Nagykőrös más szemszögből

Nagykőrös rovástáblája ügyében eddig az ellenzők hallatták hangjukat, de most nyilatkozik a táblaállítás kezdeményezője is.

Vagy még sem úgy volt … ?

“Úgy gondoltam leírom gondolataimat, mivel én voltam a rovás tábla ügyintézője. Kb 3 hónappal ez előtt még nem volt szükség az önkormányzat tudomásulvételi nyilatkozatára így belevágtunk a dologba. Időközben és a nyári szünet miatt és alatt változások történtek. Egyszer csak a Közútkezelő papírt küldött, hogy csatoljuk az önkormányzat tudomásulvételi nyilatkozatát. Jelzem: ez előtt 3 hónapig erre nem volt szükség. Ha ezt tudjuk, hogy ezt később majd csatolni kell, el sem kezdtük volna az egészet mivel korábban a jegyző kijelentette nem támogatják a rovás táblák felállítását. De közben nyilván Bolgár György és a hozzá hasonlók hatására a Közútkezelő beiktatta ezt a tudomásulvételi nyilatkozatot. Mivel a polgármester ezt nem írta alá, gondoltuk a képviselő testület elé visszük az ügyet. Persze illúzióink nem voltak, hogy mi lesz a döntés de megtettük. Hangsúlyozom megtettük. Nem Dénes Dénes egy személyben hanem a Jobbikos tagság döntött így és remélem ezzel a Jobbikos szavazók is egyetértenek, sőt még akik nem Jobbbikosok azok között is biztosan van ilyen.

Ezután a testületi ülésen jött az előre megkoreografált performance, ahogy kell. Jött a 3 rovásfelirat Körtvélyesitől amiből ki tudta választani Dénes a megfelelőt de ez persze ezt nem így hozták le a médiában. Azután Sebestyéné következett újabb papírokkal amit valóban nem tudott elolvasni Dénes. Ahogy már írtam. hogy egy előre megkomponált dologról volt szó. Igazából felolvashatott volna egy egész könyvet Dénes rovással, akkor sem szavazták volna meg a javaslatot. ?Kinek állítjuk a táblát ha még ön sem tudja elolvasni ?mondta az alpolgármester. Ilyen alapon akkor az önkormányzaton belül működő bizottságokban, legyen az közbeszerzési, sport, jogi, stb. hogy ülhetnek olyan emberek akinek nem passzol a végzettsége az adott bizottsághoz. Mert ugye ha nincs hozzá iskolája akkor gondolhatná az ember, nem is ért hozzá.

Ez után büszkén nyilatkozik alpolgármesterünk Bolgár Györgynek. Értik Bolgár Györgynek. Aki minden héten hétfőn az ATV ?n sárba tiporja a Fideszt. Annak a Bolgár Györgynek aki rovás fóbiás és aki már több kirohanást tett a nemzeti oldal ellen. Legutóbb pl: Svédországban, ahol az ottani magyarok egyenesen felháborodtak az előadásán.

(kép: www.nagykoros.hu)

Válaszok Bolgár Györgynek és Körtvélyesi Attilának

És akkor nézzük az ominózus riportot Körtvélyesi Attilával. Az idézőjelbe tett sorokra reagálok.
 

-“Először is megmondom őszintén, továbbra is értetlenül állok az előtt, hogy egyáltalán a Jobbiknak milyen célja van ezzel országszerte, hogy települések határában rovásírással állítják fel a település névtábláját, hiszen ahogy a mi esetünk is példázza, ők sem tudják elolvasni.”

CsA: hagyományőrzés, őseink tisztelete nemzet tudat fejlesztése. Ahogy már írtam a táblát ki tudta választani a 3 közül.

“Én azt mondtam, hogy ilyen alapon sokkal több értelmét látnám például latin nyelven kiírni, hiszen ahhoz Magyarországnak a keresztény kultúrához való tartozása miatt sokkal több köze volt, mint ehhez a rovásíráshoz, aminek egyébként az eredete sem bizonyított továbbra sem.”

CsA : Azt már csak Körtvélyesi úr tudja, hogy a rovásnak mi köze van a kereszténységhez. Eredete pedig bizonyított csak Bolgár félék és alpolgármester úr nem fogadják el .

“hála istennek az internet adta lehetőségekkel találtam olyan programokat, amelyekbe ha beír valaki egy szót, akkor az azonnal lefordítja. Én ezeket kinyomtattam, valamit a programról is kinyomtattam, ami azt tanúsította, hogy a papírokon tényleg az a szöveg található, amit én mondok, hogy tudjam bizonyítani számára, ha netalántán sikerül felismernie.”

CsA: Igen, igaz .A Windows-ban is van rovás betűkészlet ez is bizonyítja nem halott nyelv.

“Én úgy gondolom, hogy az eset jól példázza azt, hogy a Jobbiknak nem ez volt az első olyan előterjesztése, például itt Nagykőrösön is, hogy javasolnak valamit, de nem gondolják végig, csak bedobják a dolgot és várják, hogy valami hatást kivált, utána meg megfutamodnak és hallgatnak róla, mint ahogy egyébként erről az esetről is az óta helyi szinten nagyon csöndben vannak.”

CsA: Nem vagyunk csöndben de nincs felületünk megjelenni hiszen az Önkormányzati hírek egészen egyoldalú Fidesz propaganda. A javaslatainkat pedig csak lesöprik az asztalról.

“Én azt gondolom, hogy ők annyira nagy hazafiak, hogy nagy hazafiságukban már nem a saját nemzetük nyelvén akarnak írni dolgokat, pedig az élő nyelvet kellene erősíteni, ezt kellene inkább megtartani, nem egy halott nyelvet próbálni feltámasztani és azt előtérbe helyezni. Tehát nekem elég érdekes ez a hazafiság. Továbbá a hazafiságukat nagyon jól példázza – itt Nagykőrösön történt – hogy augusztus 20-án, Szent István államalapítónk ünnepségén, a városi ünnepségen például nem vettek részt a Jobbik aktivistái.”

CsA: jelezném az intejúban székely rovás-írásról van szó. Ami igazából székely-magyar rovás. A magyar szó valószínűleg tudatosan maradt ki a szóhasználatból. Tehát a székely-magyar rovást csak magyarul lehet olvasni. Így az már eleve nem igaz, hogy nem a saját nyelvünkön akarunk írni (róni).
Annyira halott nyelv, hogy ruházati márka is van belőle, több tucat weboldal foglalkozik vele és rovás versenyeket rendeznek a Kárpát-medencében belőle.
Persze ilyen alapon minek a “halott” hagyományokat feltámasztani ugye?

Nem kell népviselet, néptánc, hagyományőrzés, íjászat, Bartanta, solymászat, ( ha az ráadásul kerecseny sólyom az már végképp nem ) és ne emlékezzünk Trianonról sem mert az már halott dolog ugye.

De ha már hazafiságról van szó. Czira Szabolcs polgármester úr regnálása alatt nem támogatta a képviselő testület a : Horty Miklós szobrot, a főtéri Trianon emlékművet (lenne hely az új főtéren), és most a rovás táblát sem.

Az Államalapítás ünnepéről pedig annyit, hogy Dénes Dénes és párja megjelent az ünnepségen a Jobbik szimpatizánsait pedig maga Czira Szabolcs polgármester úr vonta kérdőre, miért osztogatnak lufikat a Polgárráfogadás ünnepségen ami szintén Augusztus 20.-án történt a főtéren.

“Én nem tudom, számomra is érdekes. Ezzel a rovásírással a Szent Istváni időket próbálják visszaidézni, tehát majdnem hogy azt mondják, járjunk újra lóval”

CsA: ?

Ezt Bolgár György mondja.: “Arra aztán végképp nincs bizonyíték, hogy létezett székely rovásírás a XV. században, ez biztos. De az, hogy a honfoglalás vagy Szent István előtti rovásírásos emlékek pontosan kihez köthetők és hogyan, már végképp nem bizonyított. De nyilvánvalóan ez a cél, valamilyen, akár több ezer éves mítoszt teremteni, hogy nekünk már akkor is volt írásunk, és ennek az ősmagyar hagyománynak a folytatója a Jobbik.”

CsA: van bizonyíték, nem is kevés. És az hogy az 1600-as évek ben nem volt rovás az teljesen téves, amikor a legmerészebb becslések szerint is alsóhangon 2500 éves a rovás.

– “Olyan érzése van az embernek, mintha az elmúlt néhány száz évet próbálná kitörölni a magyar történelemből, ami elég sajnálatos, mert egy igazi hazafi ezt nem akarja kitörölni, hiszen ez a mi múltunk.”

CsA: értelmezhetetlen.

“Nagykőrösön mit szóltak az emberek? Ők nyilván tudomást szereztek arról, ami történt.
– Én itt csak olyannal találkoztam eddig, aki teljesen egyetértett vele és azt mondta, hogy a város határában áll egy nagyon szép, fából kifaragott köszöntőtáblánk, hogy “Üdvözöljük Nagykőrösön, Arany János városában”, ezzel mindenki nagyon elégedett és büszke rá. És azt mondta, hogy nincs szükség arra, hogy ezt eltakarja egy rovásírásos tábla, csak azért, hogy néhány ember boldognak érezhesse magát, a többi pedig inkább zavarba kerül, mert nem tudja, mi van rajta.”

CsA: Szerintem Arany János sem ellenezte volna a rovástábla felállítását és nem pár emberről van szó ez biztos, az meg, hogy ki kerül zavarba miatta hát, tippem az van de nincs kedvem bíróságra járni, így nem nevezem meg.

Ezek után a főtérről esik szó, hogy és miként és mennyből készült el. Büszkén nyilatkozza Körtvélyesi Attila hogy parkolóhelyeket szüntetek meg mert ez a biciklik városa.És, hogy a két templomot is felújították . Amúgy meg a város adósága csak 45000 Ft lakosonkét .Tényleg 1125000000 Ft az nem sok. Szerinte. Értjük mi: minek parkoló hiszen már nincs üzlet ami előtt meg lehet állni mert bezárták, de viszont annál több sétáló utca lesz az üres gyomrú embereknek.

És a templomok: Fessük le őket vajszínűre “oszt jó van”. Remélem nem leszek ezzel ünneprontó: de nézett már valaki bele a Református templomba napfényben. Nem vagyok festő de szerintem kritikán aluli ahogy kinéz.

Azért még kérdeznék valamit. Amikor kihelyeznek táblákat németül, angolul, szlovákul, az kiket szolgál? A kisebbséget, külföldieket ugye. – Remélem kisebbsége vagyok azoknak Magyarországon akik nemsokára szabvány rovás táblát avathatnak Nagykőrösön. Magyarországon eddig 3 település akadályozta a rovástábla állítást. Nagykőrös, Martfű és Albertirsa. Több száz tábla áll már. A kérdés adott. A többségben lévő Fideszes önkormányzatok engedélyezik a táblaállítást, de Nagykőrös nem. Miért nincs a Fidesznek egységes politikája ezzel kapcsolatban? A rovástábla állítást a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezte még 1990-ben, talán ők elég indok a kezdeményezés felkarolásához.

Miért a meg nem teremtett munkahelyekről beszélnek Nagykőrös vezetői? És persze ezt is Dénes Dénes nyakába akarják varrni, hogy nem csinált konzervgyárat egyedül. Hol van a paradicsom üzem polgármester úr? Hol vannak a Shanshin-os munkahelyek amiről az Önkormányzati hírek hasábjain kezet fogva a Sanshin vezetőjével nyilatkozta: minden ok a cégnél. Azóta 1000 fő mínusz. Hol van a beígért strand?

Az meg egyszerűen csúsztatás, hogy eltakarta volna a nagy város köszöntő fatáblát. Kb 150 méterre lett volna tőle, nem beszélve róla, hogy sokkal kisebb.
Tisztelt Körtvélyesi Attila alpolgármester úr. A lisszaboni szerződést angolul átküldtek (pénteken kb 700 oldal) hogyan tudta a Fidesz értelmezni és, egyáltalán lefordítani és megszavazni hétfőn? Miért nem szólt a feljebbvalójának Czira Szabolcs polgármester úrnak, hogy talán ezt meg kellene beszélni és döntést hozni (nem magyarul van, nem tudjuk elolvasni) .

Végezetül. A Fidesz frakcióban Nagykőrösön van olyan képviselő, aki még a saját szövegét is nehezen olvassa fel magyarul nem, hogy rovással. Ez az egész cirkusz csak figyelem elterelés arról a tényről, hogy nincsenek munkahelyek Nagykőrösön.

És még egyszer szögezzük le. A táblák készítését (kész vannak), a csöveket a földmunkálatokat mind a helyi Jobbik fizette volna. Nem közpénzből jött volna létre.

Szebb Jövőt!

Csernus Attila – Nagykőrösi Jobbik” (eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share