Ehető a rovástábla!

Nemrég még azzal kritizálták Cegléden a rovástábla állítóit, hogy – amúgy saját – pénzüket miért nem az “éhező gyermekekre” költik? A szomszédos Abonyban most épp ez történik. Frissítve – szavazással.

 

Rovástáblára szánt pénzből élelmiszer

Az egységes székely-magyar rovásos helynévtábla mozgalom révén is megmozdulni látszik a Kárpát-medence magyarsága. A helyi közösségek összefognak, egymástól tanulnak és egyre több településről érkezik visszajelzés a felismerésről, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem lelki táplálékkal, szimbólumokkal és ünnepi alkalmakkal.

Márciusban a Pest megyei Cegléd városában kezdődtek meg a rovásos helynévtábla állításának előkészületei, mikor a helyi lap, a Ceglédi Panoráma újságírója, László Klára kifogásolta (itt olvasható), hogy a táblaállítást kezdeményező Jobbik alapszervezet miért “ilyenekre” költi a – megdolgozott és leadózott – pénzét, mikor a megyében gyermekek éheznek a Pest Megyei Önkormányzat csődközeli helyzete miatt. Érdekes, hogy nem az önkormányzati tisztviselők prémiumát szemelte ki…

A Cegléddel szomszédos Abony lakói közül többen foglalkoznak a táblaállítás szervezésével, közöttük a Jobbik helyi tagszervezete. Már össze is gyűjtötték a szükséges forrásokat, mikor valóban válsághelyzet alakult ki Pest Megye gyermekotthonainak élelmiszerellátásában. Bár nem a lakosság és nem az ellenzéki pártok tehetnek a kialakult helyzetről, a Jobbik abonyi tagszervezete a táblaállításra szánt pénzt is felajánlották a vészhelyzet megoldására, s így lett ehető a rovástábla: a rászánt pénzből most liszt, cukor és alapvető elelmiszer kerül a már valóban éhező gyermekek asztalára.

Felhívás az abonyiakhoz

Szükséghelyzetben ismerszik meg az igazi ember – tartja a mondás. Most elsődleges a gyermekek étkeztetése, de a szellemi táplálékról sem szabad lemondanunk, mert akkor újra és újra előfordulhat a mostani állapot. Kérjük Abony helyi közösségét, hogy támogassa az étkeztetési missziót, s segítse a székely-magyar rovásos helynévtábla felállítását is a szervezőknél, mely ugyan az új kenyér ünnepére nem lett meg, de közös összefogással talán a szüreti időszakra igen.

Frissítés: itt szavazhat, hogy legyen-e rovástábla Abonyban is.

(Rovás Info)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share