Bolgár György egyik kiemelt témája a rovás és a magyar identitás. Most éppen kérdez, s akivel társalog: Sándor Klára, volt SzDSz-es kultúrpolitikus.
A rovásírásról és az identitásról
Válaszol: Sándor Klára nyelvész, volt SZDSZ-es képviselő
Bolgár György: – A politikával teljesen felhagyott?
Sándor Klára: – Nem nagyon tud azzal az ember felhagyni. Annyiban természetesen igen, hogy aktívan most nem politizálok, de szerintem az is politizálás, ha az ember gondolkozik. És nem akarok ezzel senkit leszoktatni semmiről.
– Helyes, én sem bíztatnám, hogy leszokjon a politikáról. Anélkül például arról sem lehetne beszélni, amiről most szeretnék Önnel. Látszólag egyszerű kulturális kérdés, a rovásírásról van szó megint. Tegnap szóba került a műsorban, az Index vetette fel a napokban és ezt érdekesnek találtam, hogy egymás után jelennek meg különböző települések határán a rovásírásos helységnévtáblák és legutóbb Hódmezővásárhelynél is feltűnt egy. Az Index szerint a városi önkormányzat ezt nem is akarta volna, de állítólag a Közútkezelő Zrt., nem tudom pontosan a nevét, ezt lényegében automatikusan hagyja jóvá, mintha reklámtábla volna. És ez a dolog nekem szemet szúrt, őszintén szólva nem is nagyon tetszik. Valami furcsa mítosz újrateremtésének része látszik ez lenni az én számomra. Hagyjuk is azt a részét a dolognak, hogy mennyire helyes mindenféle vizsgálat nélkül engedélyezni rovásírásos helységnévtáblákat, ez legyen a hatóság meg az önkormányzatok dolga. De Öntől azt szeretném megkérdezni, hogy milyen mítosz teremtése folyik napjainkban a rovásírás népszerűségének támogatásával vagy újjáélesztésével? Vagy egyáltalán megteremtésével. Nem élesztik ezt újjá, inkább megteremtenek valamilyen népszerűséget körülötte.
– Nem tudom, hogy melyik a pontos megfogalmazás. Azért, mert nagyon bonyolult története van a székely rovásírásnak és az első, amit meg kell tennünk ilyenkor, az, hogy szétválasztjuk a székely rovásírás történetét a székely rovásírás kultuszának a történetétől. És abban a nagyon furcsa helyzetben vagyunk, hogy a történetéről nagyon keveset tudhatunk, mert igazából nincs forrásunk. Vissza tudunk következtetni a fennmaradt emlékekből, hogy milyen rétegződéssel alakult ki, mikor milyen egységesítést végeztek benne. Ez mind a 13. század előtt történt. Hogy esetleg milyen más írásrendszerekkel van kapcsolatban – van a Kárpát-medencében másfajta rovásírás, a honfoglalóknak is volt valamilyen rovásírásuk ?, az nincs még megfejtve és összesen egy vagy két leletet találtak eddig.
– Meg azoknak is volt, akik itt éltek a honfoglalás előtt. Az avaroknak talán.
– Így van, az avaroknak is volt rovásírásuk, a 8. századból vannak leletek, a nagyszentmiklósi, szarvasi tűtartó és más leletek is. A nagyszentmiklósi és a szarvasi azért nagyon fontos, mert azok végre ugyanazzal az abc-vel készültek. Ugyanis nemcsak a Kárpát-medencében, hanem egész Kelet-Európában régen török népek éltek, és ez a terület mindenhol tele van rovásírással a 7. századtól a 10. századig tartó időszakban. Ezek különböző abc-kel készültek. Most az a gyanúm, hogy az egyik ilyen abc-nek valamilyen leszármazottja különböző betűkkel bővülve, különböző rárétegződésekkel kialakulva a székely rovásírás. Még egyszer mondom, ez nem ugyanaz, mint amit egy biztosan honfoglaló valakinek a sírjában találtak, de lehet annak a rokona, az még nincs megfejtve. Tehát ez a székely rovásírás története. Itt csak történeti eszközökkel, ahogy a történész és a nyelvtörténész szokott dolgozni, tudunk visszakövetkeztetni, rekonstruálni bizonyos folyamatokat.
