Mohács – Rovásos tábla

Mohácson van már szerb és német helynév-tábla, most majd lesz székely-magyar rovásos is. A táblaállítók nem hagyták magukat! Frissítve!

 

Beszámoló az avatásról:

A helyi városvezetés passzív ellenkezése nem szabhatott gátat Mohács rovásos helynévtáblája felállításának. A táblák sokasodásának köszönhetően a mindenbe pártpolitikát csempésző erők sem vállalják nemzeti írásunk nyílt tiltását.

Képes összefoglaló az avatásról


Június 24-én este 6 órakor került sor Mohácson rovásos helységnév-tábla avatásra. A településen 3 db rovásos tábla áll, az avatás a Pécsi úti táblánál történt. A három táblát három szervezet – HVIM, MSZ és a Jobbik Mohácsi Szervezete – állította. Az ünnepségen felszólalt Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője, Murányi Levente, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője, Benis Miklós, MSZ országos elöljárója, Hegedűs Attila, MSZ Baranya megyei elöljárója valamint Bernáth Zoltán, a HVIM mohácsi elnöke.

Mindhárom szervezet képviselője példaértékűnek tartja a Mohácson történt összefogást az ügy kapcsán. Kihangsúlyozták, hogy a hovatartozástól függetlenül a célhoz vezető úton mindannyiunk legfőbb feladata, hogy továbbra is együtt munkálkodjunk nemzetünkért. A zord időjárás ellenére számos érdeklődőt vonzott az esemény, mely után mindenki egy kötetlen beszélgetéssel egybekötött fórumon vehetett részt a Mohács Jobbik irodájában.

Schindl Anikó
Mohács Jobbik elnök, önkormányzati képviselő

(Jobbik.hu)

 

 

Mégis lesz rovásos helynév-tábla

Mint ismeretes, Mohács képviselőtestülete elutasította a rovásos helynév-táblák állítását – mondván, hogy a magyar írást kevesen ismerik. Későbbi híradások szerint a táblaállítók nem vesződtek tovább az önkormányzattal és önállóan megoldották az engedélyezést (Bama.hu cikke – itt).

(bama.hu)

Rovásírásos helységnévtáblát avatnak Mohácson június 24-én. A pécsi úti körforgalomnál lévő táblánál este hat órakor kezdődő ünnepségen és az azt követő kötetlen beszélgetésen jelen lesz ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész és Murányi Levente országgyűlési képviselő.

Mohács városában három helyszínre kerül ki rovásírásos helységnévtábla. A táblák állítása a Jobbik, a Magyarok Szövetsége és a HVIM segítségével valósul meg.

(Hunhír.info)


A Magyarok Szövetsége Baranyai Szervezete Mohácsi járási közössége sok szeretettel hív minden érdeklődőt a Mohácson állítandó három rovás helységnév-tábla avatására. Az avatási ünnepség a Pécsi úti táblánál 2011. június 24-én 18:00 órakor kezdődik.

Az avatáson beszédet mond Benis Miklós, a Magyarok Szövetsége vezetője is. Mohács városában három helyszínre kerül ki rovás tábla. A táblák állítása a Magyarok Szövetsége Baranyai Szervezete Mohácsi járási közössége, a Jobbik és a HVIM segítségével valósul meg.

Az avatás vendégei még: ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész és Murányi Levente országgyűlési képviselő is. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

(MSZBSZ Mohácsi járási közössége)


 

Kapcsolódó cikkek:

Share