Boromisza emlékkiállítás

alt

Rovásműveltségünk a képzűművészetben is gazdag leletanyaggal rendelkezik. Ebből ad ízelítőt a Boromisza emlékkiállítás, mely megnyílt Bácsalmáson.

 

Rovás a képzőművészetben – Boromisza

Boromisza Tibor Előd születése 130-ik, halála 50-ik évfordulója alkalmából az Óbudai Kulturális Központban 2010. november 16-án megnyitott emlékkiállítás 2011. március 4-én a festőművész szülőföldjére érkezett. 2011. március 4-én pénteken volt Bácsalmáson a település szülötte BOROMISZA TIBOR festőművész (Bácsalmás, 1880 – Szentendre, 1960) emléktáblájának avatása a szülőházafalán (Kovachich-kúria – ma gyermekotthon) és emlékkiállításának megnyitója a Dulity Tibor Képtárban (Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár épületében, Bácsalmás, Hősök tere 10.).

Boromisza Tibor Előd a nagybányai fauves-os korszaka után a nyugati irányzatoktól elfordulva, – de a látásmódot nem elfeledve, a magyar géniuszt kereste – a népéletből és a keleti kultúrákból merítve az ihletet, s alakította ki a sajátosan Boromiszás, sajátosan erőteljes és magyar festői stílusát, amelyhez hosszú élete végéig következetesen ragaszkodott. A festmények kiemelkedő művészi színvonalán túl különlegességük, hogy 1924-től következetesen rovásírással feliratozta, szignózta a képeket a művész. Ezzel látványosan, elsőként emelte be a rovásírást a képzőművészetbe, erre inspirálva több, vele koron eszméket valló művészbarátját is.

altMűvészi, esztétikai jellegű felhasználása a rovásjeleknek még nem sajátja, (Mokry Mészáros Dezső kísérletezik vele elsőnek), ő kifejezetten írásként alkalmazza a festményein, bár van képe, ahol szándékosan belekomponálta az alkotásba a névjegyét, vagy a képről szóló feliratot. Kezdetben hol vízszintesen, hol függőlegesen, a teljes nevét kiírta rovással, majd megállapodik az Előd név függőleges, három rovásjeles képaláírásnál, és kitart mellette élete végéig.

Képriportos híradás itt nézhető meg.

A kiállítás megtekinthető: 2011. március 4?25-ig, hétköznap 9?17 óráig. Előzetes bejelentkezés esetén más időpontokban is. (Telefon: 06-79-341-350)

A kiállítást és az emléktábla-állítást szervezte: Bácsalmáshoz Kötődőek Baráti Köre

 

(Rovás Info – Sólyom Ferenc Ráró)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share