Sólyom Ferenc (Miskóci Ráró) Miskolc rovásírás-kutatójának táblaavató beszéde 2011. 02. 25-én. Időszerű gondolatok és a helyi kötődés. (javított, kiegészített változat)
Drága Barátaim!
Azt hiszem, hogy az idő nekünk kedvez. Ez egy megtisztító idő. [-5 fok, csípős hideg szél, és fehér hó mindenütt.] A lelkünk is ilyen legyen. Na ezért vagyunk itt. Három idézettel készültem, amit szeretnék megosztani veletek.
Az első idézet Telegdi János Rudimentájából való, amelyet 1598-ban írt, és hozzá egy barátja, Baranyai Decsi János írta az előszót. Ebből idézek nektek. 1598-ban vagyunk:
?Ezeket a betűket nem csak arra tartom érdemesnek, hogy minden iskolában tanítsák, és a gyermekekbe csepegtessék, hanem arra is, hogy minden rendű honfitársunk, gyermekek, öregek, férfiak, asszonyok, nemesek és parasztok, egyszóval: mindazok, akik azt akarják, hogy magyarnak neveztessenek, – tanulják meg. Dicsérem azon szándékodat, hogy a scytha nyelv (!) ezen elemeit összegyűjtötted, és a tanulni szándékozók részére közzé akarod tenni.?
Még egyszer mondom: 1598-ban hangzottak el ezek a szavak. Mintha ma lenne a legtökéletesebb aktualitása.
Második idézetem az Énlakai Rovásfelirattal kapcsolatos. 1668-ban került föl Székelyföldön, az énlakai unitárius templom festett kazettás mennyezetére az ?Egy az Isten? felirat, és Muzsnai György, a festő neve. Ezt a feliratot Orbán Balázs fedezi fel, és osztja meg a magyar nemzettel e kultúrkincset, és a következőt írja az 1868-ban kiadott Székelyföld leírása című művében:
?Nevezetes és megbecsülhetlen nemzeti kincs e felirat, mert az az oly sokak által kétségbevont hun-scitha írásnak ma létező egyedüli példánya, mely az egyoldalu tagadásnak minden utját bevágja.?
Kemény szavak, tiszta szavak. Őszinte magyar szívből szóló tudósi szavak. Majd írja később:
??örömmel értesültem, hogy midőn az én felfedezésem, s beleegyezésem által Szabó Károly barátom e feliratot közlé (Koszorú, 1864-ik évf. 22-ik sz.) [Arany János, nagy költőnk lapjában], akkor a tudományok buzgó apostola, nagyrabecsült unitárius püspökünk Kriza János rendeletet adott ki, hogy a szent ereklye sérthetlensége felett kellő gonddal őrködjenek, s igy nem lehet félünk, hogy – valamely barbar ujitás megsemmisitse.?
Megint aktualitása van? Bőven! És ha személyi aktualitást veszek, kimondhatjuk, hogy új szelek fújnak, igaz magyar szelek, és hogy e tábla itt állhat, egy rég vágyott akaratunk teljesül ez által: mert az Úr Isten iderendelt egy olyan személyt [polgármesternek], aki dédunokája ennek a tudós püspöknek. Így gondolkozzunk, drága barátaim. Az Úr Isten a sors kerekét mindig a javunkra fogja forgatni! Elhangzottak az idézetek.
És most egy-két különlegességet had osszak meg veletek, hogy Miskolc rovásírás-történeti vonatkozása is elhangzódjon.
Először is: 1610 tájékán Miskolci Csulyák István, aki az avasi templomnak volt papja, a rovásábécéjében egy különleges betűt jelez, ami az E betűnek egy írott változata. A fia eltanulja tőle, és Miskolci Csulyák Gáspár külön É betűnek használja. Vagyis Miskolchoz kötődik az első rovásírás reform!
