Nemzeti írásunk témája egyre inkább a közbeszéd egyik állandó eleme lett, bár még mindig nem ritka a “kétkedés” mögé rejtett ellenszenv kifejezése.
Régi emberek – régi beidegződések
A Kafé Főnix irodalmi és fotóművészeti portál hasábjain Cseke Gábor tér ki az olvasási szokások mentén a rovással készült olvasnivalók kérdésére. Kissé fura, ha egy irodalmi színtéren kétkedéssel fogadnak bárminemű olvasói tevékenységet, de a régi reflexek abban érhetők nyomon, hogy a szerző máris hatalmi döntést sejt ősi írásunk éledő irodalmi szerepében. Pedig … a hatalom – legyen az magyarországi, vagy utódállami – éppen, hogy csak tűri és nyíltan már nem nagyon gátolja ezt a folyamatot. A válasz bizonyára nehezen hihető a mindenkori hatalmak holdudvarában nevelkedett “hivatalos irodalmárok” számára: Az olvasók igénye és a rovók lelkesedése ad egyre több életerőt a rovásos könyvkiadásba.
E-olvasó lettem, kezemben egy e-olvasóval
Eva AGNEL kérdezte tőlem a minap, hogy melyek errefelé – mármint Csíkszeredában – az olvasási szokások, merthogy a Káfé főnix ebben az irányban szeretne egy csapást nyitni. Hát nyisson, az sosem árt, viszont az a gyanúm, válaszom nem éppen az lesz, amire ő számít.
Persze, megkérdezhetném a megyei könyvtárban, mondják már meg, milyen könyveket olvasnak leginkább az oda betévedők s kik azok. De nem teszem. Nagyjából az eddigi megállapítások trendjébe illő tényeket sorolhatnék fel. Hogy jóval többen olvasnak könyvet, mint ahányan vásárolnak (volt idő, amikor ez fordítva volt igaz), hogy ugyancsak előtérbe tolják magukat a divatos könyvek, a lektűrök – mindaz, amire a jól irányzott propaganda teljes fegyverzettel felhívja a figyelmet.
Utána nézhetnék, hogy a székelyföldi rovásírás-elsajátítási mozgalom eredményeképp kik és hányan olvasnak rovásírásba áttett irodalmi műveket (látom, a Magyar Elektronikus Könyvtárban egyre több a rovásírásos munka), de szerintem ez a visszapillantó igyekezet olyan, mintha valaki vissza szeretné hozni a közösségi használatba a latin nyelvet, elvégre az is az emberiség kultúrkincsének a része. Egyáltalán, ki és hogyan dönti el, hogy milyen meghaladott hagyományunkban kell mindenáron életet lehelnünk, mert ha nem, elfogy körülöttünk az éltető levegő, vagy ha nem is éppen ekkora a veszély, de egész egyszerűen – ?műveletlenek? maradunk.
… (folytatás az eredeti cikkben)
(Kafé Főnix – Cseke Gábor – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