– És régészeti emlékek alapján bizonyítani bizonyos feltételezéseket.
– Igen. A székely rovásírás kultuszának történetét viszont nagyon szépen tudjuk követni. Vagy a 13. vagy a 15. századtól. Azért ilyen bizonytalan ez, mert először a 13. századból származik egy említés, Kézai Simonnak, Kun László király krónikásának az említése, hogy a székelyeknek van valamiféle írásuk, de ő nem rovásírásról beszél. Ettől még ez lehetett az. De nem tudjuk biztosan. Elég valószínű, hogy arról van szó, de nem tudjuk biztosan. A 15. századtól kezdve viszont egészen biztosan a székely rovásírásról beszélnek. És egy érdekesség, amit esetleg a hallgatók nem biztos hogy tudnak, hogy Mátyás király nagyon szerette második Attilának neveztetni magát, egyébként Kun László is, akiről az előbb beszéltem, tehát akinek Kézai a krónikása volt.
– Ez mind a hun rokonság mítoszából fakad?
– Igen. Kézai Simon teremtette meg a hun-magyar rokonság mítoszát, ezt pontosan tudjuk. Nem előzmények nélkül, de abban a formában, ahogy ilyen teljességében megismerhettük, azt ő alkotta meg. Mátyás korában ez újra nagyon felelevenedett. Nem azt mondom, hogy példaképe volt, de Attila nagyon erős uralkodó volt, és az ő csavaros eszét és rafináltságát nagyon tisztelte. És a hadierejét. Szerette magát második Attilának neveztetni. És az ő krónikása viszont, Túróczi János egészen pontosan a székelyek fába rótt betűiről beszél és nagyon valószínű, hogy ugyanebben az időben készült az úgynevezett nikolsburgi abc, valahol talán Mátyás udvarában. Nagyon valószínű, még egyszer mondom, hogy ezzel összefüggésben. Tehát a kultuszról pontosan tudjuk, hogy Mátyás udvarában, ha nem is ott keletkezett a rovásírás, de a mai kultuszának a gyökerei ott keletkeztek. Azt hiszem, hogy ez így világos.
– És akkor az ember el is tudja képzelni, hogy a hun birodalom erejét, nagyságát, Attilát, akitől az egész világ rettegett, mindezt összefüggésbe hozzák a későbbi Magyarországgal.
– Így van.
– És a rovásírást a hun írással. Ebből egy több ezer éves mítoszt lehet teremteni, hogy mi milyen óriásiak voltunk.
– Így van, de mondom, ez nem most kezdődött. És ha végignézzük még egyszer a kultusz történetét, akkor azt látjuk, hogy a Mátyás utáni 15. században a legnagyobb magyar humanista gondolkodók – még a 16?17. században is így volt ez – voltak azok, akik a legnagyobb propagálói voltak a hun-magyar rokonság gondolatának. Egyébként ez akkor tudományos nézetnek számított, mert sem olyan eszközeik nem voltak, mint ma a nyelvészetnek, sem olyan eszközeik, mint a történettudománynak. Tehát a hun-magyar rokonság egész Európában és az egész magyar tudományosságban is ezen az európai tudományon belül a magyar tudományosságnak is az egyik alapja, megkérdőjelezhetetlen nézete volt. Ezzel összefüggésben például azok a peregrinus diákok, akik külföldön tanultak nagy német egyetemeken, és nagyon fontos volt az ő szerepük abban, hogy milyen tudást hoztak haza Magyarországra, például egymás emlékkönyvébe nem egyszer rovásírással írtak mondjuk bibliai idézeteket.
– Ez divat volt, de nem azért használták a rovásírást, mert ez széles körben elterjedt volt.
– Nem, nem. Ellenkezőleg.
– Hanem valamiféle tanult divat.
