Rovástábla – Jobbik misszió

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a Rovás Alapítvány által létrehozott rendszert alkalmazza a párt “rovástábla missziójához”. Beszámoló a tájékoztató előadásról Budapesten.

 

Tiszteld a múltat és éltesd tovább!

Kőrösi Csoma Sándort idézhetnénk, ha egy mondatban kellene összefoglalnunk a Rovás Alapítvány előadásán elhangzottakat. Február 20-án vasárnap, a XVI. kerületben egy hangulatos étterem adott otthont a Rovás Alapítvány előadásának és tájékoztatójának. A rendezvényen megjelentek a Jobbik országos alapszervezeteinek meghívott vezetői, tagjai.

Az esemény házigazdája Szegedi Csanád a Jobbik Európa Parlamenti képviselője volt, aki bevezetőjében többek között emlékeztetett arra, hogy még 2010 novemberében kezdeményezte a rovásos helységnévtáblák kihelyezését országos szinten. A tervben az szerepel, hogy 2011 év végére a rovásos helységnévtáblák száma meghaladja a 100 darabot. Továbbá elmondta azt is, lehetőségeihez képest mindent megtesz, hogy Nemzeti kultúrkincsünk a rovás, méltó helyére kerüljön, mely törekvés az Európai Parlamentben is hangot kapott már. Erre szükség is van, hiszen a Románok már most megpróbálják magukénak kisajátítani a rovást, ami részét képezi annak a hazug folyamatnak, melyben a románok új történelmet találnak ki maguknak.

A bevezető után a Rovás Alapítvány elnöke Sípos László vette át a szót. Sípos László elmondta, hogy az ősi magyar rovás mindennapi használatával és technológiai fejlesztésével foglalkozik az alapítvány. Ennek keretén belül kezdtek dolgozni azon, hogy hogyan lehetne az eddigieknél is eredményesebben népszerűsíteni a magyar rovást. Munkájuk kiterjed a könyv és újság nyomtatástól a digitális kommunikációig. Céljuk, hogy a rovást egy olyan élő kultúrává tegyék, hogy soha többé ne lehessen azt eltüntetni, mint ahogy erre a történelemben számtalan kísérlet volt. Ehhez a modern technológia alkalmazására, a rovás különböző írásmódjainak és betűtípusainak egységesítésére van szükség. A célkitűzések megvalósításának egyik eszköze lehet a rovásos helységnévtáblák kihelyezése, mely kezdeményezés egyre népszerűbb. Ha a megrendelések ilyen számban érkeznek hozzájuk, 2011 végére a 100 darabos cél megvalósulhat.

Mostanra elkészült Magyarország összes településének rovás helységnévtáblájának a terve. Sikerült jó kapcsolatokat kialakítani a táblák kihelyezésében illetékes hatóságokkal, így mára nincs törvényi akadálya a kihelyezésnek.

A folyamat beindításához és lebonyolításához a Rovás Alapítvány minden tájékoztatást és segítséget megad az érdeklődőknek (http://rovas.info).

Rajta hát, éltessük tovább a múltat !

(Jobbik18 – eredeti cikkk és képek)

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Share