Nyílt levél – ősi jogrend és írás

“Ön kényszerhelyzetet teremt székely népünk számára!” A nyílt levél Basescunak nevén nevezi az önálló székely jogrend mellett a saját írásbeliség, a rovás létét!

 

Második nyílt levél Románia elnökéhez, Traian Basescu úrhoz

 

Tisztelt Elnök Úr!

Ön mint Románia legfőbb állami méltósága, az ország hivatalos álláspontját képviselve, 2009 februárjában Budapesten, a Magyar Köztársaság elnökének társaságában kijelentette, hogy ?Székelyföldön soha nem lesz autonómia?, megtoldva azzal, hogy ?Románia egységes nemzetállam, és soha nem fogja elismerni a kollektív jogokat.?

Önnek akkor mi, alulírottak nyílt levélben hívtuk fel figyelmét arra, hogy ?kijelentései ellentmondanak a nemzetközi jognak, ellentétben állnak azokkal a nemzetközi kötelezettségekkel, amelyeket Románia vállalt, sértik a székely nép önérzetét, és az európai stabilitást veszélyeztető kényszerhelyzetet teremthetnek.?

2011. január 27-én, csütörtökön az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén Gaudi-Nagy Tamásnak, a Jobbik országgyűlési képviselőjének Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó kérdésére kijelentette, hogy ?mi nem támogatjuk az etnikai alapú autonómia elméletét?, és helyette etnikumtól független ?közigazgatási autonómiát? ígért a helyi közösségeknek! 

Elnök úr!

Akkor, 2009 februárjában az Önnek írt nyílt levelünkben tudomására hoztuk, hogy ezekkel a kijelentéseivel Ön – és az Ön által irányított hivatalos román politika – egy több mint ezer éves valóságot, a szülőföldjén őshonos székely nép önigazgató társadalmának múltját és a jelenleg is 650 000 lelket számláló székely közösség mai létét próbálja tagadni Románia 18 éve született új alkotmányára hivatkozva!

Akkor is tudomására hoztuk, és megerősítjük most is, hogy a székely nép alkotmánya (konstitúciója) már 500 évvel ezelőtt, 1500-ban írott formában létezett, és már akkor kimondta a bírói függetlenség és az ártatlanság vélelmének elvét. Már akkor elmondtuk Önnek, és Európa népei is tudják, hogy őseink nem egyéni beszivárgókként érkeztek Erdélybe. A székely nép ősi, maga teremtette kultúrával, saját jogrenddel, írásbeliséggel rendelkezve évezrede államalapítóként védte – ha kellett, fegyverrel és véráldozat árán is – szülőföldjét, közösségi fennmaradását, tiszteletben tartva a vele együtt élő más népek jogait.

Már akkor felhívtuk az elnök úr figyelmét, és most újból tudatjuk Önnel, hogy Székelyföldön – a lakosság 80%-át alkotva, a magyar nemzet részének tekintve magát – él ma is az őshonos székely nép.Fennmaradását a mindenkori hatalom által ismert vagy elismert etnikai alapú területi autonómiájának és olthatatlan szabadságvágyának köszönheti. Ön éppen úgy tudja, mint mi, hogy a népek önrendelkezési joga nemzetközileg elismert, kötelező jog. Ezt a jogot nem adják, nem kell elismerni, sőt arról le sem lehet mondani! Az önrendelkezési jog ?jus cogens?, természetes jog. 2007-ben a székely nép akaratnyilvánító népszavazáson mondta ki, hogy élni akar ezen elvitathatatlan önrendelkezési jogával, és ennek értelmében igényli a saját törvényhozó testülettel rendelkező Székelyföld Autonóm Közigazgatási Régió törvény általi létrehozását.

 

Elnök úr!

Kategorikus kijelentéseivel egyértelműen tudtunkra adta, hogy a székely népnek mint közösségnek Románia keretein belül nincs jövője!

Nem kevesebbet, mint azt próbálja tudtunkra adni, hogy a román politikai hatalom szándéka szerint – a demokrácia szabályai alapján – soha nem fog megegyezés születni a román hatalom és a székely nép között. Ön és az Ön által irányított állampolitika a hatalom eszközével szándékszik megakadályozni egy nép közösségi fennmaradását és gyarapodását, azt a Székely Nemzeti Tanács által javasolt demokratikus – mindkét fél érdekeinek megfelelő – megoldást, mely egyaránt tiszteletben tartaná a székely nép önrendelkezési jogát és Románia területi integritását.

 

Elnök úr!

Ön a tagadó, elutasító kijelentéseivel kényszerhelyzetet teremthet, teremt székely népünk számára! A székely nép nem mond le – mert nem is mondhat le – önrendelkezési jogának érvényre juttatásáról, közösségi értékeinek megvédéséről, arról a jogáról és kötelezettségéről, hogy ősei hitéhez és erkölcsi értékrendjéhez ragaszkodva, saját szülőföldjén közösségi jövőt teremtsen maga és utódai számára.

 

Székelyföld volt, van és lesz! Székelyföld nem gyarmat! Székelyföld örök!


Székelyföld, 2011. 01. 28.

 

Aláírók:

  • Borsos Géza – a Székely Nemzeti Tanács szervezési alelnöke
  • Benkő Emőke – a Székely Nemzeti Tanács alelnöke,
  • Ambrus A. Árpád – a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke
  • Veress Dávid-Csíkszék Székely Tanácsának soros elnöke
  • Tordai Árpád – a Bibarcfalvi Települési Székely Tanács tagja, SZNT küldött
  • Ferencz Csaba- Csíkszék Székely Tanácsának alelnöke
  • Dr. Mózes Gyula-Székelyudvarhely Települési Székely Tanács-elnök
  • Czimbalmas Tivadar-Gyergyószéki Székely Tanács-SzNT küldött

A csatlakozás nyitott bárki számára, aki egyetért a levél tartalmával. Csatlakozni lehet a borsosg@clicknet.ro vagy a szekelytanacs.csomafalva@yahoo.com e-mail címeken!

 

Kapcsolódó cikkek:

Share