Nemzeti írásunk ismételt birtokba vételének folyamata jótékonyan hat latin-betűs írásunk megbecsülésére is. Hivatalosan is visszakaptunk egy középkori magyar betűt.
Írástörténeti örökségünk gondozása
Minél régebbi egy nyelv írástörténete, annál több változást – ma már érdekességszámba menő jelet, megoldást találhatunk a múltban. Mint ismeretes a latin-betűs magyar írásnak hosszú utat kellett bejárnia annak ma megszokott formájáig, betűhasználatáig. A kezdetekkor a magyar nyelv változatos hangjaira nem volt elegendő betű, így majd ezer évig tartott a kényszer szülte fejlődés – amely még mindig messze van az optimális megoldástól.
A fejlődés egyik középkori terméke volt az “kettőpontos ipszilon” (?), melyet még a mai napig használnak a szakemberek bizonyos nyelvemlékek korhű megjelenítésekor. Ennek a betűnek a hivatalos leírásában azonban korábban nem szerepelt, hogy magyar betű is, ezért a Magyar Szabványügyi Testület javaslatot tett az Unicode Konzorciumnál a szabány leírásának módosítására. Dr. Hosszú Gábor és Krauth Péter 2009 augusztusában nyújtotta be a szabványtervezetet, amely az elmúlt napokban bekerült a szabvány következő kiadásának szövegébe.
Az Unicode Konzorcium az a nemzetközi testület, melynél – többek között- szintén a Magyar Szabványügyi Testület szabványjavaslata alapján hivatalos szabványosítási eljárás folyamatába került a rovás íráscsalád 3 tagja:
- Székely-magyar rovás
- Kárpát-medencei rovás
- Steppei rovás
Kapcsolódó cikkek:
- Az elfeledett betű
- Megtört az Unicode jege