– Így van. Tehát alig van emléke ennek az írásnak, nagyon kevés emléke van. Ami emléke van, az vagy kéziratos emlék a 17. századból és későbbi időkből, abc-k és ezek az emlékiratok és így tovább, vagy egy olyan könyvbejegyzés, hogy ?aki ezt a könyvet ellopja, az nem tudom??, valami átokformula. Tehát kifejezetten tanult emberek használták, kifejezetten a tanultságuk identitásjelzése volt ez. Előtte pedig nagyon gyakori volt Székelyföld elég sok templomában. Mondjuk ahhoz képest, hogy Székelyföldön hány templom van, nagyon kevés, de kerülhet még elő a templomi rekonstrukciók során. Tehát a lényeg az, hogy a templomokban is mindig olyan felirat található, ami nagyon rövid és nagyon jelzésszerű. És ebből arra lehet következtetni, hogy attól az időtől kezdve, amikor nekünk már emlékeink vannak, a 15. századtól kezdve biztosan és lehet korábbi is, amit nem tudunk pontosan datálni, azóta biztos, hogy ritka volt a használata, mert olyan dolgokra használták, titkosírásra – egyébként maga a titkosírás használat is ritka volt ?, hogy egyszerűen a székely identitás jelzésére, később a humanizmus korától a magyar identitás jelzésére nem tudták volna ezt használni, ha ez egy nagyon általános dolog lett volna. Nem volt az egyébként, mert arról nagyon kevés az emlék. Vannak olyan mesék, hogy a papok üldözték, de akkor nem a templomban maradtak volna meg a feliratok. Időnként papok fedezték fel ezeket a feliratokat, tehát nem igaz, hogy üldözték. Legalábbis a 13. századtól vagy a 15. századtól kezdve biztos nem. Nagy többsége egyébként azoknak, akik írták ezeket a fennmaradt emlékeket, református lelkész vagy katolikus pap volt. Tehát megvan az előzménye annak, hogy identitásjelzésnek használták, de igazából a 20. század elején a turulista mozgalom kései időszaka, ami már nagyon erősen nacionalista, később pedig még rosszabb?
-? Szélső nacionalista.
– Nagyon szélső, hát amennyire lehet, annyira nacionalista irányba csapott át. Akkor sajnos szintén hozzákapcsolódott a rovásírás kedvelése ehhez a mozgalomhoz. De ettől függetlenül nem nacionalisták is használták, mondjuk a század elején általános volt, hogy a cserkészeknek tanították.
– Most hogyan nézi ennek a mozgalomnak a terjedését? Nyelvtörténeti, kulturális, kultúrtörténeti mozgalomnak látja vagy inkább valamilyen nacionalista ideológiai töltetű mozgalomnak, valamiféle magyar identitás újrafogalmazásának? Hogy látja? Hogy érzi?
– Minden van ebben, mindenféle irányzata van a mozgalmaknak. Vannak ezek a magyar-magyar találkozók ilyenkor nyáron elég gyakran, amikor jurtában vannak, nyíllal lőnek hátrafelé és bemutatják a lovaglótudást és így tovább. Tehát megpróbálják azt a pogány kultúrát bemutatni, leginkább egymásnak és azoknak a családoknak, akik egy ilyen látványosságot megnéznek. Önmagában nem rossz, ha nem kapcsolódik össze egy nagyon erős nacionalizmussal. Hiszen vannak ezek a mindenféle reneszánsz hadseregek is, meg ?48-as is meg ilyesmik.
– És miért ne lehetne ezt bemutatni, megőrizni?
– Persze. Sokkal jobb lenne, ha ez politikamentesen, sokkal szélesebb körben történhetne, mert akkor nem kapcsolódna hozzá nagyon sok emberben az a gondolat, akik nem szeretik ezt, hogy ez szélsőjobbos. Nekem van olyan ismerősöm, aki nagyon lelkes rovásírás-kutatónak hívja magát, akiről én nem gondolom, hogy nacionalista, csak szereti ezt az írást és úgy gondolja, hogy az ő magyar identitásához hozzátartozik. Nem tudósa akadémiai értelemben ennek az írásnak, tehát sok olyan állítása van róla, amivel a tudományos világban nem nagyon lehet egyetérteni. De ettől függetlenül nem nevezem nacionalistának. És azokat a gyerekeket se, akik rovásírás-versenyen vesznek részt.
– Ők aztán biztos hogy nem. Miért ne lehetne számukra érdekes?
