Finnugor? Török? Sumér?

 2010.10.09-én (szombaton), a TIT-ben nyíló konferenciát az MTA elnöke nyitja meg, s a rovásírás fel nem tett kérdéseiről is szó lesz.

Történelemtanárok (20.) Országos Konferenciája (2010. október 9., Kossuth Klub)

A közvéleményben és a politika világában nemegyszer hangzik el állásfoglalás a magyarság eredetével kapcsolatosan, a történelemórákon is egyre gyakrabban kell választ megfogalmaznunk a diákok ilyen típusú érdeklődésére vagy épp határozott véleménynyilvánítására. A Történelemtanárok Egylete idén megrendezett, Egyezzünk ki a múlttal! című konferenciasorozatát összefoglaló kötet is számos tanulmányt szentelt a honfoglaló magyarsággal kapcsolatos tévhitek elemzésének. Konferenciánkon nem valamennyi vélemény csokorba gyűjtését és egyetlen kizárólagos vélemény felmutatását tekintjük feladatunknak, hanem néhány gyakori álláspont megfogalmazását, a vonatkozó kérdésekben való módszertani eligazodás elősegítésével együtt.

Helyszín:

TIT Kossuth Klub Egyesület1088 BudapestMúzeum u. 7.
Szervező: Történelemtanárok Egylete

Program

10.00 – 10.30 Megnyitó: dr. Pálinkás József (elnök, Magyar Tudományos Akadémia)

10.30 – 10.55 dr. Kozmács István (egyetemi adjunktus, SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet): Finnugor nyelvrokonság – egykor és most

10.55 – 11.10 Szünet

11.10 – 11.35 dr. Fehér Bence (egyetemi docens, KRE BTK Történettudományi Intézet): A kettős, hármas, x-szeres honfoglalási elméletekkel felmerülő néhány nyelvészeti problémáról

11.35 – 12.00 dr. Dobrovits Mihály (tud. munkatárs, ELTE Közép-Ázsiai Kutatócsoport): A magyar koraállamiság keleti párhuzamai

12.00 – 12.25 dr. Fodor István (egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum c. főigazgatója): A magyar őstörténet néhány vitás kérdése

12.25 – 12.55 Ebédszünet

12.55 – 13.20 dr. Raskó István (tudományos tanácsadó, Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézet): Első rajzvázlatok a honfoglaló magyarok genetikai mintázatáról

13.20 – 13.45 dr. Horváth Iván (egyetemi tanár, ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet): Rovásírás: fel nem tett kérdések

13.45  – 14.15 Kerekasztal-beszélgetés

14.15 – 15.00 Szekció, ajánlás

15.00 – 16.00 Közgyűlés

 

A konferencia részvételi költsége: 1.000 Ft. A Történelemtanárok Egylete tagjai számára ingyenes!

(www.tte.hu)

Share