Rovás – Sloni várrom

Szász Tibor kutató a román régészek által feltárt, de a magyarok részéről soha nem vizsgált feltárásokra hívja fel a figyelmet a Rovás-jeles hagyomány cikksorozatán belül. 


Rovás – Jeles hagyomány

Egyes titkos tanok ismerői azt állítják, hogy az igazság, az üzenet ott az orrunk előtt, de csak akkor találjuk meg, amikor eljön az ideje. A rovások is mintegy öntörvényűen bukkannak fel, kutató vagy kereső szándéktól függetlenül. Gyakran történik, hogy egy jól ismert felirat megfejthetetlen üzenete egy újabb adat fényében világosan értelmezhetővé válik. Ékes példa erre a slóni téglajegyek esete. Bár itt csak a homály oszlásáról beszélhetünk. 

Az elveszett vár téglajegyei

Volt idő, amikor a Magyar Akadémia végére akart járni a rovásírás ügyének, és elrendelte a kérdéskör alapos kivizsgálását. Sebestyén Gyula tudós meg is jelenteti kutatásai eredményeit 1909-ben. Itt közli az Órománia területén lévő slóni vár tégláinak jegyeit. A szerző korrektül átnézi és idézi az akkor még szomszédos ország publikációit. Ezzel az ügy elaludt rovás szempontjából. A sloni rom ugyanis minden emberi településtől elszigetelve, 1330 méterre a tengerszint felett található. A névadó falu is 20 kilométerre van. A Nagy-Tatárhavas csúcsától órányira lévő téglavár romja a 18. századi pontos határmeghúzásnál a hajdani határtól délre került. Talán emiatt is esett ki az erdélyi magyar kutatás figyelméből. Egyaránt vélték dák, teuton, Árpád-házi, havasalföldi erődítményrendszer részének. És a szakirodalomban is mindmáig elég nagy összevisszaság uralkodik megítélésében. 
Holott egy román hadtörténeti régészcsoport már a ?70-es években megásta a külső várfalat, és teljes feltárást végzett a ?90-es évek közepén. Az első munkálatoknál kőbe vésve a belső kapu körül e feliratot lelte:

K I ERDÖVIDÉKI VICE KIRALY BIRO EPITETET AZ ERDÖVIDÉKI E KELEBEN AZ KÖFALBAN KÉT REND KÖ FALAT 24 DIE IULY 1628 – STPH BENKÖ – H F STPH VERES DE ARKOS A 1633

A lelettel nem tudtak mit kezdeni – szerény publikálás után a felfedezés híre feledésbe merült. Részünkről eddig senki sem kötötte össze a rovásjegyeket a derék, téglát égető és hegyek koszorúján falakat építő erdővidéki székelyekkel. Kézjegyük a mi örökségünk.

Szász Tibor András

Kapcsolódó angol nyelvű összefoglaló a feltárásról: 


Kapcsolódó cikkek:

Share