Ellopott rovástábla – Mohács

Hosszú álomból, lassan ébredezik a nemzet, de ez a folyamat sokaknak nem tetszik. Szellemi örökségünk egyik jelképét a rovást, ismét meggyalázták a rasszista bűnözők, most Mohácson.

 

A magyargyűlölet bizonyítékai

Nemzeti írásunkkal, a székely-magyar rovással készült egységes Kárpát-medencei helynévtáblák napról-napra sokasodnak. Ahogyan egy bűnözés sújtotta országban szükséges, a táblák tervezésekor különös figyelmet kellett szentelni arra, hogy anyagában a tolvajok számára értéktelen, a vandálok számára ellenálló legyen. Maga a felirat, az oszlop és a lebetonozott kész tábla tehát nem éri meg még a fáradságot sem, hogy valakik haszonszerzésből ellopják – és ezt a legprimitívebb tolvaj is tudja.

Aki tehát időt, fáradságot és pénzt nem kímélve mégis a táblák ellopása mellett döntenek, azoknak nem az oszlop, nem az acél kell. Azok a rovást akarják eltünteni, a magyarságba lábat törölni, jelképeit meggyalázni. De nem fog sikerülni!

 

Eltüntették Mohács egyik rovástábláját

Eltűnt Mohácsról az önkormányzat által nem támogatott 3 rovástábla egyike. Mint ismeretes, 2011 júniusában a Jobbik, a Magyarok Szövetsége és a HVIM mohácsi szervezetei 3 db rovástáblát állítottak Mohács városában. A táblák az Eszéki úton, a Pécsi úton és a Szőlőhegyen lettek felállítva a HVIM, a Magyarok Szövetsége és a Jobbik közreműködésével. Szombatra virradóra a szőlőhegyi táblának nyoma veszett. Csak egy gödör maradt a helyén. Elvitték oszlopostól, betonostól. A tegnapi nap folyamán megtettem a feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Arra kérek minden igaz magyart, hogy aki látott valamit, tud valamit az ügyről, keresse meg a három szervezet valamelyikét. Aki meggyalázza ősi értékeinket, akinek a múltunk semmit nem jelent, aki megpróbál gátat vetni a magyarság ébredésének, annak nincs helye ebben az országban! – írja közleményében Schindl Anikó, a mohácsi Jobbik elnöke.

(eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share