i polgármesteri hivatalt, akik megígérték, hogy megpróbálnak segíteni az ügyben, válasz azonban mindeddig nem érkezett. Így pillanatnyilag az egyetlen helyi ?vallomás?, amelyre támaszkodhatunk, az Bernard Savioz, Val d?Anniviers-i származású szerző Valasians descendents d?Attila című munkája. ?[G]yermekkorában – a negyvenes évek elején – nomád pásztoréletet folytató nagybátyjától hallott először családja hun eredetéről? – idézi Kiszely Saviozt. Akit különben abszolút senki más nem idéz, semmilyen nyelven.
(Rácz Tímea – transindex – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
