Vattacukor mellé rovásoktatást!

A Népszava ismét megtalálta a rovásírást és pontosan jósolja a jövendőt. A cél valóban az, hogy az ország minden településén legyen rovásoktatás. És rovástábla is…

 

A nap embere

Nem elvenni, hanem adni akarunk, mégpedig munkát – jelentette ki Balsai István fideszes képviselő a nyugdíjszabályok átalakítását lehetővé tevő alkotmánymódosítási javaslat parlamenti vitájában.

Balsai munkát akar adni a már nyugdíjba vonult rendvédelmi dolgozóknak, hogy az ország közbiztonságát szolgálják – vélhetően ezzel a kijelentésével legalább annyira felháborítja az ágazatban dolgozókat, mint a semmmisségi törvénnyel tette. Főképp, hogy azt hangoztatta: nincs olyan szándéka a kormányzatnak, hogy bármilyen szerzett jogot elvegyen. Nyilván azonnal átlátta a helyzetet, hogy most éppen mégis ezt teszik, gyorsan hozzá is tette: “ezen túlmenően”. Továbbá megnyugtatott, hogy így a speciális szakmákban dolgozókat, a bányászokat, a vegyészeket, a művészeket sem érintené a kezdeményezés.

Továbbá a kőfaragókat és a balett-táncosokat sem. Sajnálhatja az a rokkantnyugdíjas is, aki nem kőfaragó és/vagy balett-táncos, mert közülük is több százezer embert “visszavár” a munkaerőpiacra a kormány. Mintha ott olyan jó lenne, hogy visszakívánkozzon az ember. Főleg, mikor azt hiszi, hogy ledolgozta az éppen hatályos törvényben meghatározott penzumot – talán még bele is rokkant -, de végre nyugta lesz, elmehet nyugdíjba, ahol várja a nyögdíja, ami ugye a többség esetében éppen csak arra elég, hogy megéljen. Aztán kiderül, hogy mégsem, mars vissza dolgozni!

Jövőre sok ezer embernek akad új munkahely, ha a kormányzat felismeri Újbuda fideszes vezetésének ötletét és az abban rejlő, eleddig kiaknázatlan lehetőségeket. Ismert, hogy a kerület miután beszántotta és sóval hintett be a Zöld Pardon helyét, oda országzászlót állít – tisztelegve a januárban életbe lépő új alkotmány előtt. Ezt továbbgondolva franchise-rendszerben az ország mind a 3200 önkormányzatának területén nyílhatna tematikus élménypark. Ezek nemcsak az országzászlónak, de alkotmánysimogatónak – esetleg ugrálóvárnak, vattacukor-árusnak és rovásírás-tanfolyamnak – is helyet adhatna.

Bár cirkusz már van elég így is…

(www.nepszava.hu)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share