Majd ugrunk egyet az időben, és Trianon után vagyunk. Trianon után – a ?haza a magasban? lelkülettel – a rovásírás ismertsége hatalmas lendülettel terjed: a Turán Szövetség, és sok más közösség felkarolja. Ekkor Miskolcon újra fészke van a rovásírásnak: Verpeléti Kiss Dezső személyében, akiről mára senki nem tud, pedig az ő keze által születik meg külön az A és Á betűjelünk, amit ma használunk! Verpeléti Kiss Dezsőnek volt művész barátja Mokry Mészáros Dezső. Utca van róla elnevezve, és a Deszka-temetőben van a rovásfeliratos sírja. Ő a 30-as években a képzőművészetbe akarja beemelni a rovásírást. Ma már a képzőművészetben virágzik a rovásírás!
És akkor mondjam tovább a 30-as éveket? Felépül a miskolci Deszkatemplom. A Deszkatemplom tornyába 38-ban felvésik székely rovásbetűkkel a múltját, előéletét, és az építéssel kapcsolatos adatokat kétszer három sorban. Ez elpusztult a templommal együtt egy a torz liberalizmustól szennyezett lelkű keze által, de újraépült a templom, és annak tudatában, hogy ott a toronyban rovásfelirat volt, – felvezetett a szentlélek 1986-ban, és megláttatta velem -, barátaim jóakaratából, igyekezetéből új rovás született az új karzatra. Ami megint egy döbbenetes, csodálatos dolog, hogy itt, s így vagyunk együtt: Szegedi Csanád és Szegedi Márton édesapja véste föl a mesterével Eperjesi Csabával ketten, amit én előrajzoltam nekik! Hát nem csodálatos? Hát így kell történnie ennek, és ez így lesz egyre-egyre erőteljesebb, így lesz mindenhol kivirágzása a rovásírásunknak.
Felsővárosi református templom. Főépítészünk most az a Rostás László, akinek életműve az a templom. Ott vannak benne a székely rovásírás csodálatos, szent sorai. A Lévay református gimnáziumi kapu a Himnusz rovás sorával. Amit az ott tanuló diák fiai iskolájának ajándékozott az édesapjuk a Szegedi fiúknak.
És akik jártok Miskolcon, nézzetek széjjel. Temetőben, házkapukon, házfalakon jelenik meg sorban a rovásírás.
És végül a harmadik idézet Fadrusz Jánostól:
?? Látnoki szemmel nézem a jövőt? Mily perspektiva! – Látom jönni az időt, mikor iskoláinkban tanítani fogják gyermekeinket őseink betűrendszerére. Az építőművészet (magyar) stilusát megrekonstruálják lelkes mestereink és a középületek homlokán rovásirásban fogjuk olvasni egy-egy intézet rendeltetését. Mert hiszen az idegenre nézve nem egészen mindegy-e, hogy a magyar szöveg minemű betűvel van a ház homlokára irva, holott érteni úgy sem érti, de legalább látja őseinknek legsajátabb kezeirását. Ellenben minden magyar büszkén fönnlobogó szívvel fogja az idegennek mutatni a rovott fölirást és magyarázni, hogy őseink évezredek óta? ezekkel a betűkkel irtak? És ez a mienk volt, mi föntartottuk és föntartjuk immár mindörökre a magunkénak, magyarnak.?
1903-ban Sebestyén Gyula – aki a rovásírásról megírja a tudományos igényű könyvét – idézi mindezt Fadrusz Jánostól, a látnoki képességű szobrásztól, és hozzáfűzi zárásképpen:
?Mivel a betűrovás ősrégi irásrendszere az epigráfia körébe tartozik, – csakugyan mulasztást követnénk el, ha Fadrusz jóslata idővel be nem teljesednék.?
Vagyis: Minekünk – utódoknak – ezt kutya kötelességünk megvalósítani! És akkor most mondom az utolsó gondolatom:
A rovásírás itt van Miskolcon, itt volt Miskolcon, és ismét haza jött – hivatalosan is!
(Sólyom Ferenc)
Kapcsolódó cikkek:
