Rováskönyvek elkobzása

Miért nem vásároltak rováskönyvet a Román Állam hivatalnokai? Feljelentés az elkobzás ellen.

Tudja Isten, de a rovásba azért nem kellett volna belekötni

“Alulírott Csibi Barna feljelentést teszek a tusványosi táborban történt anyagi javak elkobzása ügyében, hivatali visszaélés és nemzetiségi alapú hivatali visszaélés vádjával. Az elkobzott javak közös tulajdonsága, hogy rovásírásos elemeket tartalmaznak, így az Egri Csillagok, és a Hét meg hét magyar népmese teljes egészében ezekkel a karakterekkel íródott, és rovásírás oktató könyvek is voltak az elkobzott javak között. A Magyarságtudományi tanulmányok tudományos magazin szintén tartalmazott a ravásírással kapcsolatos értekezést. Az elkobzott feliratos pólók szövege rovásírással is fel lett tüntetve.

A rovásírás a székely etnikumúak önazonosságának egyik alapvető kulturális alapeleme, és mint ilyen, a román alkotmány és a nemzetközi jogrend egyaránt védi azt. Az intézkedés megsérti a hátrányos megkülönböztetés tiltását, mert nincs tudomásom román ábécével íródott regény vagy meséskönyv elkobzásáról, sem pedig a rovásírásról szóló, a székelyeket gyalázó, román nyelven megjelent publikációk nem kerültek eddig elkobzásra.A hivatalos szervek választhatták volna a megvásárlás módszerét, vagy bármilyen más törvényes módszert, amennyiben nem voltak tisztában a kiadványok természetével, és elvégezhették volna azokon a szükséges vizsgálatokat. Nem ezt tették, hanem az elkobzás módszerét alkalmazták, ezzel pedig anyagi károkat is okoztak a cégnek, amennyiben az eladási mutatói nagymértékben visszaestek az elkobzás előtti mutatókhoz képest.”

Mintha misem történt volna – 2011

Július 19-24 között szervezte meg a Magyar Ifjúsági Tanács a hagyományos Tusványos nyári szabadegyetem és diáktábort. A rendezvényen a Hunnia Nemzeti Műhely is képviseltette magát termékeivel. A kiállított termékeket azonban péntek délelőtt, egy nappal Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Traian Băsescu román államfő esetleges tusványosi látogatása előtt, egy, a Csíkszeredai Bíróság mellett működő Ügyészség, a Hargita Megyei Rendőrség Csaláskivizsgáló Szolgálata, Bűnügyi Szolgálata, Hargita Megyei Pénzügyőrség, Tusnádi Tűzoltó Alakulat, Bevándorlási Hivatal és más, beazonosíthatatlan, de valószínűleg román állami intézmények munkatársaiból alakult csoport egy bűnténymegállapítási jegyzőkönyv keretében elkobozta.

Mozgókép az elkobzásról: itt és itt.

A jegyzőkönyv tanúsága szerint idegengyűlölő és szélsőséges nacionalista eszmék terjesztésének bűntette áll fenn, az elkobzott javak pedig sorrendben:

  • Magyarságtudományi füzetek
  • Egri Csillagok, rovásírással
  • Oltott papírok, amelyek a Csángó Himnuszt, a Székely Miatyánkot, az “Adósunk Európa” című verset, a “Hontalanság Hitvallása” című verset tartalmazzák.
  • “Róni tanulok” című rovásírás oktatókönyv
  • “Rovás alapismeretek” című rovásírás oktatókönyv
  • “Hét meg hét magyar népmese” című rovásírással írott könyv
  • “Székelyföld nem Románia!” és “Igazságot Magyarországnak!” feliratú autósmatricák
  • “Székelyföld nem Románia!” feliratot tartalmazó írószerek
  • Székelyföld térképek
  • “Románia én így szeretlek 1914” feliratú pólók
  • “Na Jankó?” feliratú pólók
  • “Székelyföld nem Románia!” feliratú pólók
  • “Szabadságot Budaházynak, Szabadságot a politikai foglyoknak” feliratú pólók

A román sajtóban és televízióban számos helyen megjelent az esemény, a magyarországi és erdélyi magyar sajtó részéről a teljes elhallgatás, vagy gúnyolódás stratégiáját választották, ugyanúgy, mint a 2011 március 14-i, az 1848-as forradalom során az Avram Iancu vezette mócok által elkövetett magyarellenes népirtásra való, a trianoni békediktátum óta első ízben megszervezett csíkszeredai megemlékezést.

(Csibi Barna blogja – mozgóképpel – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share