Vándorbot rovó

Szászrégenben él a Kárpát-medence egyetlen vándorbot írója, Vajda Levente, aki a legsötétebb diktatúra alatt rovással levelezett. (Székelyhon.ro cikke)


Ritka mesterember – a vándorbotok rovója

Elmondása szerint nem az a fő cél, hogy ebből pótolja ki a kevéske betegnyugdíját, hanem az, hogy hagyjon valamit maga után a magyar nemzetnek.

Alkotásaival a nemzeti öntudat felélesztését szeretné elérni, azt, hogy az utánunk következő generációk is büszkék legyenek származásukra. A botokra gravírozott szövegek magukban hordozzák az alkotó világszemléletét, a magyar nép viharos századainak legfontosabb történéseit.

A kezdetek

Vajda Leventét már gyermekkorában foglalkoztatta – ahogyan ő mondja – az igazi történelem, így tanulta meg a rovásírást is Bíró Dónát néhai szászrégeni történelemtanártól. ?1969-ben a tanár úr az órán kihívott felelni. Én az igazi történelmet kezdtem el mondani, mire kizavart a teremből. A folyosón megvártam, odajött hozzám, és azt mondta: Te kölyök, be akarsz engem záratni? Engem lecsuknak s téged visznek a javítóintézetbe. Ezután többé nem mehettem történelemórára, de a tanár úrral tartottuk a kapcsolatot, rovásírással leveleztünk? – mondta Vajda Levente. A levelek témája a kommunista diktatúra által felejtésre ítélt, ?igazi? történelem volt.

Első felesége fel akarta jelenteni

Telt az idő, Vajda Levente elvégezte a szakiskolát, majd beiratkozott az esti tagozatra, hogy letegye az érettségi vizsgát. ?Egy évvel a vizsga előtt megnősültem, így abbahagytam az iskolát. A cementgyárnál dolgoztam, kemény fizikai munkát, de a tanár úrral a kapcsolat nem szakadt meg. Vasárnaponként templomozás után összeültünk beszélgetni egy kávéra. Hétköznap továbbra is leveleztünk. Ezt nem nézte jó szemmel a feleségem, és bizony fel akart jelenteni. Fogtam a jegyzeteimet és elástam a kertben, hogy ne találja meg senki. Beadtam a válókeresetet. Ezt követően ismertem meg a második feleségemet. Életem legszebb tíz évét köszönhetem neki. Őt nem zavarta ez az időtöltésem, sőt még támogatott is? – fogalmazott a vándorbot író. 

A vallásról, az anyanyelvről, a nemzetről…

Vajda Leventét 2005-ben hasnyálmirigyrákkal diagnosztizálták, betegnyugdíjazták. ?Arra gondoltam, hogyha már munkával nem tudom segíteni a nemzetet, valamit tennem kell. Ekkor született az ötlet, hogy vándorbotokat írjak. Ősi motívumainkat használom, mint a székely címer, vagy az Árpád-sáv. Ezt sajnos sokan rossz színben tüntetik fel, pedig nem kellene. Elveszíti az értékét. A botokra rovásírással írom fel a szövegeket, székely kapukkal, motívumokkal díszítem. A fát én magam választom ki, három hónapig hagyom száradni, ezután meghántom, majd újból visszateszem száradni? – avatott be a mesterség részleteibe. A szövegeket ő maga találja ki: írt már Trianonról, az anyanyelvről, a vallásról, vagy éppen az aktuális politikai helyzetről gravírozott be néhány sort a fába.

A jövő nemzedékeire is gondol

A vándorbotok nagy részét Szovátára viszi, ott árulja, ?szerencsére? sok sikerrel. ?Olyanok vásárolják, akiknek fontos a nemzet, akik szeretik a régi mesterségeket, akik adnak valamit a magyar származásra? – magyarázta Vajda Levente, hozzátéve, hogy egy-egy botot 200 lejért ad el. Az alkotónak komoly tervei vannak a jövőre nézve: a gyerekeket szeretné megtanítani a vándorbot írás művészetére. ?Nagyon fáj, amikor látom, hogy a magyar nemzet néhány tagjából nemzetáruló lesz, egy marék forintért képes eladni a becsületét. Ahelyett, hogy összefognának, ahányan vannak annyifelé húzzák a szekeret. Ennek nem lesz jó vége. Ezért kell a fiatalokat nevelni, tanítani. Ha az Isten is megsegít, akkor elindítjuk a vándorbot író iskolát, ahol az anyanyelv, a hagyományok, a kultúra, és a vallás védelmére tanítjuk majd a gyerekeket.?

(Székelyhon.ro)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share