Nemzeti írásunk megérinti művészetek minden ágának képviselőit. “Regős” Sziránszki József verse a rovásírásról.
Rovásírás
Fekszik egy fa lenn a sírba,
Rovással van beleírva,
Magyar vitéz keze nyoma,
Le van vésve gondolata.
Ezer éves ősi emlék,
Vitéz rótta ez nagyon szép,
Fába vésve írogattak,
Ez járta az ősmagyarnak.
Így jegyezték le gondjukat,
Örömüket és bánatukat,
Így üzentek egymás között,
A rovásírás mindig örök.
Az tudja csak elolvasni,
Aki magyar kíván lenni,
Idegennek furcsa jelek,
Régi módra így felelek.
Honfoglaló nagy vezérek
Rovásírással beszélnek,
Így üzenték meg egymásnak,
Új magyar hazát találtak.
Én is magyar ember vagyok,
Mert a fába bele rovok,
Én is így üzenek néktek,
Az utókor magyar nemzedéknek.
Kevesen rónak már vele,
Bár a világ lenne tele,
Rovással és ily jelekkel,
Az ősi hazaszeretettel.
Ez a múltunk szép emléke,
Az őseinknek létezése,
Bizonyságot tesznek róla,
Ez is ide van már róva.
Írok bizony mélyre vések,
Így múlnak még az évek,
Ezer év után is látszik,
Ez az írás le nem ázik!
2000. Új kenyér hava 6.
Kapcsolódó cikkek:
Közkívánatra elkészítettük, s innen letölthető!