– Így van. Én is azt gondolom, hogy érdekes. Na most az, hogy az oktatási államtitkár esetleg belekeveri magát ilyenekbe úgy, hogy fogalma nincs arról, hogy hol van, fogalma nincs arról, hogy mi a rovásírás…
-? És rovásírás verseny fővédnökévé választják.
– Igen. Azt gondolom, hogy ez sem kell. Akkor kell, ha emögött tényleg az van, amit akár most elmondtam, hogy Mátyás korától Kézai Simonig, Kun Lászlóig és a humanistákig megtanulják. Mert azt, hogy a humanizmusról tanulnak ma Magyarországon, egyáltalán nem lehet rossz dolgoknak tartani. Nagyon jó dolognak tartanám, ha a humanizmus kicsit jobban terjedne. Tehát például erre is fel lehetne használni.
– És a helységek megnevezésére fel lehet-e?
– Az nekem azért furcsa, mondta a műsor elején ezeket a táblákat, én azt gondolom, hogy nem lehet akármiket kitenni a város elejére.
– Én is azt gondoltam naivan.
– Ilyen erővel akkor cirill betűkkel is bárki kiírhatja. És hogy ez a polgármesteri hivatal és mindenki engedélye nélkül történik, az nagyon furcsa. És ott jön a baj, hogy nagyon sokan ma, a többség a szélsőjobboldalhoz kapcsolja, ha kiírja egy település rovásírással a saját nevét. És nem hinném, hogy egy településen mindenki szélsőjobbos. És ha nem így van, akkor nyilván ezt abban a pillanatban, amikor ez nem a magyar identitást jelzi vagy nem valamiféle kulturális identitást, hanem politikai identitást jelent, azt nem lehet csinálni, mert ilyen erővel különböző pártlogókat is lehetne a helységnévtáblákra ragasztgatni vagy pártszimbólumokat odatenni. Ebben az esetben ez egy politikai mozgalom szimbóluma.
– Mégiscsak megszólalt Önben a volt politikus.
– Nem voltam én skizofrén sosem, tehát nem hiszem, hogy ezeket szét lehet választani. Az antropológusok és a szociológusok nem nagyon tudják elkerülni, mivel emberekkel foglalkoznak, hogy politizáljanak, akár nyíltan, akár a tanulmányaikkal és a nézeteikkel. De még egyszer. Ha ez pártpolitikai szimbólum, márpedig Magyarországon ma leginkább az, nem én mondom ezt, hanem akik értelmezik, tehát mindig az a lényeg, hogy azok, akik ezeket a táblákat írják és azok, akik látják, kulturális szimbólumnak értelmezik-e vagy politikainak.
– Vagy inkább valamilyen politikai törekvés szimbólumának.
– Ha politikainak, akkor baj van, hiszen, mondom még egyszer, kötve hiszem, hogy száz százalékig egy politikai csoportosuláshoz vagy irányzathoz tartozna egy településen mindenki. Másrészt meg, ha kulturális szimbólum, annak nem sok értelme van, hiszen közös kincsünk. Tehát az, hogy a világnak megmutatni, hogy Hódmezővásárhely ki tudja írni rovásírással, hogy ő Hódmezővásárhely, az semmit se jelent. Én nem tudok arról, hogy mondjuk a svédek kiírnák rúnaírással azt, hogy Göteborg vagy azt, hogy Stockholm. Nincs rá szükségük, stabil az identitásuk.
– Ez a lényeg talán. Ez a stabil identitás. Vagy annak a hiánya, úgy látszik.
– Igen, én azt gondolom, hogy a stabil identitást nem kell állandóan hangsúlyozni. Tehát aki tudja magáról, hogy ő ki, annak nem kell naponta tizenötször elmondani és nem kell különböző szimbólumokat aggatni magára, hogy amikor ránéz, akkor emlékezzen, hogy ő kicsoda. Én a magyarságtudatommal így vagyok.
(Galamus – eredeti cikk)
Rovás Info vélemény: Sándor Klára fején találta a szöget: jelképeinkre, valamint nyelvünkre és írásunkra nagyon szükség van, hogy a meggyengített és elferdített identitásunkat ne feledjük el véglegesen. Ennek helyes módját viszont többé nem egy parlamenten kívüli szélsőséges párt, az SZDSZ megmondóemberei határozzák meg.
Kapcsolódó cikkek:
