Néhány hónapja jelent meg immáron CD-n is Libisch Győző munkája, mely gazdag képi anyaggal segíti a rovás iránt érdeklődőket. (Hétfőnként 2 cikk)
Rovás kincsek
Rovásírásnak nevezzük azokat az írásokat, melyeket eredetileg valamely hegyes tárggyal fába, kőbe, agyagba, fémbe vagy más anyagba karcoltak, metszettek, véstek. A magyarok is ezt használták jóval a latin írás előtt. Ősi örökségünk rendszerezett írásemlékeivel ismertet meg Libisch Győző költő, írás- és irodalomkutató érdekes munkája, a Rovás kincsek – A régi magyar írás emléktára második és bővített kiadása.
A szerző rovásírásos tevékenysége, múltja alapján, elsősorban a magyar rovásírás népszerűsítése terén ismert. Már 1989-ben összeállította az Egységes magyar rovásírás abc-t, mely a korábbi munkákkal ellentétben minden magyar beszédhangot külön betűvel jelölve rovásírásunkat alkalmassá tette a mai szövegek lejegyzésére is. Mentsük meg rovásemlékeinket! címmel még ugyanezen évben felhívást intézett a Napjaink hasábjain a kallódó vagy elfelejtett rovásemlékeink számbavételére. Tanuljunk róni! oktatókiadványát először a Napkelet 1992?93. évi számaiban közölték, majd nemsokára önálló könyvként is forgathattuk.
A Rovás kincsek első változata az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság számára készült 1998-2000-ben, kiadására a Magyar Tudományért Alapítvány támogatásával 2004-ben került sor.
A javított, bővített 2. kiadás adatgyűjtése 2009. decemberében zárult, a kiadvány 2010. októberére készült el. Nem titkolt a kiadó szándéka: a külföldi érthetőség fontossága érdekében a kétnyelvű és kétformátumú médiumban a magyar mellett az angol a második nyelv. A vékonyka, mindössze 2×12 oldalas könyv áttekintést, írástörténetet bemutató szócikkei mellett a CD-ROM formátumban került elhelyezésre a tartalom, a leletek ismertetése.
De mik is ezek a leletek? Mi számít rováskincsnek? A szerző időben és helyrajzilag pontosan meghatározza, mi tartozik az emléktár hatáskörébe. Azaz minden, a történelmi Magyarország területén előkerült olyan rováslelet, amely az itt előforduló népek életének, mindennapjainak krónikájához tartozik. Elsősorban a székely rovásemlékekről kell szólnunk, de a szórvány kazár és türk (és egyéb) emlékek is leltárba kerültek. Időrendben a tizenkilencedik század elejéig keletkezettekről van szó. Tehát nem tartalmazza a 19. század közepe-vége óta folyamatosan keletkező, olykor divatból vagy díszítőelemként megalkotott kárpát-medencei rovásfeliratokat, amelyek egy egységes rovás-kataszternek elemei lehetnek, de ennek az összeállításnak nem. S ez így jó!
A feltárási hely szerint bemutatott több mint 200 lelet (írások, jelkezdemények, töredékesen fennmaradt rovásemlékek) nagy részének nincs megfejtése, vagy olykor több is akad. Lehet próbálkozni – mondanám! De nem ez a kiadvány feladata. Inkább a számvetés, a leltár. A képekkel illusztrált – egzakt – leletek közé viszont olyanok is bekerültek, amelyek időközben megsemmisültek, de leírásuk által létezőnek tekinthetők.
Bizonyára nem hibátlan, olykor igen vitatott területekre is elmerészkedő, de az adott témát mégis tárgyilagosan, a szócikkeket pedig egységes tematika szerint feldolgozó, hiánypótló kiadványt vehetünk kézbe. Általa múltunk egy kevésbé ismert szeletével ismerkedhetünk meg. A sziszifuszi munka elvégzéséért a szerzőt mindenképp dicséret illeti.
Bár nem lesz tömegesen keresett, eladási/népszerűségi listás kiadvány, de valahogy jó érzéssel tölt el az, hogy megszületett, és tudok róla. S most már Önök is?
A rovásírás története a történelem előtti korba nyúlik vissza, az állattenyésztő pásztornépekig. Ezek, ha üzenni akartak távolabbi vidékekre, botra vésték vagy karcolták írásjeleiket. A botot bal kezükbe fogták és annak a felső végén kezdve a jobb kezükbe fogott írókéssel rótták a betűket. A rovásírás jelei a fabot sajátosságaihoz alkalmazkodtak. Minthogy a metszés és a karcolás a fa rostjainak legmegfelelőbb irányban történt, a régi rovásírások általában kerülték a vízszintes és a többszörösen hajlított vonalakat, helyettük függőleges és ferde egyeneseket, vagy olykor megtört egyeneseket használtak. Emiatt ezek az írások rendkívül dekoratívak, de merevek, egyéni kézjegy nélküliek. A hajlított vonalakat tartalmazó írásjelek a rovásírás későbbi (papírt használó) korszakából valók.
Pesti Zsibongó – Libisch Károly – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
