Rovástáblák a Duna TV-n

alt

Kissé megkésett a közlés (augusztusi), de rovásos médiatörténeti szempontból mégis jelentős, hogy az állami Duna TV műsorában is tényszerű hírműsort láthatunk a rovástáblákról.

 

Szaporodnak a rovásírásos helységtáblák

Nem csak Magyarországon, de a Kárpát-medencében is egyre több település neve már rovásírással is olvasható.

Szaporodnak a rovásos helység táblák, a legtöbbet összesen 20 darabot Jász-Nagykun Szolnok megyében állították fel eddig. A mozgalom alig egy éve indult, de a Rovás Alapítványnál már most akkor az érdeklődés, hogy év végére akár 200 településen is lehet ilyen tábla szerte a Kárpát-medencében. Az alapítványnál azt mondták, az a céljuk, hogy a székely magyar rovás a mindennapi életben is használható legyen.

Hódmezővásárhelyen néhány napja kezdték kitenni a jobbról balra olvasandó székely magyar rovásos helységnévtáblákat. Ebben a városban van eddig a legtöbb ilyen tábla. Kádár Ervin, magánszemélyként kezdeményezte a rovásos táblák kihelyezését, aki szerint ezt meg kellene tartani és tovább kellene vinni, nekünk ez az örökítés a dolgunk- mondta a Híradóban.

A táblák azt a célt szolgálják, hogy a nemzeti írásunk, a székely magyar rovás, a mindennapi életben használható legyen. Ezért indult a rovásos mozgalom. A táblák hátuljára rövid tájékoztatót is ragasztanak, az írásjelek magyarázatával.

alt

 Rovásírásos tábla MTI Fotó: Bugány János

A Rovás Alapítvány elnöke Sipos László azt mondta: most több mint 48 településen kb. 120 tábla áll, de éppen ma ment gyártásba a 84-dik tábla is, ami azt jelenti, hogy 84 település csatlakozott hozzá. A táblák kihelyezéséhez nem kell az önkormányzatok engedélye, csupán a közútkezelőnek kell jóváhagynia. A közútkezelőnél azt mondták: az engedélyeket úgy adják ki, mintha reklámtáblákról lenne szó. Eddig 2 település önkormányzata tiltakozott, ott végül nem tették ki a táblákat. 

A hátáron túl is terjed

A határon túli településeken is népszerű a rovásírásos helységnévtáblák használata. A csík- és gyergyószéki falvakban több helyen tábla jelzi a települések nevét a román, a magyar és német feliratok mellett rovásírással. Az ősi székely írásjelekkel írt információs és jelzőtáblák 2003 óta terjedtek el Székelyföldön. Székelyföldön egyre több gyerek ismeri ezeket a jeleket – versenyeket is rendszeresen szerveznek székely rovásírásból. A legtöbben hagyománytiszteletből tanulják, de akad, aki titkosírásként használja.

A híradó megtekinthető ezen a helyen.

 

Kapcsolódó cikkek:

Share